„Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium” 1Tim 1,1–11
1 Pál, a mi üdvözítő Istenünknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendeléséből Krisztus Jézus apostola, 2 Timóteusnak, igaz fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. 3 Amikor Makedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, 4 ne is foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének hitben való elfogadására. 5 A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. 6 Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat, 7 törvénytanítók akarnak lenni, de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak. 8 Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki a törvénynek megfelelően él azzal. 9 És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, 10 a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami ellenkezik az egészséges tanítással. 11 Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott.
Bibliaolvasó Kalauz – Literáty Zoltán igemagyarázata
Az üres fecsegés áll szemben a „boldog Isten dicsőségéről szóló evangéliumá”-val, aminek célja az „Isten üdvözítő tervének hitben való elfogadása”. Egyszerűbben: Isten, aki feltámasztotta a szeretett Fiút, boldog. Ez a dicsőségről szóló evangélium. S mindezt azért tette, hogy üdvözítse azokat, akik őbenne hisznek. Üres fecsegés helyett csupán ennyit kell nekünk is továbbadnunk, hogy minél többen higgyenek és üdvözüljenek.
RÉ21 585 RÉ 233
Fohász | 829 | Kérlek téged, Istenemet
„Hát nem kapok segítséget?” Jób 6
1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Bárcsak megmérnék elkeseredésemet, és szenvedésemmel együtt mérlegre tennék! 3 Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák a szavaim. 4 Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. 5 Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmánya mellett? 6 Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? 7 Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. 8 Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! 9 Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! 10 Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. 11 Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi várhat még rám, hogy tovább reménykedjem? 12 Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. 13 Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? 14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. 15 Testvéreim hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik: 16 előbb jégtől zavarosak, olvadó hó hömpölyög bennük, 17 majd idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. 18 Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. 19 Őket keresik Témá karavánjai, a sábai vándorok bennük reménykednek. 20 De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amint odaérnek. 21 Így jártam most én is veletek: látjátok a borzalmat, és féltek. 22 Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból adjatok ajándékot értem, 23 hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? 24 Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! 25 Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? 26 Szavaimért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! 27 Ti még az árvára is sorsot vetnétek, barátaitokra is alkudoznátok! 28 Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! 29 Hagyjátok abba, ne kövessetek el jogtalanságot! Hagyjátok abba, hisz nekem van igazam! 30 Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem, mi okozhat romlást?
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(13) „Hát nem kapok segítséget?” (Jób 6)
Jób első válaszát azzal kezdi, hogy kifejti: a szenvedőnek joga van a panaszra, és amit a barátai tehetnének érte, az az együttérzés és a biztatás. Elfogyott az ereje, s már csak azt reméli, úgy halhat meg, hogy a kínok között sem fordult el az Isten Igéjétől: „Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi várhat még rám, hogy tovább reménykedjem? Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás?” (11–13). Milyen jó, hogy mi hitben már messzebb láthatunk, Krisztusnak hála. Mi már tudjuk, a halállal nem ér véget az élet, hanem azon túl a Feltámadott vár reánk abban az országban, ahol sem könny, sem fájdalom, sem halál nem lesz többé. Ahol Istennel és egymással boldog közösségben lehetünk az idők végezetéig. Nekünk ez a reménységünk; ez a hit adhat erőt elviselni az élet nehézségeit. Mi már tudjuk, mi vár ránk, s ezért bizalommal fordulhatunk Istenhez a látszólag reménytelen helyzetekben is. Gyengék vagyunk, de „a Krisztusban mindenre van erőnk”, mert ő, igen, ő vigasztal, erőt ad, és Atyánknál szüntelenül közbenjár értünk. Jób még nem tudhatta: ő a segítség, a szabadulás. Aki benne hisz, soha nem marad egyedül.
