„Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért...” 2Kor 4,7–18
7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: 8 Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; 9 üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; 10 Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. 11 Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. 12 Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. 13 Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. 14 Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 15 Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. 16 Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. 17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, 18 mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
Bibliaolvasó Kalauz – Csűry István igemagyarázata
„Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért...” (11). Törékeny cserépedényként telnek születésünktől fogva napjaink – egészen halálunkig. A hitetlen értéktelennek minősíti sorsát, a hívő felfedezi, hogy ő mégis áll, és nem is akárhol, hanem a halál révén. Megállni megpróbáltatások és ellenségek között csakis Jézussal lehet, aki a halálból örök életre menti meg követőit. Álljunk készenlétben, szüntelen szolgálatban és egymás iránti szeretetben.
RÉ 406 RÉ21 619
Szombat reggeli dicséret | 657 | Mi, keresztyének, tenéked
„…hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért.” 1Móz 33
1 Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau, és négyszáz férfi van vele. Ekkor szétosztotta a gyermekeket Lea, Ráhel és a két szolgálóleány mellé. 2 Előreállította a szolgálóleányokat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. 3 Ő maga előttük ment, és hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért. 4 Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. 5 Amikor Ézsau föltekintett, és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, azt kérdezte: Kik ezek? Jákób így felelt: A gyermekek, akiket Isten adott kegyelméből a te szolgádnak. 6 Majd odaléptek a szolgálók gyermekeikkel együtt, és leborultak. 7 Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak. 8 Akkor ezt mondta Ézsau: Mire való ez az egész tábor, amellyel találkoztam? Ő ezt felelte: Arra, hogy elnyerjem uram jóindulatát. 9 Ézsau ezt mondta: Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied! 10 De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál. 11 Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta. 12 Akkor Ézsau ezt mondta: Induljunk el, menjünk, majd én előtted megyek! 13 De Jákób így felelt neki: Tudja az én uram, hogy a gyermekek gyengék, meg szoptatós juhok és tehenek vannak velem. Ha csak egy napig is hajszolják azokat, elhullik az egész nyáj. 14 Menjen csak az én uram a szolgája előtt, én majd ballagok lassan az előttem járó jószág és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok az én uramhoz Széírbe. 15 Ézsau ezt mondta: Hadd hagyjak nálad néhányat a velem levő emberek közül. De ő azt felelte: Minek az, ha elnyertem uram jóindulatát? 16 Így kelt útra Ézsau még aznap Széír felé. 17 Jákób azonban Szukkót felé indult, és ott épített magának házat, jószágának pedig lombokból árnyékvetőt készített. Ezért hívják azt a helyet Szukkótnak. 18 Így jutott el Jákób, Paddan-Arámból elindulva, épségben Sikem városáig, amely Kánaán földjén van. Tábort ütött a várossal szemben, 19 és a mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert, megvette Hamórnak, Sikem apjának a fiaitól száz keszíta ezüstért. 20 Majd felállított ott egy oltárt, és így nevezte el: Isten, Izráel Istene!
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(3) „…hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért.” (1Móz 33)
Mostanra érett be az elsőszülöttségi jog és az apai áldás. Most vált nyilvánvalóvá a Jákóbnak adott ígéret tartalma. A csaló, a feleségéért duplán megszolgáló, a Lábán házában küzdelmeket átélő, Isten angyalával tusakodó Jákób Izráellé válásának kézzelfogható mozzanata az, amikor a becsapott Ézsau előtt teljes alázatot gyakorolva, békülést igényelve érkezik. Haza. Mert Isten ezt ígérte és rendelte, ez az a föld, ahol az Úr további ígéreteit kiteljesíti majd. Gyönyörű a kibékülés emberek között, testvérek között, házastársak között, egyháztagok között. Különösképpen akkor értelmes, tartalmas, meghatározó és életformáló, ha az a megbékélés a tartóoszlopa, amit Istennel élünk át.
Felülmúlhatatlan tartalékunk a kibékülésre, megbocsátásra, bocsánatkérésre az, amit Isten cselekedett, azzal, amit Jézus Krisztus vállalt, és el is végzett értünk. Isten őmiatta nem haragszik, önmagához, hazavár minket.
A Jákóbból lett Izráel hazaérkezése utáni első feladata, hogy „oltárt állított oda, és így nevezte el: Isten Izráel Istene!”. Ugye, van oltárod?