„Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét!” Ézs 12
1 Azon a napon ezt fogod mondani: Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt a haragod, és megvigasztaltál. 2 Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. 3 Örvendezve fogtok vizet merni a szabadulás forrásából. 4 Azon a napon ezt fogjátok mondani: Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára nagy tetteit a nemzeteknek! Emlékeztessétek őket, hogy magasztos az ő neve! 5 Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges tetteket vitt véghez, hadd tudja meg ezt az egész föld! 6 Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!
Bibliaolvasó Kalauz – Lenkey István igemagyarázata
Hála és öröm hatja át a próféta szavait. Nem véletlen, hiszen az Istennel élő embernek sok oka adódik hálaadásra és örvendezésre. Ebbe a hálás és örvendező életbe hív meg a próféta minket is. Isten szabadítására figyelve és jótetteit számba véve árassza el életünket úgy az öröm, hogy abból a környezetünk is megtudhassa, hogy milyen fenséges és magasztos az Úr. A te életedet, háládat és örömödet látva mit tudnak meg Istenről a környezetedben élők?
RÉ 199 RÉ21 287
Karácsonyi dicséret | 409 | Jer, dicsérjük e szent napon
„Hát ti kinek mondotok engem?” Lk 9,18–22
18 Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? 19 Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. 20 Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. 21 Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. 22 Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.
Az Ige mellett – Kádár Ferenc igemagyarázata
(20) „Hát ti kinek mondotok engem?” (Lk 9,18–22)
Korszakhatárhoz érkezett Jézus a tanítványokkal. E ponttól kezdve jelenik meg közvetlenül a kereszt és a feltámadás távlata az Úr tanításaiban. A vallástétel ideje ez. A tanítványoknak illő tudniuk, hogy mit vallanak az emberek Jézusról. Közöttük járnak, hallják beszédüket, s tudják is a választ: Jánossal, Illéssel vagy valamelyik másik prófétával azonosítják. De eljött a személyes vallástétel ideje is: ők mit mondanak, kinek vallják Mesterüket? Nekünk is szól ez a kérdés: kinek látjuk őt, mit köszönhetünk neki? E lassan elmúló év során előbbre jutottunk-e ismeretében és szeretetében? Tudjuk-e Péterrel együtt vallani: Isten Krisztusa, a megígért Felkent, Megváltó Urunk? Maga az Úr segít Péternek is, nekünk is. Ő is vall sorsáról, bekövetkező szenvedéseiről. Itt először jelzi előre halálát és feltámadását. Ő az, aki „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel …, megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”, és ő az, akit felmagasztalt Isten mindenek fölé (Fil 2,6 kk), mert dicsőségesen feltámasztotta és megdicsőítette őt. Áldott az Úr, hogy mindezt vállalta értünk, s köszönjük, hogy botladozó tanítványait vezeti megismerése útján!
