„A Seregek Ura döntött így, hogy meggyalázza a kevélységet...” Ézs 23
1 Fenyegető jövendölés Tírusz ellen: Jajgassatok, Tarsís-hajók, mert elpusztult Tírusz! Nem maradt egy ház sem, nincs hova menni! Ciprus földjéről jövet mondták meg nekik. 2 Némuljatok el, tengerpart lakói, szidóni kereskedők, kiknek követei átszelik a tengert, 3 a nagy vizeket! A Síhór gabonája, a Nílus aratása volt a jövedelme, és ő volt a népek vásártere. 4 Szégyenkezz, Szidón, mert így szól a tenger, a tengeri erődítmény: Olyan lettem, mint aki nem vajúdott, nem szült, nem nevelt ifjakat, nem dédelgetett leányokat! 5 Úgy gyötrődnek, akik Tírusz hírét hallják, mint amikor Egyiptomról hallottak. 6 Keljetek át Tarsísba, jajgassatok, tengerpart lakói! 7 Hát ez a ti vigadozó városotok, mely ősidők óta fennáll, amely messzire elment, hogy ott is megtelepedjék? 8 Kicsoda döntött így a koronás Tíruszról, melynek kereskedői vezérek, és kalmárjait tisztelik a földön? 9 A Seregek Ura döntött így, hogy meggyalázza a kevélységet, és megalázzon minden pompát, mindenkit, akit tisztelnek a földön. 10 Műveld meg földedet, Tarsís leánya, mint a Nílus völgyét, mert nincs többé kikötő! 11 Kinyújtotta kezét a tengerre az Úr, megrendítette a királyságokat; elrendelte Kánaánról, hogy pusztítsák el erődítményeit. 12 Ezt mondta: Nem fogsz többé vigadni, Szidón leánya, te meggyalázott szűz! Rajta, kelj csak át Ciprusra, ott sem lelsz nyugalmat! 13 Íme, a káldeusok országa! Még nem is létezett ez a nép, mikor Asszíria kiépítette Tíruszt a hajói számára. De ostromműveket állított ellene, palotáit lerombolta, romhalmazzá tette! 14 Jajgassatok, Tarsís-hajók, mert elpusztult erődítményetek! 15 Akkor majd elfelejtik Tíruszt hetven évig, ameddig egy király él. Hetven év múlva úgy jár Tírusz, ahogy a szajha-nóta mondja: 16 Fogd a citerát, járd be a várost, elfelejtett szajha! Szépen pengesd, dalolj sokat, hogy emlékezzenek rád! 17 Hetven év múlva az Úr meglátogatja Tíruszt, és az ismét megkapja bérét, mert paráználkodni fog a világ minden országával a föld színén. 18 De keresete és bére egyszer még az Úr szent tulajdona lesz. Nem teszik a kincstárba, hogy ott őrizgessék, hanem azoké lesz ez a kereset, akik az Úr színe előtt laknak, hogy jóllakásig ehessenek, és szép ruhába öltözhessenek.
Bibliaolvasó Kalauz – Fónagy Miklós igemagyarázata
Folytatódik a „fenyegető jövendölés”, melynek célpontja Tírusz. Jó lenne megúszni azzal az olcsó magyarázattal, hogy a véletlenek játéka az egész, és majd elmúlik, mint egy rossz álom. Itt nem erről van szó. Egyértelmű az igei indoklás: „A Seregek Ura döntött így, hogy meggyalázza a kevélységet...” (9). Végül vigasztalásra vált a prófécia: eljön majd az idő, amikor az „Úr szent tulajdona” ismét méltó helyére kerül, és az éhezést terített asztal, az elnyűtt rongyokat pedig szép ruha váltja fel. Megszívlelendő ez a történelemszemlélet!
RÉ21 452 RÉ 452
Újévi ének | 435 | Újesztendő virradott
„Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Lk 10,25–37
25 Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 26 Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? 27 Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” 28 Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. 29 Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? 30 Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. 31 Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 32 Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. 33 Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, 34 odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. 35 Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. 36 Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? 37 Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(25) „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10,25–37)
Az Írásokban járatos törvénytudócsapdaállítás szándékával kérdezi Jézust a megélni érdemes élet, az „örök élet” felől. Urunk a törvényhez igazítja a kérdezőt: „Szeresd Istent, szeresd felebarátodat” (27). Majd a további, akadékoskodó kérdésére: „Ki az én felebarátom?”, egy történettel válaszol. E történet szerint a rablók által félholtra vert és kifosztott, útszélre dobott ember egész lényével irgalmas felebarát után kiált. Így lesz az örök élet elméletinek tűnő kérdése azonnal élet-halál kérdésévé. Jézus azt mondja: Nézd, ott fekszik ez az ember, aki a másik ember segítsége nélkül meghal. Sok segítője lehetne, többek között te is! De ő azért a felebarátod, mert az ő sorsa a te sorsod is. Ezért ne azt kérdezd: mit kell tennem, hogyan lehetek filmbe illő „Nagy Samaritánus”. Hanem ismerd fel, hogy te is ugyanilyen irgalomra szoruló lény vagy születésedtől fogva, mint az a félholtra vert másik. Azt kérdezd először: hol, kinél találok talpra állító, segítő szeretetet. A pap és a lévita továbbra is a maga szentségének, társadalmi pozíciójának foglya marad, a samaritánus pedig vallásilag megkülönböztetett ember. Mi viszont az Isten- és emberszeretet ikerparancsolatához immár végérvényesen hozzáértjük azt a Krisztust, akit félholtra verve, kifosztva ott hagytak az út szélén.
