„Vonulj fel velem együtt a nekem kisorsolt területre, hogy harcoljunk a kánaániak ellen” Bír 1
1 Történt Józsué halála után, hogy Izráel fiai megkérdezték az Urat: Melyikünk vonuljon fel elsőnek a kánaániak ellen, hogy harcoljon ellenük? 2 Az Úr ezt mondta: Júda vonuljon fel, mert kezébe adtam az országot. 3 Akkor Júda ezt mondta testvérének, Simeonnak: Vonulj fel velem együtt a nekem kisorsolt területre, hogy harcoljunk a kánaániak ellen, és én is veled megyek majd a neked kisorsolt területre. És Simeon elment vele. 4 Júda felvonult, az Úr pedig kezükbe adta a kánaániakat és a perizzieket, és megverték őket Bezeknél, tízezer embert. 5 Ott találták Bezekben Adóníbezeket is, harcoltak ellene, és megverték a kánaániakat meg a perizzieket. 6 Adóníbezek futásnak eredt, de ők üldözőbe vették, elfogták, és levágták a hüvelykujjait meg a nagylábujjait. 7 Akkor ezt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat asztalom alatt, akiknek én vágattam le a hüvelykujjait és a nagylábujjait; ahogyan én bántam velük, úgy fizetett meg nekem az Isten. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg. 8 Azután Jeruzsálemet támadták meg Júda fiai; elfoglalták, lakosait kardélre hányták, a várost pedig lángba borították. 9 Azután lementek Júda fiai, hogy harcoljanak a hegyvidéken, a Délvidéken és a Sefélá-alföldön lakó kánaániak ellen. 10 Majd a Hebrónban lakó kánaániak ellen fordult Júda. Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. És megverték Sésajt, Ahímant és Talmajt. 11 Onnan Debír lakói ellen vonult. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt. 12 Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül. 13 Otníél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, így neki adta a lányát, Akszát feleségül. 14 Amikor az asszony hozzáment, a férje rábeszélte, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mi járatban vagy? 15 Az asszony ezt felelte neki: Ajándékozz meg engem! Ha a Délvidéken adtál férjhez, akkor adj nekem forrásokat is! És neki adta Káléb a Felső-forrásokat meg az Alsó-forrásokat. 16 A kéniek, Mózes sógorának a fiai is elmentek a pálmák városából Júda fiaival Júda pusztájába, amely a Délvidéken van, Arádnál, és ott telepedtek le a néppel együtt. 17 Júda azután elment a testvérével, Simeonnal együtt, és megverték a Cefatban lakó kánaániakat. Kiirtották őket mindenestül; ezért nevezték el aztán a várost Hormának. 18 Majd elfoglalta Júda Gázát határával együtt, Askelónt határával együtt és Ekrónt határával együtt. 19 Az Úr Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci kocsijaik voltak. 20 Hebrónt Kálébnak adták, ahogyan Mózes megparancsolta; ő pedig kiűzte onnan Anák három fiát. 21 A jebúsziakat, Jeruzsálem lakosait azonban nem űzték ki Benjámin fiai, ezért laknak a jebúsziak Benjámin fiaival együtt Jeruzsálemben még ma is. 22 Felvonult József háza is Bétel ellen. Az Úr velük volt. 23 József háza kémeket küldött Bételbe. A város neve azelőtt Lúz volt. 24 Az előőrsök megláttak egy férfit, aki a városból jött ki, és ezt mondták neki: Mutasd meg nekünk, hogy hol lehet bejutni a városba, és mi irgalmasak leszünk hozzád. 25 Amikor megmutatta nekik, hogy hol lehet bejutni a városba, a város lakóit kardélre hányták, de azt a férfit és egész nemzetségét hagyták elvonulni. 26 Az a férfi pedig elment a hettiták földjére, épített egy várost, és Lúznak nevezte el. Ez annak a neve még ma is. 27 De Manassé nem tudta birtokba venni Bét-Seánt és falvait, Taanakot és falvait, Dór lakosait és falvait, Jibleám lakosait és falvait, Megiddó lakosait és falvait. A kánaániaknak sikerült ott maradniuk ezen a földön. 