„Uram, mi lesz végül mindebből? (...) Boldog, aki állhatatos marad...” Dán 12,5–13
5 Azután én, Dániel, láttam, hogy még ketten állnak ott: egyikük a folyam innenső oldalán, a másik pedig a túlparton. 6 Az egyik megkérdezte a gyolcsruhába öltözött férfit, aki ott állt a folyam vize mellett: Mikor fognak bekövetkezni ezek a csodálatos dolgok? 7 Hallottam, hogy a gyolcsruhába öltözött férfi, aki ott állt a folyam vize fölött, jobbját és balját az égre emelve megesküdött az Örökké Élőre: Egy időszak meg két időszak és egy fél időszak múlva! Mert amikor véget ér a szent nép megrontójának hatalma, mindezek beteljesednek. 8 Hallottam ugyan, de nem értettem, ezért megkérdeztem: Uram, mi lesz végül mindebből? 9 Ő így válaszolt: Menj el, Dániel, mert ezek az igék titkosak, és le vannak pecsételve a végső időkig. 10 Sokan megtisztulnak, fehérek és kipróbáltak lesznek, a bűnösök pedig bűnösök maradnak. A bűnösök közül senki sem érti meg, de az értelmesek megértik. 11 Attól fogva, hogy megszüntették a mindennapi áldozatot, és felállították az iszonyatos bálványt, ezerkétszázkilencven nap telik el. 12 Boldog, aki állhatatos marad, és megéri az ezerháromszázharmincöt nap végét. 13 Te pedig menj a vég felé! Elpihensz majd, de fölkelsz kijelölt sorsodra a végső napon!
Bibliaolvasó Kalauz – Bölcsföldi András igemagyarázata
Ha nem is azt állítjuk, hogy minden jó, ha a vége jó, de azt mindenképpen mondhatjuk, hogy a végére kiderül minden. Ez érvényes Dániel könyvének profetikus kijelentésére is, és az egész világ végére is. „Uram, mi lesz végül mindebből?” – hangzik fel a kérdés. Lesz egy végső nap, amikor nyilvánvaló lesz, hogy ki maradt hűséges az Úrhoz, és kiknek adatik a fehér ruha. „Boldog, aki állhatatos marad...” (12). Az Istennel megélt időknek, még a próbáknak is lesz eredménye és jutalma. Ezért is van esélyünk a boldogságra!
RÉ 312 RÉ21 390
Adventi dicséret | 393 | Dicséretet mond nyelve mindennek
„… odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett…” Lk 6,12–16
12 Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. 13 Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett: 14 Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, 15 Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek, 16 Júdást, Jakab fiát és Júdás Iskáriótest, aki árulóvá lett.
Az Ige mellett – Kádár Ferenc igemagyarázata
(13) „… odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett…” (Lk 6,12–16)
Jézus a hegyen, egy imádkozva átvirrasztott éjszaka után fontos döntést hoz: odahívja tanítványait, kiválaszt közülük – Izráel nemzetségeinek száma szerint – tizenkettőt. Lukács a névsort is közli. Elgondolkodtató, milyen sokfélék a tanítványok, nehéz volna bármilyen emberi feltételt találni e kiválasztásra. Sokfélék, ahogy mi is a családban vagy a nagyobb rokonságban. Mégis összetartozunk. Hasonlót mondhatunk a gyülekezetről: ha csak a presbitériumot nézzük, vagy a női kört, egymástól mennyire elütő természetű tagjaink vannak! S az istentiszteleti közösség is sokszínű: ugyanazt az igét hallgatjuk, és ki-ki mást visz el belőle. Sokfélék vagyunk, mégis összetartozunk, mert egy a mi elhívó Urunk. Ez a Krisztus-test csodája (vö.: 1Kor 12,12kk). Ezt élték át a tanítványok is, hogy az Úr mindnyájuknak, még Júdásnak is felkínálta kegyelmét. Lukács az elhívás célját is közli: a tanítványokat Jézus apostoloknak is nevezte. A tanítvány tanul, követi – ha botladozva is – Mesterét. Az apostol pedig az Úr erejével küldetést teljesít, Urát képviseli ebben a világban. Köszönöm, Uram, hogy tanítványod lehetek, segíts a küldötté válásban!
