„...ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod...” Ézs 58
1 Kiálts, ne sajnáld a torkod! Harsogjon hangod, mint a kürt! Mondd meg népemnek, hogy mi a bűne, Jákób házának, hogy mi a vétke! 2 Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat. Úgy tesz ez a nép, mintha igaz módon élne, és nem hagyta volna el Istene törvényét: döntést kérnek tőlem az igazságról, szeretnék Istent a közelükben tudni. 3 Miért böjtölünk – kérdik –, ha te meg sem látod, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, és az embereiteket mind munkára hajszoljátok. 4 Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban. 5 Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákruhát ölt, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek és az Úr kedves napjának? 6 Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! 7 Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! 8 Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. 9 Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, 10 ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. 11 Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. 12 Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá. 13 Ha nem járkálsz a nyugalom napján, kedvteléseid után az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, 14 akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. – Az Úr maga mondja ezt.
Bibliaolvasó Kalauz – Szentgyörgyi László igemagyarázata
„...ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod...” (10). Az igaz istentisztelet – ahogyan e rész felirata fogalmaz – nem lehet öncélú, befele forduló. Értelmetlen a még oly magasztos vallásos gyakorlat is, ha valaki csak önmagára gondol. Az igazi istenkapcsolat a nyitottságban, a felebarát iránti szolidaritásban mutatkozik meg.
RÉ21 833 RÉ 472
Fohász | 232 | Felséges Isten, mennybéli Teremtőnk
„…Haszontalan szolgák vagyunk…” Lk 17,7–10
7 Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás vagy legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! 8 Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál! 9 Vajon megköszöni annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? 10 Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata
(10) „…Haszontalan szolgák vagyunk…” (Lk 17,7–10)
Mikor mondják azt egy szolgának, hogy eleget fáradoztál? Talán soha. Széttárhatjuk a kezünket: ez a világ rendje! Ezt szenvedték el egykor a szolgák, és ezt tapasztalja ma egy kiszolgáltatott munkavállaló. Nem szeretjük, ha szolgaként azonosítanak bennünket; sőt, talán a lelkünk mélyén sértőnek találjuk, hogy az a Krisztus, akit Úrként szólítunk meg, alávetette magát, tudatosan, a legmocskosabb gyilkos kezeknek… És nekünk ő mégis Úr. Akkor mi vagyok én? Számomra a legnagyobb tisztesség, ha az Úr szolgájaként tekinthetek magamra. Ajándék, ha szolgálom az Urat, és ezt a helyzetet örömmel vállalom fel. Ez a szolgai magatartás nehezen sajátítható el, nem szeretünk meghajolni, nem szeretjük, ha megmondják nekünk, mit tegyünk. Szeretnénk valamennyien önálló, és mégis együtt munkálkodó emberek lenni. Ezt követeli a mai emberkép. Ehelyett az Írás szolgálatra hív, és én várom, hogy megmondja, mit tegyek. Lemondok autonómiámról. Mindezt örömmel teszem – az Úr előtt. Előtte hajolok meg, testben és lélekben, előtte sütöm le a szememet szégyenemben, tőle fogadom el az útbaigazítást. És mivel nem szolgálok két úrnak, csak egynek, más előtt soha meg nem teszem ugyanezt.
