„… álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” 2Thessz 2,13–17
13 Mi pedig hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. 14 Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. 15 Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. 16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, 17 vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.
Bibliaolvasó Kalauz – Literáty Zoltán igemagyarázata
Szilárdan megállni és hűségesen ragaszkodni a hagyományokhoz – ezt tanítja Pál. Hagyományok. Kinek pozitívan, kinek negatívabban cseng ez a szó. Milyen hagyományokról van itt szó? A Krisztusról szóló tanítás hagyományozásáról. Azaz nem kulturális adottságokról vagy helyi szokásokról, hanem arról, hogy kinek ismerjük meg Jézus Krisztust az írásokból. Pál azt adja tovább, hogy Krisztus feltámad, és mi, akik hiszünk benne, részesülni fogunk az ő feltámadásának dicsőségében. Ragaszkodjunk ehhez a hagyományhoz!
RÉ21 184 RÉ 236
Napi ének | 725 | Új szívet adj
„Akkor most feküdnék, és élvezném a békét…” Jób 3
1 Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. 2 Megszólalt Jób, és ezt mondta: 3 Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! 4 Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! 5 Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé! 6 Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! 7 Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! 8 Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt. 9 Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, 10 mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! 11 Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? 12 Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? 13 Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna 14 a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, 15 vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. 16 Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? 17 Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. 18 A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. 19 Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. 20 Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, 21 akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, 22 akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; 23 az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat? 24 Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. 25 Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. 26 Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(13) „Akkor most feküdnék, és élvezném a békét…” (Jób 3)
Döbbenetes erejű szavak ezek. A beteg Jób a halálát kívánja, mert úgy érzi, nincs már többé ereje elviselni a kínokat. Ám az, hogy önkezével vessen véget az életének, szóba sem jöhet (lásd a feleségének adott válaszát a 2,10 versben). Először itt fordul vádlón Isten ellen: ő az, aki a szabadulás és a halál útját is elzárta, és kínjaiban vergődni hagyja az embert. A panasz jól mutatja, mit gondoltak a halálról az Ószövetség korában, mielőtt a feltámadás és az örök ítélet kinyilatkoztatását megkapták volna. A halál a végső nyugalom helye, ahová mindenki lekerül: bűnösök és igazak, gazdagok és szegények, elnyomottak és kizsákmányolók. Nincs sem jutalom, sem büntetés, mindenkire ugyanaz a béke vár, amely Jóbnak most olyan kívánatos. Abban is osztja Jób az ókori népek elképzelését, hogy hisz a mágia erejében, és felemlegeti a Leviatánt: azt a szörnyet, aki a pogány mítoszok szerint fellázadt hajdanán a teremtő ellen, hogy a világot a káoszba taszítsa. Mi azonban már tudjuk: a mi Atyánkon kívül nincsen más isten, így nem is kellett neki a teremtés során senkivel sem megküzdenie, a halál után pedig azokat, akik „futásukat elvégezték” és „a hitet megtartották”, örök üdvösség várja Krisztussal az Isten oldalán.
