„...állítsátok helyre a jó rendet magatok között....” 2Kor 13
1 Most harmadszor megyek hozzátok: „Két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást!” 2 Előre megmondtam, most is előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most távollétemben is azoknak, akik előzőleg vétkeztek, de a többieknek is: ha még egyszer elmegyek, nem leszek kíméletes; 3 minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek. 4 Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt Isten hatalmából közöttetek. 5 Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok. 6 De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk. 7 Imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak. 8 Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. 9 Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk is azért, hogy ti tökéletesek legyetek. 10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott. 11 Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. 12 Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind. 13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!
Bibliaolvasó Kalauz – Agyagási István
„...állítsátok helyre a jó rendet magatok között....” (11). A levélzáró jókívánságokat követő szerető intések egyikét olvassuk itt. Eszerint nem volt minden rendben a gyülekezet életében. Ezt kellene a „helyére tenniük”. A kifejezés eredeti jelentése: „a kificamodott tagot helyretenni”. Milyen elszánt lelki „csontkovácsok” vagyunk mi sokszor mások életében. Így, önigazságunk tudatában azonban a gyógyítás helyett még inkább rombolunk. Lehetséges hát a fenti buzdításnak alkalmas és építő módon eleget tennünk? Igen, ha előbb engedjük, hogy Isten a mi életünket „állítsa helyre” Jézus Krisztusban!
RÉ 254 RÉ21 157
Zsoltárdicséret | 152 | Istenem, lásd meg a sok hazugságot
„…pedig ő volt a kisebbik.” 1Móz 48
1 Történt ezek után, hogy hírül vitték Józsefnek: Apád beteg! Ekkor elvitte hozzá két fiát, Manassét és Efraimot. 2 Jákóbnak jelentették: Nézd, József, a fiad jön hozzád! Izráel összeszedte erejét, és felült az ágyon. 3 Jákób ezt mondta Józsefnek: A Mindenható Isten megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem, 4 és azt mondta nekem: Megszaporítalak és megsokasítalak, népek sokaságává teszlek, és a te utódaidnak adom örökre ezt a földet birtokul. 5 Legyen hát enyém a két fiad, akik Egyiptom földjén születtek, mielőtt eljöttem hozzád Egyiptomba! Efraim és Manassé legyen éppúgy az enyém, mint Rúben és Simeon! 6 Azok a gyermekeid viszont, akiket utánuk nemzettél, legyenek a tieid, és viseljék bátyjaik nevét örökségükben! 7 Mert amikor Paddánból eljöttem, fájdalmamra meghalt Ráhel útközben Kánaán földjén, amikor már csak rövid út választott el Efrátától. Ott temettem el az Efrátába, azaz Betlehembe vezető úton. 8 Amikor Izráel meglátta József fiait, megkérdezte: Kik ezek? 9 József ezt felelte apjának: Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten. Jákób így szólt: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket! 10 Izráel szeme az öregség miatt meggyengült, nem látott már jól. Közel vitte azért őket Jákóbhoz, ő pedig megcsókolta és megölelte őket. 11 Izráel ezt mondta Józsefnek: Nem gondoltam, hogy még meglátom arcodat, és most Isten még azt is megengedte, hogy megláthassam a gyermekeidet. 12 Akkor József elhúzta őket apja térdétől, és arccal a földre borult. 13 Azután fogta József mindkettőjüket, és odavitte jobb kezével Efraimot Izráel baljára, bal kezével pedig Manassét Izráel jobbjára. 14 Izráel kinyújtotta a jobb kezét, és Efraim fejére tette, pedig ő volt a kisebbik. A bal kezét meg keresztbe rá Manassé fejére tette, pedig Manassé volt az elsőszülött. 15 Azután így áldotta meg Józsefet: Az Isten, akinek színe előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig, 16 az angyal, aki megváltóm minden bajban, áldja meg e fiúkat! Rólam nevezzék el őket, meg őseimnek, Ábrahámnak és Izsáknak a nevéről! Legyen számtalan utódjuk ezen a földön! 17 Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy áttegye Efraim fejéről Manassé fejére. 18 József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet! 19 Apja azonban elutasította, és azt mondta: Tudom, fiam, tudom. Ő is néppé lesz, ő is nagy lesz, de kisebbik testvére nagyobb lesz nála, és utódaiból sok-sok nép támad majd. 20 És így áldotta meg őket azon a napon: A ti nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben: Tegyen Isten olyanná, mint Efraimot és Manassét! Így helyezte Jákób Efraimot Manassé elé. 21 Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére. 22 Neked azonban egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek, amit karddal és íjjal vettem el az emóriaktól.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(14) „…pedig ő volt a kisebbik.” (1Móz 48)
Az Ószövetség tele van történetekkel, ahol a kisebb, az esélytelen a nála nagyobb, erősebb elé kerül. Ám ebben nem a saját ügyességük, rátermettségük a döntő – hanem az, hogy Isten kiválasztása nem emberi mércéket követ. Persze, Jákób is igyekezett megelőzni Ézsaut, de hogy ez sikerül, már születésük előtt el volt határozva. József is sokáig a legkisebb fiú volt, és mégis, testvérei fölé emelkedett. Dávid is a legfiatalabb volt a fivérei között, mégis ő lett a király, és őt sem az elsőszülött fia, hanem a későbbi Salamon követte a trónon… És most, ebben a történetben Efraim is megelőzi a nála idősebb Manassét, hogy később Izráel egyik, ha nem legerősebb törzsének ősatyja legyen.
Isten kegyelméből élünk, és amit elérünk, semmi sem a mi érdemünk csupán. Ő választott ki bennünket, és bízott ránk feladatot: egy hivatást, talán egy családot, a hit nemes harcát, a szeretetet és a példát, hogy élni igazán hitben, Krisztushoz tartozva érdemes. Krisztushoz, aki erőtlenségében erősebbnek bizonyult a bűnnél és halálnál. Krisztushoz, akire tekintettel „kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt…” (Ef 1,4), és akiben így nekünk is „mindenre erőnk lehet” (Fil 4,13).