„...maga háza népét jól vezeti...” 1Tim 3,1–7
1 Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. 2 Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; 3 nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; 4 olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. 5 Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni Isten egyházára? 6 Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. 7 Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.
Bibliaolvasó Kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
Az egyháztörténetben olvashatunk szent életű püspökökről. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy ez a leírás ránk nem vonatkozik, gondoljunk bele: minden keresztyén ember szolgálatának a kulcsa és erőforrása az Istennek odaadott, neki szánt élet. Miközben az Úrnak engedelmeskedünk, kipróbálttá válunk. Azon is elgondolkozhat minden házasember, hogy igaz-e rá, hogy a „...maga háza népét jól vezeti...” (4).
RÉ21 263 RÉ 174
Zsoltárének | 185 | Minden hű keresztyének meghalljátok
„…rám rontottál, akár egy oroszlán…” Jób 10
1 Szívből megutáltam életem. Szabadjára engedem hát panaszom, hadd beszéljek keserű lélekkel! 2 Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem! 3 Jó neked az, hogy sanyargatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök terveinek pedig kedvezel? 4 Hát testi szemeid vannak neked, és annyit látsz te is, amennyit egy ember? 5 Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé? 6 Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet, 7 pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből! 8 Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani? 9 Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél? 10 Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? 11 Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. 12 Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. 13 De titokban már akkor elhatároztad, tudom, eleve ez volt a szándékod: 14 ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem. 15 Ha bűnös vagyok, jaj nekem! De ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem; állandó gyalázat a részem, folyton csak gyötrelmeket látok. 16 Ha mégis fölemelném, rám rontanál, akár egy oroszlán, és ellenem fordítanád csodás hatalmadat. 17 Kerítenél újabb tanúkat ellenem, bosszúságod pedig csak fokozódna: sorozatos támadásokat vezetnél ellenem. 18 Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna! 19 Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba! 20 Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék, 21 mielőtt elmegyek oda, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a homály országába, 22 a vaksötét országba, a homály sötétjébe, ahol nincs rend, és még a napvilág is olyan, mint a sötét éjszaka.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(16) „…rám rontottál, akár egy oroszlán…” (Jób 10)
Jób nem érti, Isten hogyan fordulhat a saját teremténye ellen, akit korábban „élettel és szeretettel” ajándékozott meg, és gondviselése őrizte eddig az életét: „Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz és el akarsz pusztítani?” (8 és 12) Életét így értelmetlennek érzi, megismétli Istennel szemben a vádjait, s végül kis nyugalmat kér a halála előtt, ahonnan, hite szerint, nincs visszatérés (21). Szavai itt a panaszos zsoltárokra hasonlítanak: a bajban lévő kesereg, kér és vádol, de egyben önmagát az Úr korábbi jóságára is emlékezteti, kifejezve a reményét, hogy Isten megszabadíthatja még. A bajban hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a jelent lássuk, és elfeledkezzünk arról, amit korábban Istenről megtapasztaltunk. A fájdalom elfedi mindazt a jót, amellyel az Úr eddig elhalmozott, s ami azt mutatja, hogy ő szeret, és gondviselő Teremtőnk. Ezekhez az emlékekhez kell nekünk is visszatalálnunk, és erőt merítenünk belőlük: ha már annyiszor jelét adta Isten, hogy szerető Atyánk, hinnünk kell, hogy amit tesz vagy tenni enged, abban is mellettünk áll, és nem engedi el a kezünket. S főleg ne feledjük azt a jót és csodát, amit, fiát értünk áldozva, örökre elvégzett értünk.
