„Már a szemünk is belefáradt, vártuk a segítséget, de hiába...” JSir 4
1 Jaj, de megfeketedett az arany, elváltozott a színarany! Szétszórták a drágaköveket minden utcasarkon! 2 Sionnak színaranyat érő drága fiait, jaj, csak cserépedénynek tekintették, fazekas keze munkájának! 3 Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem leányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában. 4 A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a gyermekek kenyeret kértek, de senki sem tört nekik. 5 Akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak az utcákon, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak. 6 Nagyobb volt népem bűne, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt elpusztult, kezét sem mozdíthatta benne senki. 7 Előkelői tisztábbak voltak, mint a hó, fehérebbek, mint a tej, testük pirosabb volt, mint a korall, mintha zafírból metszették volna őket. 8 Testük feketébb lett, mint a korom, nem ismerni rájuk az utcákon, bőrük a csontjukhoz tapadt, elszáradtak, mint a fa. 9 Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen haltak; azok átdöfve múltak ki, ezek pedig azért, mert elfogyott a föld termése. 10 A gyöngéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy legyen táplálékuk népem összeomlása idején. 11 Szabad folyást engedett haragjának az Úr, kiöntötte izzó haragját. Lángba borította a Siont, megemésztette még az alapját is. 12 Nem hitték a föld királyai, sem az egész világ lakói, hogy be tud hatolni az ostromló ellenség Jeruzsálem kapuin. 13 Prófétáinak vétkei miatt, papjainak bűnei miatt történt ez, akik igazak vérét ontották benne. 14 Vakon botorkáltak az utcákon, vértől beszennyezve; érinteni sem lehetett az öltözetüket. 15 Félre az útból, tisztátalan – kiáltoztak feléjük –, félre, félre az útból, meg ne érintsétek! Ha botladozva eljutottak is a népek közé, azok azt mondták: Nem maradhatnak itt tovább! 16 Maga az Úr szolgáltatta ki őket, nem tekint rájuk többé. A papok személyét nem tisztelték, a véneknek sem kegyelmeztek. 17 Már a szemünk is belefáradt, vártuk a segítséget, de hiába; őrhelyünkről lestük a népet, amely nem hozott szabadulást. 18 Minden lépésünket figyelték, az utcára se mertünk kilépni. Elközeledett a vég, letelt az időnk, eljött a vég! 19 Gyorsabbak voltak üldözőink, mint sasok az égen. A hegyeken hajszoltak bennünket, a pusztában leselkedtek ránk. 20 Az Úr fölkentje, éltető leheletünk, foglyul esett vermükben, pedig azt gondoltuk, hogy oltalma alatt élhetünk a népek között. 21 Örülj, örvendezz, Edóm leánya, aki Úc földjén laksz! Hozzád is odakerül még a pohár, te is lerészegedsz, és pőrére vetkőzöl. 22 Véget ért büntetésed, Sion leánya, nem maradsz tovább a fogságban! De a te bűnödet, Edóm leánya, számon kéri az Úr, és leleplezi vétkeidet.
Bibliaolvasó Kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Már a szemünk is belefáradt, vártuk a segítséget, de hiába...” (17). A szenvedő nép vezetői abban reménykedtek, hogy jön az egyiptomi felmentő sereg. Nem Istentől kérték és várták a segítséget, és hiábavalónak bizonyult reménységük, mert a segítség nem érkezett meg. Hányszor éltünk át hasonló siralmas helyzetet személyes életünkben, és népünk zivataros történelmében is! „Segítségem az Úrtól jön...” – valljuk a zsoltárossal együtt (121,2). Ő „…mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2).
RÉ 143 RÉ21 143 • IÉ Mk 13,28–37 • Zsolt 143
Ének az eljövendő dolgokról | 622 | Ébredj, alvó, hív a szózat!
Heti zsoltárének | 143 | Hallgasd meg, Uram, kérésemet
„…és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára…” Lk 1,46–56
46 Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, 47 és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, 48 mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 49 mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, 50 irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. 51 Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 52 Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; 53 éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. 54 Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, 55 amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké. 56 Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába.
Az Ige mellett – Tatai István igemagyarázata
(47–48) „…és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára…” (Lk 1,46–56)
Mária túláradó örömének okai vannak: Isten rátekintett, észrevette egyszerű személyét, és kiválasztotta a Messiás megszülésére. Ezt az isteni rátekintést irigyelte meg Kain, akinek lelke először csak depressziós lett, majd agresszióba váltott át. Igen, ha Isten tekint ránk, akkor az élet túláradó és napfényszerű tavasza érkezik meg. Új dicsőítő dal fogan meg szívünkben, elindulhat életünk a beteljesedés felé. Mária rácsodálkozik arra is, hogy a Mindenható a történelem ura is! Ő fogja a világ társadalmi és szociális rendetlenségeit is elrendezni. Prófétai módon beszél a gőgösök szétszórásáról és a megalázottak felemeléséről. Eljön a nap, amikor az éhezők jóllaknak, és a hatalmaskodók, bővelkedők üres kézzel mennek el, mert Isten életelőjeleket megváltoztató király! Mária Isten nagy rendteremtésében felfedezi saját elnyomott népének, Izráelnek a felemelését is. Isten felkarolja Ábrahám utódait is, mert örökké hűséges irgalmához (55). Jézus is így vette észre a kereső Zákeust, meghallotta a segítséget kérő vakokat és a kereszten hozzá fohászkodó latort. Látod-e már a téged is átölelni akaró Messiást?
