„Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.” 1Kor 11,17–34
17 Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. 18 Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. 19 Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. 20 Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, 21 mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. 22 Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek a nincsteleneket? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. 23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” 25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. 27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. 29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. 30 Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian. 31 Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. 32 De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. 33 Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást. 34 És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem.
Bibliaolvasó Kalauz – Zila Péter igemagyarázata
Amikor hosszú ideig nem úrvacsorázhatunk (például vírusjárvány idején), akkor értékelődik fel igazán, hogy milyen fontos az Úrral és az egymással való közösségünk. Amíg az étkezésünk a testi életünk része, addig a sákramentum a hitünket erősíti az örök életre. Meg kell tanulnunk megbecsülni azt, amit kizárólag az Úrtól kaptunk, hiszen ő szó szerint a testét és vérét adta értünk. Ha Krisztus ennyire becsülte az övéit, én is becsüljem, s amikor csak lehet alázkodjak meg előtte bűnbánattal, s adjak hálát a vele és az egymásért való közösségért.
RÉ 437 RÉ21 362
Napi ének | 797 | Ó, Ábrahám Ura
„Azért nevezték el azt a helyet Beérsebának …” 1Móz 21
1 Azután meglátogatta az Úr Sárát, ahogyan megmondta, és úgy cselekedett az Úr Sárával, ahogy megígérte. 2 Sára teherbe esett, és fiút szült Ábrahámnak öregkorára, abban az időben, amelyet megígért neki Isten. 3 Ábrahám Izsáknak nevezte el újszülött fiát, akit Sára szült neki. 4 Azután körülmetélte Ábrahám a fiát, Izsákot nyolcnapos korában, ahogyan megparancsolta neki Isten. 5 Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett. 6 Akkor ezt mondta Sára: Nevetségessé tett engem az Isten, kinevet mindenki, aki csak hallja. 7 Ezt is mondta: Ki jósolta volna meg Ábrahámnak, hogy fog még Sára fiakat szoptatni? Mert fiút szültem öregkorára. 8 Amikor a gyermek nagyobb lett, elválasztották. Ábrahám pedig nagy lakomát készített azon a napon, amelyen elválasztották Izsákot. 9 Amikor Sára nevetni látta az egyiptomi Hágár fiát, akit Hágár szült Ábrahámnak, 10 ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálóleányt és a fiát, mert nem örökölhet együtt egy szolgálóleány fia az én fiammal, Izsákkal! 11 Ez a beszéd Ábrahámnak igen rosszul esett, a fia miatt. 12 De Isten ezt mondta Ábrahámnak: Ne bánkódj a fiú és a szolgálóleányod miatt! Bármit mond neked Sára, hallgass a szavára, mert Izsákot fogják a te utódodnak nevezni. 13 De a szolgálóleány fiából is népet támasztok, mert ő is tőled származik. 14 Ábrahám fölkelt reggel, fogott egy kenyeret meg egy tömlő vizet, és odaadta Hágárnak. Föltette azt az asszony vállára, és elküldte őt a gyermekkel együtt. Így ment el, és bolyongott Beérseba pusztájában. 15 Amikor kifogyott a víz a tömlőből, letette a gyermeket az egyik bokor alá, 16 maga pedig elment, leült vele szemben egy nyíllövésnyi távolságban, és ezt mondta: Ne lássam, amikor meghal a gyermek! Ott ült vele szemben, és hangosan sírt. 17 De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját onnan, ahol fekszik! 18 Kelj föl, vedd fel a fiút, és fogd kézen, mert nagy népet támasztok belőle! 19 És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiút. 20 Isten pedig vele volt a fiúval, és az felnövekedett. A pusztában lakott, és íjász lett. 21 Párán pusztájában lakott, anyja pedig Egyiptom földjéről szerzett neki feleséget. 22 Történt abban az időben, hogy Abímelek és hadseregparancsnoka, Píkól azt mondta Ábrahámnak: Isten van veled mindenben, amit cselekszel. 23 Esküdj meg nekem most Istenre, hogy nem csalsz meg sem engem, sem a fiamat, sem az unokámat, hanem olyan hűségesen bánsz velem és azzal a földdel, ahol jövevény vagy, ahogyan én bántam veled! 24 Ábrahám így felelt: Megesküszöm. 25 De Ábrahám szemrehányást tett Abímeleknek amiatt, hogy Abímelek szolgái erőszakkal elfoglaltak tőle egy kutat. 26 Abímelek ezt mondta: Nem tudom, ki tette ezt. Te sem szóltál nekem, én sem hallottam róla, csak ma. 27 Akkor Ábrahám juhokat meg marhákat hozatott, és Abímeleknek adta. Majd szövetséget kötöttek egymással. 28 De Ábrahám különállított a nyájból hét bárányt. 29 Abímelek megkérdezte Ábrahámtól: Mire való ez a hét bárány, amelyeket különállítottál? 30 Ő azt felelte: Fogadd el tőlem ezt a hét bárányt, annak bizonyságául, hogy én ástam ezt a kutat. 31 Azért nevezték el azt a helyet Beérsebának, mert ott tettek esküt ők ketten. 32 Miután megkötötték a szövetséget Beérsebában, fölkelt Abímelek és hadseregparancsnoka, Píkól, és visszatértek a filiszteusok földjére. 33 Ábrahám pedig tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, és segítségül hívta ott az Úrnak, az Örökkévaló Istennek a nevét. 34 Azután még hosszú ideig élt jövevényként Ábrahám a filiszteusok földjén.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd
(31) „Azért nevezték el azt a helyet Beérsebának …” (1Móz 21)
Ábrahám lassan megtalálta helyét az ígéret földjén. Szövetséget kötött a helyiekkel, beilleszkedett. Már volt valami ezen a tájon, ami keze munkáját dicsérte: kút, amit ő ásott (30), és fák zöldelltek Beérsebában, melyeket ő ültetett (33). Talán már nem érezte idegennek magát. Számon tartotta érdekeit, nem hódolt be, nem vált szolgalelkűvé. Sára és Ábrahám már a lehetetlennek tartott ajándékot, Izsákot is karjába vehette. Furcsa öröm, százesztendősen. Ábrahám körülmetélte fiát, hogy ő is a szövetség gyermeke legyen, miközben Sára úgy érezte, nevetség tárgya lett (6).
Izsák születése az Ábrahám-Sára ciklus csodálatos tetőpontja. Eddig csak ígéretek hangzottak el, de most hőseink megkapják a kézzelfogható, síró-gügyögő jelet. Ha eddig volt bennük kétség, többé nem lehet: Isten valóban megtartja ígéretét. Sára nem felhőtlenül boldog? Nem mindig úgy reagálunk Isten ajándékára, ahogy illendő lenne… Talán soha nem volt ez az asszony annyira emberi, mint ekkor.
A történet fájdalmas része, hogy a nevetés gyermekéből csak egy lehet, az áldás csak egy ágon mehet tovább, és Hágárnak-Izmaelnek távozniuk kell. De Isten nemcsak a látás, hanem a hallás Istene is (17, vö. 16,13); meghallja a fiú hangját, és vele marad (20). Isten nem feledkezik meg a szövetség egyetlen gyermekéről sem.