„Még mindig nem veszitek észre és nem értitek?” Mk 8,11–21
11 Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele, mennyei jelt követelve tőle, hogy kísértsék őt. 12 Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek. 13 Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és elment a túlsó partra. 14 De elfelejtettek kenyeret vinni, és csak egyetlen kenyér volt náluk a hajóban. 15 Jézus figyelmeztette őket: Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától! 16 Ők pedig tanakodni kezdtek egymás között, hogy nincs kenyerük. 17 Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig keményszívűek vagytok? 18 Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, mégsem hallotok? És nem emlékeztek, 19 amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt. 20 És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet. 21 Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?
Bibliaolvasó Kalauz – Sándor Balázs igemagyarázata
Mire vágyik a földhözragadt ember? Még több jelre, még több csodára! Azt várják Jézustól is, a földönjáró, testet öltött Istentől, hogy egyre jobban mutassa meg isteni voltát. Jézus viszont tudja, hogy ez kísértés. Bizonytalanságunkat sokszor mi is Istentől követelt jelekkel akarjuk elmulasztani. Ahelyett, hogy hátat fordítva ennek a világnak csak az odafelvalókkal törődnénk, ahol Jézus is van, és nem érdekelne az emberek véleménye, egyedül csak Isten igéje és az ő beteljesedő ígéretei.
RÉ21 531 RÉ 358 • IÉ Lk 24,(44–49)50–53 • Zsolt 47
Mennybemeneteli ének | 531 | A Krisztus mennybe felméne
„…bevitték a papok az Úr szövetségládáját a helyére…” 2Krón 5
1 Amikor befejezték mindazt a munkát, amelyet Salamon végeztetett az Úr háza számára, bevitte Salamon azt az ezüstöt, aranyat és egyéb tárgyakat, amelyeket apja, Dávid szentelt oda ajándékul, és elhelyezte Isten házának a kincsei közé. 2 Akkor összegyűjtötte Salamon Izráel véneit és minden törzsfőjét, Izráel fiainak családfőit Jeruzsálembe, hogy elvigyék az Úr szövetségládáját Dávid városából, azaz Sionból. 3 Összegyülekeztek tehát a királyhoz mindezek az izráeli férfiak a hetedik hónapban, az ünnepen. 4 Amikor Izráel vénei mind megérkeztek, a léviták fölemelték a ládát, 5 és fölvitték a ládát meg a kijelentés sátrát meg a szentély egész fölszerelését, amely a sátorban volt. A papok és a léviták vitték azokat. 6 Salamon király és Izráel egész közössége, amely megjelent nála, ott állt a láda előtt. Olyan sok juhot és marhát áldoztak, hogy sem megszámlálni, de még csak megbecsülni sem lehetett azokat. 7 Azután bevitték a papok az Úr szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá. 8 A kerúbok ugyanis kiterjesztették szárnyaikat a láda helye fölé, és betakarták a kerúbok fölülről a ládát és annak rúdjait. 9 A rudak olyan hosszúak voltak, hogy a ládához tartozó rudak végei láthatók voltak a szentek szentje felől, de kívülről már nem voltak láthatók. Ott vannak még ma is. 10 Nem volt a ládában más, csak a két tábla, amelyeket Mózes adott át a Hóreben, amikor az Úr szövetséget kötött Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból. 11 Amikor a papok kijöttek a szentélyből – az ott levő papok ugyanis mindnyájan megszentelték magukat, beosztásukra való tekintet nélkül –, 12 fölsorakozott az oltártól keletre valamennyi énekes lévita, tehát Ászáf, Hémán és Jedútún a fiaikkal és testvéreikkel együtt, fehér ruhába öltözve, cintányérokkal, lantokkal és citerákkal, és velük együtt százhúsz harsonát fújó pap. 13 A harsonásoknak meg az énekeseknek egyaránt az volt a tisztük, hogy összehangolva zengjék az Úr dicséretét és magasztalását. Amikor felzendültek a harsonák, a cintányérok és a hangszerek, és dicsérték az Urat, mert ő jó, és örökké tart szeretete, akkor a házat, az Úr házát felhő töltötte be, 14 úgyhogy a papok a felhő miatt nem tudtak odaállni, hogy szolgálatukat végezzék, mert az Úr dicsősége betöltötte az Isten házát.
Az Ige mellett – Vassné Baki Ilona igemagyarázata
(7) „…bevitték a papok az Úr szövetségládáját a helyére…” (2Krón 5)
A templomépítés befejezésekor az Úr ládája még nem volt a helyén. A király és a nép vezetői elmennek a szent sátorért; minden berendezési tárgyával és a szövetségládával együtt elviszik a templomba. (Nem selejtezik a múlt tárgyi emlékeit, hiszen ez identitásuk forrása.) A szövetség ládája Izráel legszentebb és legfontosabb kultusztárgya, Isten rendelkezése szerint készíttette el Mózes. Ebben helyezték el a szövetség „alapdokumentumát”, a Sínai-hegyen kapott, kőbe vésett tízparancsolatot. Izráel hite szerint ez Isten trónja, amelyen láthatatlanul, de valóságosan ott tartózkodik az Úr; ahol a láda, ott van Isten. A szentek szentjében helyezik el. A szövetségláda nélkül nem teljes a templom. Annyira szent tárgy, hogy soha senki nem léphetett be a szentek szentjébe, kivéve a főpapot: ő évente egy alkalommal – a nagy engesztelő napon – a föláldozott bárány vérét bevitte, és a ládára öntötte. Hatalmas ünnep volt a szövetségláda elhelyezése. Valamennyi pap, énekes és zenész együtt ünnepelt a néppel. „A harsonásoknak meg az énekeseknek egyaránt az volt a tisztük, hogy összehangolva zengjék az Úr dicséretét és magasztalását.” (13) Különböző szolgálócsoportok azonos lelkülettel, azonos céllal, egymásra hangoltan magasztalják az Urat. De jó lenne, ha így történne a gyülekezeteinkben is! Ez kizár minden gőgöt és versengést. Az így születő összhang ízelítő lehet az atyai házban fölhangzó szimfóniából (Lk 15,25).
