„A szegény és a zsarnok egymás mellett élnek, de mindkettő az Úrtól kapta a szeme világát.” Péld 29
1 Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik. 2 Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha a bűnösök uralkodnak, nyög a nép. 3 Aki szereti a bölcsességet, örömet szerez apjának, de aki paráznákkal barátkozik, elpazarolja vagyonát. 4 Igazsággal tartja fenn országát a király, de ha ajándékot fogad el, romba dönti azt. 5 Aki hízeleg felebarátjának, hálót vet annak lába elé. 6 A gonosz embert csapdába juttatja vétke, az igaz pedig ujjongva örül. 7 Az igaz megérti a nincstelenek ügyét, a bűnös azonban nem tudja megérteni. 8 Az öntelt emberek fellázítják a várost, a bölcsek pedig lecsillapítják a haragot. 9 A bölcs ember vitatkozik az ostobával, az pedig hol háborog, hol nevet: nem marad nyugton. 10 A vérszomjas emberek gyűlölik a feddhetetlent, a becsületesek pedig gondoskodnak róla. 11 Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti. 12 Ha az uralkodó hallgat a hazug beszédre, minden szolgája bűnössé válik. 13 A szegény és a zsarnok egymás mellett élnek, de mindkettő az Úrtól kapta a szeme világát. 14 Ha a király igazságosan ítéli a nincsteleneket, trónja mindvégig szilárdan áll. 15 A bot és a fenyítés bölccsé tesz, de a kényeztetett gyermek szégyent hoz anyjára. 16 Sok ott a bűn, ahol sok a bűnös, de az igazak meglátják azok bukását. 17 Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne. 18 Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást. 19 Puszta szóból nem okul a szolga, még ha megérti, akkor sem ad rá semmit. 20 Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá. 21 Aki gyermekkorától fogva kényezteti szolgáját, a végén nem bír vele. 22 A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el. 23 Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi. 24 Aki a tolvajjal tart, önmaga ellensége, és az is, aki átkozódást hall, de nem jelenti. 25 Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál. 26 Sokan igyekeznek az uralkodó elé, pedig az Úr szolgáltat igazságot az embernek. 27 Utálják az igazak az álnok embert, a bűnös meg a helyes úton járót utálja.
Bibliaolvasó Kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata
A mai fejezetünkben – akárcsak életünkben – sok ellentét feszül egymásnak. „A szegény és a zsarnok egymás mellett élnek, de mindkettő az Úrtól kapta a szeme világát” (13). A kibírhatatlannak tűnő feszültségek is megoldódhatnak Urunknál, akinél oltalmat lehet találni (25), és aki hűségesen „szolgáltat igazságot az embernek” (26).
RÉ21 694 RÉ 511
Nagyheti ének | 487 | Ha a keresztre néz szemem
„…unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Lk 24,13–35
13 Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14 és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15 Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16 Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. 17 Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. 18 Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? 19 Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; 20 és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23 de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. 25 Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? 27 És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. 28 Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29 De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30 És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31 Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32 Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? 33 Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34 Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(29) „…unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” (Lk 24,13–35)
Csodálatos történet ez, tele a gyász mélységeivel, a kudarcok keserűségével, de Jézus feloldozó szeretetével is, a vele való közösség boldogságával, a ráismerés ujjongó örömével. Tömören szinte az egész evangélium feltárul előttünk, és lám, benne vagyunk mi is. Az egyik hagyomány szerint az Emmausba igyekvő tanítványok Jézus távoli rokonai voltak, s ez még jobban kiemeli csüggedt keserűségüket: bár hallották az asszonyok és Péter beszámolóját, és a hírt is, hogy Jézus él, ők már távolodnak váradalmaik színterétől, és vitatkozásukat tompa megadással zárják: „pedig mi abban reménykedtünk...”. Nem ismerik fel Jézust, a szívüket terhelő gyász és a hitetlenség (25) mint valami pikkely zárja le szemüket. De Jézus szavaira, hogy így kellett a Krisztusnak szenvednie és megdicsőülnie (26), a szívük égő fénnyel lángra lobbant (lásd Mt 5,15). Fogadjuk szívesen a tanítók magyarázatát, akik Isten ígéreteinek összefüggésébe állítják az üdvözítés történetét! S mindig lesz egy isteni gesztus, tett, tapasztalat, amely utat nyit az Ige bizonyosságáig: valóban feltámadt az Úr (34), és ígérete szerint velünk van „minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20).
