„Most tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt!” Jak 5,1–6
1 Most tehát, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! 2 Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, 3 aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is. 4 Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, az égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe. 5 Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján. 6 Elítéltétek, megöltétek az igazat, és ő nem állt ellen nektek.
Bibliaolvasó Kalauz – Ablonczy Kálmán igemagyarázata
„Most tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt!” (1). A kevesebb is boldogíthat, a bőséges is elkeseríthet. Az emberi méltóság felülemelkedhet mindkettőn: élhető az élet kevéssel és bőségben is. A szentírónak az a panasza a gazdagok felé, hogy nem kap a szívükben helyet az, akié minden. „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7). Amid van, csak akkor a tiéd, ha aszerint élsz vele, ahogyan az ajándékozó rád bízta.
RÉ21 315 RÉ 204
Napi ének | 793 | Áldott légy, mert megváltottál
„Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék [...]?” Jób 40
1 Majd tovább beszélt az Úr, és ezt mondta Jóbnak: 2 Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki! 3 Jób ekkor megszólalt, és így felelt az Úrnak: 4 Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. 5 Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok, vagy ha kétszer is, többé már nem teszem. 6 De tovább beszélt a viharból Jóbhoz az Úr, és ezt mondta: 7 Övezd csak föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! 8 Semmivé akarod tenni az én igazságomat? Bűnösnek mondasz engem, hogy te lehess igaz? 9 Van-e olyan karod, mint az Istennek? Tudsz-e olyan hangon mennydörögni, mint ő? 10 Ékesítsd föl magad fenséggel és méltósággal, öltözz ékességbe és pompába! 11 Öntsd ki dühös haragodat, láss meg minden gőgöst, és alázd meg! 12 Láss meg minden gőgöst, és igázd le, tipord el a bűnösöket, ahol csak vannak! 13 Ásd el valamennyit a föld alá, zárd el őket rejtett helyre! 14 Akkor még én is magasztallak téged, mert jobbod megsegített téged. 15 Nézd a Behemótot! Én teremtettem, akárcsak téged. Füvet eszik, mint a marha. 16 Nézd, milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! 17 Merev a farka, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak. 18 Csontjai, mint az érccsövek, lábszárai, mint a vasrudak. 19 Isten remekműve ez! Fegyverrel is ellátta Alkotója, 20 mégis a hegyek adják táplálékát; mellette játszadozik a mező minden vadja. 21 Lótuszbokrok alatt hever, nádas és mocsaras rejtekhelyen. 22 Lótuszbokrok árnyéka borul rá, körülveszik a parti fűzfák. 23 Ha árad is a folyó, nem nyugtalankodik: biztonságban van, még ha szájáig ér is a Jordán. 24 Be lehet-e fogni szemtől szembe, lehet-e karikát tenni az orrába? 25 Ki tudod-e fogni horoggal a Leviatánt, le tudod-e szorítani a nyelvét kötéllel? 26 Tudsz-e kötelet húzni az orrába, át tudod-e fúrni kampóval az állát? 27 Fog-e sokat könyörögni neked, vagy beszél-e hozzád szelíden? 28 Köt-e veled egyezséget arra, hogy fogadd fel örökös szolgádnak? 29 Játszadozhatsz-e vele, mint a madárral, és megkötözheted-e leánykáid kedvéért? 30 Alkudozhatnak-e rajta a cimborák, osztozkodhatnak-e rajta a kereskedők? 31 Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét, és a fejét halászszigonyokkal? 32 Nyúlj csak hozzá, majd nem gondolsz többé a harcra!
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(4) „Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék [...]?” (Jób 40)
Isten első beszédének a végén világosan kimondja, az emberi értelem nem érhet fel az ő bölcsességéhez és a hatalmához. Annyi mindent nem ért az ember abból, ahogy a világ működik – így volt ez akkoriban is, így van ez ma is. Ám Isten mindezt érti és mindent ismer, hiszen övé ez az egész teremtettség – így bölcsességben is messze felettünk áll. Hogyan gondolhatja hát az ember, hogy nála jobban érti a világot, benne a maga sorsát? Hogyan gondolhatja, hogy amit ő nem ért, arra nincs is felelet? Jób barátai azt vallották: az ember sorsa mindig összefügg a tetteivel – így ha Jób szenved, akkor bűnösnek kell lennie. Ám valójában Jób is ezt ugyanezt hitte, s ezért nem tudta elfogadni, hogy ő ártatlan létére szenved. Most azonban rádöbbent, hogy ártatlansága igenis összeegyeztető azzal, ami vele történt. Hogy Istennek lehet olyan bölcs terve, amelyről ő nem tud. Pedig csak nem volt ott a mennyben, amikor Isten a Sátánnal beszélt. Nem hallotta, ahogy Isten szinte büszkélkedett a Sátánnak vele. Nem hallotta a Sátán vádjait, s így nem tudhatta, Isten azért adta őt ideig-óráig a Sátán kezébe, hogy Jób bebizonyíthassa: igenis önzetlenül szereti és tiszteli őt. Most belátja hát Jób, hogy tévedett – nekünk is érdemes ebben alázattal követnünk őt.
