„...presbitereket állíts szolgálatba..." Tit 1,1–9
1 Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola Isten választottaiért, hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint 2 az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért, 3 igéjét pedig kijelentette a maga idejében az evangélium hirdetésével, amelyre megbízást kaptam a mi üdvözítő Istenünk rendeléséből. 4 Titusznak, a közös hitben való igaz fiamnak: Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől. 5 Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: 6 ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. 7 A püspök ugyanis mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, 8 hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, 9 aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.
Bibliaolvasó Kalauz – Édes Árpád igemagyarázata
Pál munkatársának, Titusznak arról ír, hogy miként szervezze meg a gyülekezet életét egy fontos helyen, nehéz emberek között, ahol a közállapotok a kívánatos gyülekezeti rend fordított képét mutatják. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú a megfelelő gyülekezeti vezetők szolgálatba állítása. Ideje a közelgő tisztújítás előtt gyülekezeteinkben is hiteles vezetők választásáért imádkozni; a kipróbált szolgatársakat pedig szeretetünkkel megerősíteni!
RÉ 128 RÉ21 128
Könyörgés békéért | 298 | Adj békét a mi időnkben
„…Egyiptom mágusai is ugyanazt tették a maguk titkos mesterségével…” 2Móz 6,28–7,25
28 Amikor az Úr Egyiptom földjén beszélt Mózessel, 29 így szólt az Úr Mózeshez: Én vagyok az Úr! Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit én mondok neked! 30 Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen én még a beszédben is ügyetlen vagyok! Hogyan hallgatna rám a fáraó?
1 Az Úr azt mondta Mózesnek: Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha isten volnál. Testvéred, Áron pedig a prófétád lesz. 2 Te mondj el neki mindent, amit én parancsolok neked! Testvéred, Áron meg beszéljen a fáraóval, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! 3 Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, és bár sok jelet és csodát teszek Egyiptom földjén, 4 a fáraó mégsem hallgat majd rátok, amíg rá nem teszem kezemet Egyiptomra. Akkor majd kihozom seregeimet, az én népemet, Izráel fiait Egyiptomból súlyos ítéletekkel. 5 Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait.6 Mózes és Áron eszerint jártak el. Úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta nekik az Úr. 7 Mózes nyolcvan, Áron pedig nyolcvanhárom éves volt, amikor beszéltek a fáraóval. 8 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: 9 Ha így szól hozzátok a fáraó: Tegyetek valami csodát! – akkor mondd Áronnak: Vedd a botodat, és dobd a fáraó elé, hogy kígyóvá változzon! 10 Bement azért Mózes és Áron a fáraóhoz, és úgy cselekedtek, ahogyan az Úr parancsolta. Áron odadobta a botját a fáraó és udvari emberei elé, és az kígyóvá változott. 11 Akkor a fáraó is hívatta a bölcseket és varázslókat, és azok, Egyiptom mágusai is ugyanazt tették a maguk titkos mesterségével: 12 mindegyikük odadobta a botját, és azok kígyóvá változtak. De Áron botja elnyelte az ő botjaikat. 13 A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. 14 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Konok a fáraó szíve, nem akarja elbocsátani a népet. 15 Menj el a fáraóhoz reggel, amikor kimegy a vízhez! Állj eléje a Nílus partján, és vedd kezedbe azt a botot, amely kígyóvá változott! 16 Ezt mondd neki: Az Úr, a héberek Istene küldött engem hozzád ezzel az üzenettel: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljanak nekem a pusztában! – de te nem hallgattál rám mindeddig. 17 Így szól azért az Úr: Ebből tudod meg, hogy én vagyok az Úr: A kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. 18 A Nílusban a halak elpusztulnak, a Nílus pedig megbüdösödik, úgyhogy az egyiptomiak nem tudnak majd vizet inni a Nílusból. 19 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a botodat, és nyújtsd ki a kezedet Egyiptom vizei fölé, folyói és csatornái, tavai és valamennyi víztározója fölé, hogy vérré váljanak. Legyen vér Egyiptom egész földjén, még a fa- és a kőedényekben is! 20 Mózes és Áron úgy cselekedett, ahogyan az Úr parancsolta. Fölemelte a botját a fáraó és udvari emberei szeme láttára, ráütött a Nílus vizére, és a Nílus vize mind vérré változott. 21 A Nílus halai elpusztultak, a Nílus megbüdösödött, úgyhogy az egyiptomiak nem tudtak inni a Nílus vizéből. Vér volt Egyiptom egész földjén. 22 De Egyiptom mágusai is ugyanezt tették titkos mesterségükkel, ezért a fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. 23 A fáraó sarkon fordult és hazament; nem vette szívére a dolgot. 24 Az egyiptomiak pedig mind elkezdtek ivóvízért ásni a Nílus környékén, mert nem tudtak inni a Nílus vizéből. 25 És ez így ment hét napig, miután megverte az Úr a Nílust.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(7,11) „…Egyiptom mágusai is ugyanazt tették a maguk titkos mesterségével…” (2Móz 6,28–7,25)
Hiába az első jelek, a bizonyíték Isten hatalmára, a fáraó nem hallgat Áronra és Mózesre. Mert a saját bölcsei és varázslói egyelőre még meg tudják tenni azt, amit az Úr küldöttei. Vajon sokaknak ma miért nem kell a keresztyének hite, a Biblia és az egyház közössége? Mert úgy érzik, hogy amit az egyház kínál, azt más is meg tudja adni. Más is tud oktatni, otthonokat működtetni, más is tud szeretni, szépeket szólni, közösséget építeni. Ehhez máshol ráadásul nem is kell áldozat, lemondás, elköteleződés. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Egyrészt hirdetnünk kell Krisztus halálát és feltámadását: azt, amit senki nem csinálhat utána Istennek. Hirdethetjük a nagy csodát: hogy Isten Fia emberré lett értünk, meghalt értünk a kereszten, majd feltámadt értünk, hogy bocsánatot és örök életet szerezzen azoknak, akik hisznek ebben. De addig is, amíg ezt megérti és elfogadja a világ, nekünk úgy kell szeretnünk egymást, ahogy csak az tudja, aki Krisztustól nyerte ehhez az erőt. Úgy kell tudni megbocsájtani, ahogy emberi elhatározásból nem telik. Nekünk meg kell mutatnunk, milyen boldogság rejtőzik a mások szolgálatában. Hogy ámuldozva kérdezze a világ: „Kik ők, hogy így tudják szeretni egymást?”