„...fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged!” Péld 9
1 A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá. 2 Levágta marháját, megfűszerezte borát, és megterítette asztalát. 3 Lányokat küldött ki, hogy így kiáltsanak a város magasan fekvő pontjain: 4 Aki tapasztalatlan, térjen be ide! Az esztelennek pedig ezt mondja: 5 Jöjjetek, egyetek a kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból! 6 Hagyjátok el az együgyűséget, és éltek, járjatok az értelem útján! 7 Aki meginti a csúfolódót, maga fog pironkodni, aki megfeddi a bűnöst, magát szennyezi be. 8 Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged, de fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged! 9 Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását! 10 A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet. 11 Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei. 12 Ha bölcs vagy, magadnak vagy bölcs, ha csúfolódó vagy, magad vallod kárát. 13 A balgaság fecsegő asszony, együgyű, és semmit sem tud. 14 Kiül háza ajtajába egy székre a város magaslatán. 15 Így szólítja meg az arra járókat, akik egyenes ösvényeken járnak: 16 Aki tapasztalatlan, térjen be ide! Az esztelennek pedig ezt mondja: 17 A lopott víz édes, az eldugott kenyér kedves. 18 De nem tudják, hogy az árnyak vannak ott, és vendégei a holtak hazájának mélyére kerülnek.
Bibliaolvasó Kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„...fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged!” (8). Tragikus irónia, hogy éppen a tömegkommunikáció forradalmának korában veszítettük el a képességünket arra, hogy meghalljuk és elfogadjuk, ha valaki megfedd bennünket. Ma ott tartunk, hogy senki senkitől nem fogad el intést vagy feddést, mert mindenki önmagának lett a mércéjévé. Már Isten sem tud az ő igéjével (bölcsességében, logoszában) megfeddeni bennünket, mert mi úgyis jobban tudjuk.
RÉ21 22 RÉ 22 • IÉ Mk 12,1–12 • Zsolt 22
Himnusz böjti időben | 464 | Ó, mi kegyelmes Krisztusunk
Heti zsoltárének | 6 | Uram, te nagy haragodban
„…megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia?” Lk 20,41–44
41 Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, 43 amíg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.” 44 Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(41) „…megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia?” (Lk 20,41–44)
Jézus olyan áthatóan cáfolta ellenségei meddő okoskodását, hogy utána már semmit nem mertek tőle kérdezni (20,40). Ám ő továbbvezeti az érvelést, mert a feltámadás nem spekulatív lehetőség, amelyen jókat lehet vitatkozgatni, hanem a Messiás személyének és egész szolgálatának igazolása, a megváltás meghatározó isteni tette, az egész emberi történelem végső értelme. Jézus tehát önmagára mutat: ő a Dávid fia. Még útban Jeruzsálem felé, Jerikóban így kiáltott hozzá a tőle gyógyulást remélő vak koldus (18,38). A kifejezés egyszerre jelöli a Messiás származását, Jézus a Dávid háza népéből való (2,4) és a prófétai ígéretek teljesedését (Jer 33,26). Jézus most Dávid messiási zsoltárát idézve (Zsolt 110) leplezi le ellenfeleit, akik látszólag „szó szerint” vették a Szentírás szavait. Ugyan miért aggályoskodnak azon, hogy a mózesi törvényt milyen nehéz lesz majd betartani a mennyei világban, ha Dávid zsoltárát (jövendölését) még itt, a mulandó világban sem veszik komolyan? Ez minket is int: ne dobálózzunk felelőtlenül az Igékkel. De elvezet az apostol szavához is: Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint, és eltemettetett és feltámadott a harmadik napon az írások szerint (1Kor 15,2–3).
