„...Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban...” 2Kor 1,12–22
12 Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. 13 Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni, 14 ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján. 15 Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. 16 Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. 17 Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is? 18 Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. 19 Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. 20 Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. 21 Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, 22 pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.
Bibliaolvasó Kalauz – Csűry István igemagyarázata
„...Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban...” (12). A gyülekezetek plántálásának alapelvét fogalmazza meg Pál, amely Korinthusban is tökéletesen érvényesült. Az elhívott és a szolgálatra elküldött apostol Isten kegyelme által végzi missziói munkáját. Isten megszenteli és megtisztítja az ő munkatársát és annak szolgálatát, hogy a mennyei akarat megvalósuljon. Isten országának terjedéséhez elégtelen az emberi bölcsesség. A kegyelem mindenre elégséges.
RÉ 200 RÉ21 289
Hétfő reggeli dicséret 652 | Látod, Úr Isten, szívünket
„Elvette Isten a gyalázatomat!” 1Móz 30,1–24
1 Amikor Ráhel látta, hogy ő nem szülhet Jákóbnak, féltékeny lett Ráhel a nővérére, és ezt mondta Jákóbnak: Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok! 2 Jákób megharagudott Ráhelre, és így szólt: Talán Isten vagyok én, aki megtagadja tőled az anyaméh gyümölcsét? 3 Ő pedig ezt felelte: Itt van Bilha, a szolgálóleányom, menj be hozzá, és ha majd a térdemen szül, az ő révén nekem is lesz fiam. 4 Így adta hozzá feleségül Bilhát, a szolgálóleányát, Jákób pedig bement ahhoz. 5 Bilha teherbe esett, és fiút szült Jákóbnak. 6 Akkor ezt mondta Ráhel: Ítélt ügyemben Isten, meghallgatta szavamat, és adott nekem fiút. Ezért nevezte el őt Dánnak. 7 Megint teherbe esett Bilha, Ráhel szolgálója, és másik fiút szült Jákóbnak. 8 Ráhel ezt mondta: Isten volt velem a küzdelemben, amikor a nővéremmel küzdöttem, és győztem is. Ezért nevezte el őt Naftálinak. 9 Amikor látta Lea, hogy egy ideje nem szül, fogta a szolgálóleányát, Zilpát, és feleségül adta Jákóbhoz. 10 És Zilpa, Lea szolgálóleánya fiút szült Jákóbnak. 11 Akkor ezt mondta Lea: Szerencsém van! Ezért nevezte el őt Gádnak. 12 Zilpa, Lea szolgálója másik fiút is szült Jákóbnak. 13 Akkor ezt mondta Lea: Boldog vagyok! Bizony, boldognak mondanak engem a leányok. Ezért nevezte el őt Ásérnak. 14 Egyszer Rúben búzaaratáskor kint járt a mezőn, mandragórát talált, és elvitte anyjának, Leának. Ráhel azt mondta Leának: Adj nekem a fiad mandragórájából! 15 De ő azt felelte neki: Nem elég neked, hogy elvetted a férjemet, még a fiam mandragóráját is el akarod venni? Ráhel azt mondta: Veled hálhat az éjszaka a fiad mandragórájáért! 16 Amikor este megjött Jákób a mezőről, Lea eléje ment, és ezt mondta: Hozzám gyere be, mert bérbe vettelek a fiam mandragóráján! És Jákób vele hált azon az éjszakán. 17 Isten pedig meghallgatta Leát, aki teherbe esett, és egy ötödik fiút szült Jákóbnak. 18 Akkor ezt mondta Lea: Megadta Isten annak a bérét, hogy szolgálóleányomat a férjemhez adtam. Ezért nevezte el őt Issakárnak. 19 Megint teherbe esett Lea, és hatodjára is fiút szült Jákóbnak. 20 És ezt mondta Lea: Megajándékozott engem az Isten egy szép ajándékkal: Most már énvelem fog lakni a férjem, mert hat fiút szültem neki! Ezért nevezte el őt Zebulonnak. 21 Azután leányt szült, és Dinának nevezte el. 22 De megemlékezett Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, és megnyitotta a méhét. 23 Ő teherbe esett, fiút szült, és ezt mondta: Elvette Isten a gyalázatomat! 24 És elnevezte Józsefnek, mert ezt mondta: Adjon nekem az Úr még másik fiút is!
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(23) „Elvette Isten a gyalázatomat!” (1Móz 30, 1–24)
Versengés alakul ki Ráhel és Lea között a gyermekáldás dolgában. És több ez, mint az az ő korukban való szemlélet, hogy igazán az kapja meg Isten áldását, aki gyermeket fogan. A gyermekáldás felettébb nagy ajándéka Istennek ma is. De a két asszony egymásnak feszülő versengéséből egyértelmű az, hogy nem ez az Úr kizárólagos áldása. Ami versengéssé, a másik fölé kerülésévé, hatalmaskodássá fajul, az nem az! Szolgálók bevonásával versengenek a fiak szülése, születése ügyében. Ők már talán ebben a versengésben nem, de az Úr, az élet ura szentnek tartja az életet, és népet formál, törzseket hív elő belőlük. Isten irgalma, versengő életünkbe való beavatkozása ennyire valóságos.
Az ígéret nem egyszerűen egy eminens családi légkör meglétének függvénye, emberi botladozások áldozata, hanem az események a választott nép emberi gyarlóságokkal tarkított történésein is túlmutatva haladnak a kiteljesedés felé: „általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége” (28,14).
Így alakult üdvösségünkre egy nemzetségtáblázat, amelybe valóságosan megérkezett a mi megváltó Urunk.