„Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni” Jak 4,11–17
11 Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim. Aki testvérét rágalmazza vagy ítélkezik felette, az a törvényt rágalmazza, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. 12 Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett? 13 Most tehát, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk”, 14 azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. 15 Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. 16 Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. 17 Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.
Bibliaolvasó Kalauz – Ablonczy Kálmán igemagyarázata
„Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni” (15). Életünk, annak forrása, utak, állomások, erők, erőtlenségek, védettség és kitettség igen kicsiny részben vannak birtokunkban. „...szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége” (Zsolt 91,4). Csak akkor „rettenetes az Isten kezébe esni”, ha öntelten, hamis magabiztosságban élünk. A kérkedésnek, elbizakodottságnak váratlan, kellemetlen meglepetései lehetnek. Ellenben lehet utakat járni így is: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)
RÉ21 131 RÉ 131
Napi ének | 763 | Hadd látlak Téged, ó, szívem Ura
„Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly?” Jób 39
1 Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge, megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas? 2 Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek, tudod-e, mikor jön el ellésük ideje? 3 Lefekszenek, megellik borjaikat, és megszabadulnak fájdalmuktól. 4 Borjaik megerősödnek, felnőnek a mezőn, elszélednek, és nem térnek hozzájuk vissza. 5 Ki engedte szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét? 6 A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet. 7 Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását. 8 A hegyeken keres magának legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt. 9 Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly? Ott tölti az éjszakát jászolodnál? 10 Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt, boronálja-e utánad a göröngyöket? 11 Bízhatsz-e benne, mivel olyan erős? Rábízhatod-e a munkádat? 12 Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonádat, és szérűdre betakarítja? 13 Vígan verdes szárnyával a strucc, pedig nem gólya szárnya és tolla az! 14 A földön hagyja tojásait, és a porban költeti ki. 15 Elfelejti, hogy ráléphetnek, és a mezei vad eltaposhatja. 16 Fiaihoz oly mostoha, mintha nem is az övéi volnának; nem retteg attól, hogy kárba vész fáradsága. 17 Mert Isten megtagadta a bölcsességet tőle, nem részesítette értelemben. 18 De ha nekirugaszkodik, nevet a lovon és annak lovasán. 19 Te adsz-e erőt a lónak, te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel? 20 Te ugráltatod-e, mint egy szöcskét? Büszke horkantása félelmetes. 21 Kapálja a csatateret, örvend erejének, és nekirohan a fegyvernek. 22 Neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől. 23 Csörög rajta a tegez, csillog a lándzsa és a kopja. 24 Döngve, toporogva kapálja a földet, nem marad veszteg, ha zeng a kürt szava. 25 Boldogan nyerít, ha meghallja a kürtöt, messziről megérzi a harcot, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt. 26 A te értelmed műve az, hogy szárnyra kel az ölyv, és kiterjeszti szárnyait dél felé? 27 A te parancsodra száll-e magasan a sas, és rakja magasban a fészkét? 28 Kősziklán lakik, ott tanyázik, a sziklafokon és a bérctetőn. 29 Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellátnak szemei. 30 Fiókái vért szürcsölgetnek, és ahol holttest van, ő is ott terem.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(9) „Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly?” (Jób 39)
Amikor Isten beszélni kezd Jóbhoz (38–39. fejezet), csupa olyasmiről beszél, aminek nem ura az ember. Ilyen az időjárás, az óceán és a tenger, a csillagok járása, valamint a felsorolt állatok is: erejük és szépségük lenyűgöző, de az ember nem képes uralni, a saját szolgálatába állítani őket. Ez igaz a lóra is, amelyet akkoriban nem tartottak háznál, így az egyszerű ember csak félelmetes harci állatként találkozhatott vele. Annyi minden van a természetben, aminek nem vagyunk urai, a létezését mégis el tudjuk fogadni. Nem értjük, nem uraljuk, és mégis, ámulattal szemléljük, és magasztaljuk a Teremtőt, aki megalkotta őket. Isten nem mondja ki, de logikus a kérdés: miért nem tudjuk elfogadni ugyanezt az életünkben is? Miért akarunk mindent uralni a saját életünkben? Miért nem tudjuk elfogadni: abban sem áll minden a saját hatalmunkban, miért nem értjük, hogy erősebb nálunk, hogy egy ponton túl nem tudjuk irányítani? És miért lázadunk emiatt Isten ellen? Miért nem látjuk meg ebben is Teremtőnk hatalmát és bölcsességét? Miért nem áldjuk ezért is őt, és bízzuk rá életünket is, ahogy rábízzuk a teremtett világot? Adj, Uram, ehhez belátást és erőt!
