„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” Jak 4,1–10
1 Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák ezeket? 2 Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok, de nem kapjátok meg, mert nem kéritek. 3 Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. 4 Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek. 5 Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás ok nélkül mondja: „Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik”? 6 De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” 7 Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. 8 Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek. 9 Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra. 10 Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.
Bibliaolvasó Kalauz – Ablonczy Kálmán igemagyarázata
„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (8). Nem azokra a lépésekre kell gondolnunk, amelyeket mi megteszünk, hanem arra, ahogyan Isten közeledik felénk. Tele vagyunk nem azonosított önzéssel, álságos és önvizsgálat nélküli követelőzéssel imádságainkban. Az alázat „lépéseire” van szükség. „Sarut” levetve álljunk, hajoljunk, és boruljunk Isten színe elé. Aki magasabbra helyezi önmagát, mint ahová Isten hajol értünk, nem fog vele találkozni. Egyebekben: „...megszán, elénk fut, megölel, gyűrűt húz az ujjunkra...” (Lk 15,20).
RÉ21 661 RÉ 486
Zsoltárének | 778 | Mint szarvas hűs vízforrásra
„Lett-e parancsodra reggel [...]?” Jób 38
1 Ekkor megszólalt az Úr a viharban, és ezt mondta Jóbnak: 2 Ki akarja elhomályosítani örök rendemet tudatlan szavakkal? 3 Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! 4 Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat! 5 Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? 6 Mire vannak erősítve oszlopai, vagy ki helyezte el sarokkövét, 7 amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak? 8 Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából, 9 amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be, 10 amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, 11 és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem, itt majd megtörnek büszke hullámaid! 12 Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz? Kijelölted-e a hajnal helyét, 13 hogy szélénél fogva megragadja a földet, és lerázza róla a bűnösöket? 14 Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt, ráncokat vet, mint egy tarka ruha. 15 Így veszi el a bűnösöktől a világosságot, és összetöri a fölemelt kart. 16 Eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység fenekét? 17 Föltárultak-e előtted a halál kapui, a homály kapuit láttad-e? 18 Fel tudod-e fogni, milyen széles is a föld? Mondd el mindezt, ha tudod! 19 Melyik út visz a világosság otthonába, és hol a sötétség lakóhelye? 20 Vissza tudod-e vinni határai közé, ismered-e a házába vezető ösvényt? 21 Tudod te, hiszen akkor születtél, napjaid száma igen nagy! 22 Eljutottál-e a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e? 23 A nyomorúság idejére tartogatom ezt, a harc és a háború napjára. 24 Melyik útról árad szét a világosság, a keleti szél honnan terjed ki a földre? 25 Ki ásott csatornát a felhőszakadásnak, és utat a mennydörgő viharfelhőnek, 26 hogy esőt adjon a lakatlan földre, az ember nélküli pusztaságra, 27 hogy bőven megitassa a puszta sivatagot, és zöldellő füveket sarjasszon? 28 Ki az apja az esőnek, és ki nemzette a harmatcseppeket? 29 Kinek a méhéből származik a jég, és az égből hulló darát ki hozta világra? 30 Összesűrűsödnek a vizek, mint a kő, és befedik a mélység felszínét. 31 Össze tudod kötni a Fiastyúk szálait? A Kaszáscsillag köteleit meg tudod oldani? 32 Föl tudod-e hozni a csillagképeket a maguk idejében? A Nagy Medvét fiaival együtt talán te vezeted? 33 Ismered-e az ég szabályait? Talán te adsz neki uralmat a földön? 34 El tudod juttatni hangod a felhőkig, hogy vízáradat borítson el téged? 35 Tudsz-e villámokat küldeni útjukra, és mondják-e neked: Itt vagyunk? 36 Ki szabta meg bölcsen a sötét felhők rendjét, a légi tüneményekbe ki adott értelmet? 37 Ki olyan bölcs, hogy meg tudja számlálni a fellegeket, és ki tudja kiüríteni az ég tömlőit, 38 ha megkeményedik a föld, mint az öntvény, és egymáshoz tapadnak a göröngyök? 39 Tudsz-e a nőstény oroszlánnak zsákmányt ejteni, ki tudod-e elégíteni az oroszlánkölykök éhségét, 40 amikor rejtekhelyükön lapulnak, és a bokrok között leshelyükön fekszenek? 41 Ki szerez eledelt a hollónak, amikor fiókái Istenhez kiáltanak, és kóvályognak, mert nincs mit enniük?
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(12) „Lett-e parancsodra reggel [...]?” (Jób 38)
Ahogy Jób követelte (31,35–37), Isten végül megjelent neki, és két nagy beszédben fejti ki a gondolatait (38–39; 40–41). Látszólag azonban nem arról beszél Isten, amit Jób kérdezett. Nem foglal állást az ügyben, Jób és a barátai közül kinek volt igaza (ezt majd csak a 42,7k-ben teszi meg), és nem is magyarázza el a szenvedés titkát. Így Jób arra sem kap világos feleletet, hogy miért kellett annyit szenvednie. Ám ha figyelmesen olvassuk a következő fejezeteket, észrevesszük: mégiscsak válaszolt. Már az is felelet, hogy megjelent előtte. Jób azt hitte, Isten örökre hátat fordított neki – ám kiderült, ez nem igaz. Jób azt hitte, Isten nem hallja, vagy legalábbis nem törődik vele – ám kiderült: Isten hallotta, és kész volt teljesíteni azt, amit kért. Visszatért hozzá. Megjelent neki. Nem igaz hát, hogy a bajban nincs velünk az Isten. Nem igaz, hogy azért szenvedünk, mert ő nem szeret. Isten az marad a bajban, aki mindig is volt: kegyelmes, szerető, szabadító Úr. A napot és az órát ő dönti el, de meghallgat, és megkegyelmez nekünk. Visszatér hozzánk. Egészen pontosan: ismét megmutatja, hogy mindig is ott volt, igen, a bajban is ott volt végig velünk…
