„Minden tiszta a tisztának...” Tit 1,10–16
10 Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, különösen a körülmetéltek között. 11 Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad. 12 Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” 13 Ez a vélemény igaz. Éppen ezért fedd őket szigorúan, hogy egészséges legyen a hitük, 14 ne foglalkozzanak zsidó mondákkal és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival. 15 Minden tiszta a tisztának, de a tisztátalanoknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük. 16 Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak, engedetlenek és minden jó cselekedetre alkalmatlanok.
Bibliaolvasó Kalauz – Édes Árpád igemagyarázata
„Minden tiszta a tisztának...” (15). A mai napi igeszakasz azt az igazságot húzza alá, hogy van helye az intésnek és a feddésnek egy testvéri közösségben a tisztaság érdekében, hogy képes legyen egy közösség különbözni a környezetétől éppen a környezete érdekében. Az igazi tisztaság lényege nem a sok külső szabály betartatása, hanem az, hogy belülről fakadjon, az igazsággal való gyönyörködő azonosulásból eredjen. Az igazi feddés istenismereted valódiságával szembesít és a küldetésedhez szükséges belső szabadságot kéri számon.
RÉ 208 RÉ21 477
Zsoltárdicséret | 185 | Minden hű keresztyének, meghalljátok
„Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk…” 2Móz 7,26–8,28
26 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és ezt mondd neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! 27 Mert ha nem akarod elbocsátani, akkor én békákkal verem meg országod egész területét. 28 Békák hemzsegnek a Nílusban, majd kijönnek belőle, és bemennek a házadba, a hálószobádba, az ágyadba, udvari embereid házába, néped közé, a kemencékbe és a sütőteknőkbe. 29 Rád másznak majd a békák meg népedre és udvari embereidre.
1 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, a csatornák és a tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! 2 Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, mire feljöttek a békák, és ellepték Egyiptom földjét. 3 De a mágusok is így cselekedtek titkos mesterségükkel, és békákat hoztak föl Egyiptom földjére. 4 Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta: Könyörögjetek az Úrhoz, hogy távolítsa el a békákat rólam és népemről! Én pedig elbocsátom a népet, hogy áldozzon az Úrnak. 5 Mózes azt felelte a fáraónak: Tetszésedre bízom, hogy amikor könyörgök érted, udvari embereidért és népedért, mikorra kérjem, hogy nálad és a házaidban pusztuljanak ki a békák, és csak a Nílusban maradjanak meg. 6 Holnapra – felelte a fáraó. Mózes ezt mondta: Úgy lesz, ahogyan mondod, hogy megtudd: nincs hasonló a mi Istenünkhöz, az Úrhoz. 7 Eltávoznak a békák tőled, házaidból, udvari embereidtől és népedtől, és csak a Nílusban maradnak meg. 8 Mózes és Áron kijött a fáraótól. Mózes azután az Úrhoz kiáltott a békák miatt, amelyeket a fáraóra küldött. 9 Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: kipusztultak a békák a házakból, az udvarokból és a mezőkről. 10 Akkor halomba hányták őket: egyik rakás a másikat érte, és bűzlött az egész ország. 11 Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. 12 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! 13 Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. 14 A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. 15 Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. 16 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! 17 Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, udvari embereidre, népedre és házaidra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt az a föld is, amelyen ők laknak. 18 De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az Úr, itt vagyok az országban. 19 Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. 20 Az Úr így is cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és udvari embereinek házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. 21 Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! 22 De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert utálatos az egyiptomiaknak az, amit mi Istenünknek, az Úrnak áldozunk. Hiszen ha olyasmit áldozunk, ami az egyiptomiak szerint utálatos, megköveznek bennünket. 23 Kimegyünk háromnapi járóföldre a pusztába, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk. 24 Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az Úrnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! 25 Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az Úrhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, udvari embereiről és népéről. De ne csapjon be többé minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az Úrnak! 26 Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz. 27 Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, udvari embereiről és népéről, úgyhogy egy sem maradt. 28 De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(8,11) „Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk…” (2Móz 7,26–8,28)
Csapás csapás után, egyre súlyosabb intelmek érik Egyiptomot. Egy darabig a mágusok és bölcsek is meg tudják ismételni e jeleket, végül elfogy a tudományuk, és intik is a fáraót: vigyázz, valami nálunk erősebbel állunk szemben, talán egy ismeretlen „Isten ujja ez!”. Ám a fáraó konok marad. A csapás alatt még fogadkozik, ígérget Mózesnek mindent, csak hárítsa el a bajt – aztán ahogy megszűnt a veszedelem, újra dacos és engedetlen lesz Istennel szemben. Ismerős ez a magatartás? Hát nem ilyen szinte mindig az ember? Jó dolgunkban elfeledkezünk Istenről. Aztán ahogy jön a baj, könyörgünk, esdeklünk hozzá, imádsággal ostromoljuk, és mindent megígérünk neki, ha segít. Ahogy elmúlik azonban a baj, a fogadalmat elfújja a szél, az imáink ismét alábbhagynak, és megy tovább csendben az életünk… Mit tegyünk, hogy ez ne így legyen? Adjunk neki imádságban hálát mindennap! Keressük meg, és meg is fogjuk találni azt, ami az ő jóságát és szeretetét hirdeti! Adjunk hálát szabadításáért, csodáiért, szeretteinkért, az élet örömeiért, egyházunkért, gyülekezetünkért, s a hitért Krisztusban, amely által minden teherhez erőt is adott…