„Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket... mert igen irgalmas és könyörületes az Úr” Jak 5,7–12
7 Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. 8 Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. 9 Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll. 10 Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. 11 Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr. 12 Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se a földre, se más egyébre. Hanem legyen az igenetek igen, és a nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.
Bibliaolvasó Kalauz – Ablonczy Kálmán igemagyarázata
„Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket... mert igen irgalmas és könyörületes az Úr” (8.11). Vagy abba feledkezünk bele, amit itt élünk, vagy arra nézve vagyunk türelmetlenek, ahová – ígéret szerint – érkezhetünk. A „már igen, még nem” feszültségeit nehezen hordozzuk. Teljesebben kellene „kitenni a szívet” Isten erős, személyes üzeneteinek a jelenben és jövőben egyaránt. Nem kellene kétségessé válnunk, hogy egykor valóban meglesz minden „sokkal bőségesebben, mint mi gondoljuk”.
RÉ21 747 RÉ 262
Napi ének | 315 | Boldogok, akik lelki szegények
„Ki merne kiállni ellene?” Jób 41
1 Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látványától is összeroskad. 2 Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene? 3 Ki szállhat szembe vele úgy, hogy sértetlenül hagyná? Minden az övé az ég alatt. 4 Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai, mekkora az ereje, mily szép az alakja. 5 Ki tudná lehúzni a bőrét, ki merne benyúlni két fogsora közé? 6 Szájának kapuját ki merné kitárni? Fogai között a rémület lakik. 7 Büszkén sorakoznak pikkelyei, mintha szoros pecséttel volnának lezárva. 8 Egyik a másikhoz olyan közel van, hogy még a szél sem férkőzhet közéjük. 9 Egymáshoz tapadnak, egybekapcsolódnak elválaszthatatlanul. 10 Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, akár a hajnalpír. 11 Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak. 12 Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből. 13 Lehelete lángra lobbantja a faszenet, szája lángokat lövell. 14 Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle. 15 Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve. 16 Szíve olyan kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő. 17 Ha fölemelkedik, megriadnak még a hősök is, ijedtükben fejüket vesztik. 18 Ha el is találja a kard, nem árt neki, sem a lándzsa, a kopja vagy a nyíl. 19 Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát. 20 A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek. 21 Semmibe se veszi a dorongot, nevet a dárda suhogásán. 22 Hasán mintha éles cserepek lennének, mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban. 23 Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban, fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt. 24 Csillogó ösvényt hagy maga után, mintha megőszült volna a mély víz. 25 Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van megalkotva, hogy semmitől se féljen. 26 Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(2) „Ki merne kiállni ellene?” (Jób 41)
A 40–41. részek középpontjában a víziló és a krokodil leírása áll. A víz, amelyben élnek, a teremtett világot jelképezi, a növényevő víziló a jó, a gyilkos krokodil a rossz szimbóluma. Ilyen az élet, mondja itt Isten: együtt van benne a jó és a rossz. Ilyen a földi világ, benne az emberi sors. Persze tehetünk azért, hogy az életünk minél biztonságosabb és boldogabb legyen, a rosszat mégsem tudjuk elűzni belőle. A katasztrófák és a háborúk nem szűnnek meg, a legyőzött betegség helyett újak keletkeznek, s a legfőbb ellenséggel, a halállal is előbb-utóbb mindenkinek szembe kell néznie. Jób korábban maga is tudta ezt, és erre emlékeztette a feleségét is: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (2,10) Isten most Jóbot emlékezteti erre az igazságra. Igen, az élet ilyen. Fogadjuk hát örömmel a jót, amit kapunk benne. És ha úgy alakul az életünk, hogy kínok, szenvedések nehezítik, fogadjuk ezt is úgy, mint ami része az élet teljességének. Tudva, Isten most is velünk van, ő a bajban is mellettünk áll. Mert ő nemcsak a boldogságban, hanem a szenvedések közepette is az Istenünk, aki a földi élet ezernyi csodáját adja gyermekeinek, ezen túl pedig egy másik, örök és boldog életet is készített nekünk…
