„Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát...” Péld 13,15–25
15 A jóindulat kedvessé tesz, de a hűtlenek útja saját romlásukat okozza. 16 Minden eszes ember okosan cselekszik, de az esztelen bolondságot terjeszt. 17 A gonosz küldött romlásba dönt, de a megbízható követ gyógyulást szerez. 18 Szegénység és gyalázat éri azt, aki megveti az intést, de tisztelik azt, aki megfogadja a feddést. 19 A beteljesült kívánság jólesik az embernek, az ostobának pedig utálatos eltérni a rossztól. 20 Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz. 21 A vétkeseket üldözi a baj, az igazaknak pedig szép jutalmuk lesz. 22 A jó ember örökséget hagy még unokáinak is, a vétkes vagyona pedig az igazra vár. 23 Sok eledelt terem a szegények szántóföldje, de van, akit tönkretesz a törvénytelenség. 24 Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti. 25 Az igaz jóllakásig ehet, de a bűnösök hasa éhen marad.
Bibliaolvasó Kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát...” (24). Sokszor összekapcsoljuk ezeket az atyai szigorról szóló verseket a gyermekbántalmazás mai, sokat vitatott kérdésével. Pedig a Biblia – bár kétségtelenül egy patriarchális korban született, amikor az apának korlátlan joga volt a családtagok felett – nem az értelmetlen erőszakra buzdít, hanem a „határok kialakítására” a kiskorú gyermek életében. A büntetés és fegyelmezés tilalma miatt a mai pedagógusoknak például már semmilyen eszköz sincs a kezében a deviáns és „bullying” viselkedés megakadályozására. Ez már a sokadik „korlátok nélküli” nemzedék megjelenéséhez vezet.
RÉ21 472 RÉ 470
Zsoltár vasárnapra | 27 | Az Úr Isten az én világosságom
„Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár.” Lk 21,25–38
25 És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. 27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. 29 Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 30 Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31 Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 32 Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 33 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. 34 Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35 mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36 Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt. 37 Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat. 38 Kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(30) „Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár.” (Lk 21,25–38)
Jézustól sokszor kértek jelet, vagyis meggyőző bizonyítást a tetteit és szavait igazolandó, holott ő maga a jel (2,12; Mk 16,20): az ég és a föld elmúlnak, az ő Igéi nem múlnak el (33). Ahogy a tavaszi rügyfakadás csalhatatlanul jelzi a közeledő nyarat, úgy a világegyetem megrendülése, a nagy válság biztosan jelzi az üdvözítő váltság közeledtét – közel az Isten országa! Jézus korábban feddőleg hozta fel ezt a hasonlatot (12,54), most intésül mondja övéinek, nehogy az érzékiség (mámorba menekülés) érzéketlenné, vagy a túlzó gondoskodás (az élet spekulatív kiporciózása) gondtalanná tegye őket. Amikor az emberek szinte holtra válnak a félelemtől (26), mert úgy érzik, csapdába estek, a Krisztus követőit a józan készenlét, vagyis a szüntelen imádság segíti kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, sőt, ez teszi méltóvá megállni majd az Emberfia előtt (36). Lukács ideilleszti, hogy Jézus a templomi tanítások után az Olajfák hegyén töltötte az éjszakákat. S ott tölti majd az utolsót is, amikor gyötrődő imádsággal készült a döntő órára (22,44). Jó az, ha imaharcainknak van megszokott helye.