28 De amikor Izráel megerősödött, kényszermunkára fogta a kánaániakat, kiűzni azonban nem tudta őket. 29 Efraim sem űzte ki a Gézerben lakó kánaániakat, ezért a kánaániak ott laktak közöttük Gézerben. 30 Zebulon sem űzte ki Kitrón lakosait, sem Nahalól lakosait, ezért a kánaániak ott laktak közöttük, de kényszermunkások lettek. 31 Ásér sem űzte ki Akkó lakosait, sem Szidón lakosait, sem pedig Ahláb, Akzíb, Helbá, Afék és Rehób lakosait. 32 Ezért az Ásér törzséhez tartozók ott laktak a kánaániak között, az ország lakosai között, mert nem tudták kiűzni őket. 33 Naftáli sem űzte ki Bét-Semes lakosait, sem Bét-Anát lakosait, ezért ott lakott a kánaániak között, az ország lakosai között. De Bét-Semes és Bét-Anát lakosai az ő kényszermunkásai lettek. 34 Az emóriak pedig a hegyvidékre szorították Dán fiait, és nem engedték őket lejönni a völgybe. 35 Így sikerült az emóriaknak Har-Hereszben, Ajjálónban és Saalbímban maradniuk. De amikor József házának a keze rájuk nehezedett, kényszermunkások lettek. 36 Az emóriak határa az Akrabbím-hágótól és Szelától fölfelé húzódott.
Bibliaolvasó Kalauz – Benke György igemagyarázata
A Bírák könyve mondanivalója: „Isten azért hagyta meg a kánaániak maradékát, hogy Izráelt próbára tegye és hadakozni tanítsa; és azért engedte rá Izráelre a környező népek ellenséges csapatait, hogy újra meg újra elpártoló népét megtérésre késztesse.” (Keresztyén Bibliai Lexikon. Budapest: Kálvin Kiadó, 1993)
RÉ21 769 RÉ 394
Könyörgés | 720 | Szólsz hozzám, Istenem
„Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él…” ApCsel 1,1–14
1 Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva 2 egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3 Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. 4 Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5 hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6 Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7 Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. 9 Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10 Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11 akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. 12 Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. 13 Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia. 14 Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.
Az Ige mellett – Lányi Gábor igemagyarázata
(3) „Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él…” (ApCsel 1,1–14)
A saját örök életünkről való gondolkodásunk, róla való beszédünk, a benne való hitünk mind hiábavaló, ha Jézus Krisztus halottak közül való feltámadásában nem hiszünk (1Kor 15,12–22). Krisztus feltámadása a nagy fordulat; a keresztyén hit értelmezhetetlen ennek elfogadása nélkül. Éppen ezért a feltámadott Úr kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy feltámadásának valóságáról semmi kétely ne maradjon későbbi követőinek legszűkebb magjában – tanítványaiban –, akiknek negyven napig több alkalommal jelent meg, hogy kézzelfogható bizonyítékává legyen annak, hogy ő él. Az, hogy Jézus feltámadásában hiszünk, nemcsak a Lélek bennünk végzett bizonyságtételének eredményére, hanem ilyen emberi tanúságtételre is alapozódik. A későbbi apostolok közül – Jánost kivéve – mindegyik erőszakos halált halt. Kínzóik a feltámadás megtagadását követelték tőlük. Ők ezt nem tették meg. Nem tették volna rá egy közösen kitalált hazugságra az életüket. Jézus feltámadása olyan tény, megkérdőjelezhetetlen esemény volt a számukra, amellyel kapcsolatosan – kezdeti kételyeik ellenére (Jn 20,24) – semmi bizonytalanság nem maradt szívükben. Hát a miénkben?
