„Ne tegyetek többé rosszat, tanuljatok meg jót cselekedni!” Ézs 1,1–17
1 Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomása, amelyet akkor látott Júdáról és Jeruzsálemről, amikor Uzzijjá, Jótám, Áház és Ezékiás voltak Júda királyai. 2 Halljátok meg, egek, figyelj ide, föld, mert az Úr szól: Fiaimat fölneveltem, fölmagasztaltam, de ők elpártoltak tőlem! 3 Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem. 4 Jaj, vétkes nemzet, bűnnel terhelt nép! Gonosz utódok, romlott fiak! Elhagyták az Urat, megvetették Izráel Szentjét, elfordultak tőle! 5 Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív. 6 Tetőtől talpig nincs rajta ép hely, csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb. Nem nyomták ki, nem kötözték be, olajjal sem gyógyítgatták. 7 Országotok pusztaság, városaitokat fölperzselték, földeteket szemetek láttára idegenek tarolták le, pusztaság, mint ahol idegenek dúltak. 8 Olyan maradt Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint csőszház az uborkaföldön, vagy mint egy ostromlott város. 9 Ha a Seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet, olyanok lennénk, mint Sodoma, Gomorához hasonlítanánk. 10 Halljátok az Úr igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe! 11 Mit kezdjek a sok véresáldozattal? – mondja az Úr. – Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, a bárányok és a bakok vérében nem telik kedvem. 12 Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? 13 Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést! 14 Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. 15 Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom előletek a szemem; bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket, hiszen a kezetekhez vér tapad! 16 Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat, 17 tanuljatok meg jót cselekedni! Törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák igazát, képviseljétek az özvegy peres ügyét!
Bibliaolvasó Kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata
Az emberi időszámítás pontjaiig (1) és az Istentől való konok elfordulás (2–8) történelmi tanúságáig leér az Úr szava (2), lenyúl az Isten kegyelmes keze (8), és felhangzik figyelmeztető tanítása (10) – amiből támpontokat nyerünk nemcsak a hozzá való viszonyulásunk kritikus megvizsgálásához (11–15), hanem a helyes magatartáshoz (16–17) is. A hozzánk közeledő Úrral való kapcsolat így lehet életáldássá, ami áthatja a hétköznapokat.
RÉ 321 RÉ21 407
Adventi dicséret | 387 | Áldott az Isten
„Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj.” Lk 7,1–10
1 Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. 2 Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. 3 Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. 4 Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5 mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk. 6 Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. 7 Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. 8 Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el – akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide – akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt – akkor az megteszi. 9 Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet. 10 Amikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.
Az Ige mellett – Kádár Ferenc igemagyarázata
(6) „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj.” (Lk 7,1–10)
Advent idején szívünk telve van várakozással. Énekeljük: „Jöjj, népek Megváltója…”, vagy „Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő…!” (RÉ 21 375, 379). Mai igeszakaszunkban pedig ezt olvassuk: „Uram, ne fáradj”, ne jöjj. Hogy is van ez? A kapernaumi százados szavai ezek, akinek a szolgája nagybeteg, halálán van. A százados előbb üzent Jézusnak, és az Úr kész meggyógyítani a szolgát. El is indul, és már közeledik, amikor újra jön a százados üzenete. Ezek a szavak nem a távoltartásról, nem az elutasításról szólnak, hanem sokkal inkább az alázatról. Belegondol ez a pogány katona, hogy kicsoda Jézus, és kicsoda ő. Ezért mondja: nem vagyok méltó. Ő ismeri a földi alá- és fölérendeltséget, de Jézus hatalma mindenekfelett való. Izráel vallásos közösségén kívül áll ez az ember, de hite nagyobb másokénál (9), mert Úrnak látja Jézust. Természetes dolog, hogy várjuk őt, a Megígértet, de nem természetes, hogy ő eljön, gyógyít, életet ad. Mert nem vagyunk méltók hozzá. Mélyebb alázatra és nagyobb hitre van szükségünk, hogy lássuk, kicsoda a mi Urunk, és milyen nagy kegyelem, hogy eljött hozzánk, és ma is közösséget vállal velünk.
