„Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!” 2Tim 2,19–26
19 Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelyre ez van pecsételve: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!” 20 Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is, amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók. 21 Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas. 22 Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat. 23 Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. 24 De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, 25 aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, 26 és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.
Bibliaolvasó Kalauz – Sebestyén Győző igemagyarázata
„Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!” (19). A megszabadítás mindig kétoldalú dolog. Nyilvánvaló, hogy Isten a kezdeményező, az önmagát velünk megismertető fél. Azonban a megszabadított embernek el is kell hagynia az Úr által megítélt dolgokat. Ezek ugyanis megakadályoznak bennünket abban, hogy mi is segítői legyünk azoknak, akikhez rajtunk keresztül juthat el a szabadító üzenet.
RÉ21 828 RÉ 463
Napi ének | 764 | Ha utam borítja felhőnek árnya
„… kinek a lelke beszélt belőled?” Jób 26
1 Ekkor Jób megszólalt, és ezt mondta: 2 Segítettél-e az erőtlennek, támogattad-e a tehetetlen karját? 3 Adtál-e tanácsot az oktalannak, hasznos volt-e sok tanításod? 4 Ki által mondtad el szavaidat, kinek a lelke beszélt belőled? 5 Megremegnek az árnyak, amelyek a vizek alatt nyugszanak. 6 A holtak hazája leplezetlen Isten előtt, nincs eltakarva az enyészet helye. 7 Ő terítette északot a kietlenség fölé, függesztette ki a földet a semmiség fölött. 8 Fellegekbe zárta a vizeket, nem hasad meg a felhő alattuk. 9 Eltakarta trónusát, felhőt terjesztett ki fölötte. 10 Határt szabott a vizeknek ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel. 11 Az egek oszlopai meginognak és megrendülnek fenyegetésétől. 12 Erejével fölriasztotta a tengert, értelmével szétzúzta Rahabot. 13 Leheletétől kiderült az ég, kezével átdöfte a gyors kígyót. 14 Pedig ez csak a szegélye útjának, és milyen halk az a szó, amelyet meghallunk belőle! Ki tudná hát felfogni hatalmas tetteinek mennydörgő szavát?!
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(4) „… kinek a lelke beszélt belőled?” (Jób 26)
Jób gúnyosan utasítja rendre Bildádot, de egyben jelzi azt is: a bölcs szavak Istentől jönnek, ám az oktalan tanítóból csak a „saját lelke” beszél (2–4). Ezután egy ősi éneket idéz, amely a Teremtő hatalmát magasztalja, s ami Bildád szavainak (vö. 25,2–5) a folytatása is lehetne. Jób ezzel azt jelzi, ő is tud mindent, amit a barátai, ám a teremtett világ szépsége és a Teremtőbe vetett hit a szenvedésének okai felől nem ad kellő eligazítást. Miért? Mert igen „halk az a szó, amelyet meghallunk belőle” (14). Mi, keresztyének is hisszük, hogy Istenről a teremtett világ is sok mindent elárul. Ha felnézünk a csillagos égre, lenyűgöz az égbolt szépsége, végtelenje, és valami nálunk nagyobb részének érezhetjük magunkat. A természettudósok közül sokan hisznek Istenben, és vallják, ez a világ nem lehet csupán a véletlen műve, hanem mögötte ott kell állnia egy bölcs teremtőnek, aki azt az ember számára élhetővé tette. Ám az a kép Istenről, amelyet a teremtés mutat, nagyon is homályos – ahhoz, hogy őt igazán megismerjük, a Szentírásban adott kijelentésére vagyunk utalva. Ez az a „szemüveg”, mondja Kálvin, amelyen át élessé válik az egyébként homályos kép. A Biblia nélkül, Krisztus nélkül sem Istent, sem a megváltás csodáját nem ismerhetjük meg igazán.
