„Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!” Ézs 25
1 Uram, te vagy Istenem! Magasztallak, dicsérem neved, mert csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot. 2 Mert kőhalommá tetted a várost, az erődített várat romhalmazzá; a bitorlók palotája nem lesz város, soha többé föl nem épül! 3 Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa. 4 Mert erős vára vagy a nincstelennek, erős vára a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben – mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar, 5 mint hőség a szikkadt földön. De te megalázod a harsány bitorlókat, mint a felhő árnyéka a hőséget, elnyomod a hatalmaskodók énekét. 6 Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborral, zsíros, velős falatokkal, letisztult újborral. 7 Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. 8 Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az Úr! 9 Ezt mondják majd azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, és ő megszabadított minket! Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának! 10 Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen. Móábot pedig eltapossák lakóhelyén, ahogyan a szalmát trágyalébe tapossák. 11 Széttárja benne kezeit, ahogyan széttárja az úszó, ha úszik. De az Úr megalázza gőgjét, hiába csapkod a kezével. 12 Kőfalakkal megerősített fellegváradat ledönti, lerombolja, ízzé-porrá zúzza.
Bibliaolvasó Kalauz – Fónagy Miklós igemagyarázata
Megrendítő, ahogy az ítéletes prófécia hangneme megváltozik. A jajgatás szavát hálaadás és dicsőítés váltja fel. Isten igazsága, mint olyan sokszor a történelem során, diadalmaskodik. A nélkülözés és az éhezés után a Seregek Ura olyan lakomát készít népének, melyről álmodni sem mertek volna. A megérdemelt ítélet után felragyog a kegyelem: sírásból nevetés lesz, nélkülözés helyett gazdagon terített asztal várja a hűségeseket.
RÉ21 402 RÉ 402
Jézus Krisztus messiási küldetése | 222 | Nagy hálát adjunk az Atya Istennek
„Uram, taníts minket imádkozni…!” Lk 11,1–13
1 Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait! 2 Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! 3 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. 4 És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! 5 Azután így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és az elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, 6 mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek 7 – és az így válaszolna belülről: Hagyjál békén! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak, nem kelhetek fel, hogy adjak neked. 8 Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert a barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van. 9 Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 10 Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. 11 Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, 12 vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? 13 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(1) „Uram, taníts minket imádkozni…!” (Lk 11,1–13)
A hit tulajdonképpeni nyelve az imádság. De embervoltunk is az imádságban teljesedik ki, mert benne a legmagányosabb lélek is közösségre talál Istennel. Jézus számára az imádság nem más, mint beszélgetés a mennyei Atyával, aki maga is vágyakozik a velünk való beszélgetésre. A Miatyánkkal erre a bensőséges, imádságos Isten-kapcsolatra, a hit nyelvtanára tanítgatja övéit, és egyúttal összefoglalja benne mindazt, amit Isten országáról kíván mondani (2–4). Jézus arra biztat, hogy soha ne bátortalanodjunk el, amikor Istentől kérünk valamit. Hozzá bármikor mehetünk, miként a jó baráthoz még éjjel is becsöngethetünk (5). Ha pedig késik kérésünk teljesítése, először imádságunkat vizsgáljuk meg, és ne Istenünkben kételkedjünk. Ő jóságos Atyaként ismeri a mi szükségleteinket, még mielőtt azokat szavakba foglalnánk. Nem kígyót és skorpiót ad nekünk (11–12), még csak nem is azt, amit sokszor meggondolatlanul kérünk tőle. Naponként adja nekünk önmagát, mégpedig az általunk egyedül elfogadható formában: mint Szentlélek, mint áldás, életerő és életkedv. Ezért, ha Isten szól, ne szorítsd ökölbe kezedet, hagyd nyitva, hogy megtölthesse üres markodat. Ha nem is most azonnal, az örökkévalóságban bizonyosan megteszi majd. – Urunk, adj nekünk bátorságot, hogy merjünk tőled kérni; adj nyugtalanságot, hogy keressünk téged, és adj bizalmat, hogy kopogtassunk nálad.
