„Az Úr, a bíró ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között!” Bír 11
1 A gileádi Jefte erős vitéz volt, egy parázna nőnek volt a fia. Jeftét Gileád nemzette. 2 De azután a felesége is szült fiakat Gileádnak, és amikor feleségének a fiai felnőttek, elűzték Jeftét, és ezt mondták neki: Nem kapsz örökséget apánk házából, mert más asszony fia vagy. 3 Jefte elmenekült testvérei elől, és Tób földjén telepedett le. Gyülevész népség verődött Jefte köré, és együtt portyáztak vele. 4 Néhány nap múlva az ammóniak megkezdték a harcot Izráel ellen. 5 Amikor megkezdődött a harc az ammóniak és Izráel között, elmentek Gileád vénei, hogy elhozzák Jeftét Tób földjéről. 6 Ezt mondták Jeftének: Jöjj, légy a vezérünk, és harcoljunk az ammóniak ellen! 7 De Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Hiszen ti gyűlöltök engem, és kiűztetek apám házából! Miért jöttetek most hozzám, amikor bajban vagytok? 8 Gileád vénei ezt felelték Jeftének: Éppen azért fordultunk most hozzád. Jöjj velünk, és harcolj az ammóniak ellen, azután légy nekünk, Gileád minden lakójának a feje! 9 Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy harcoljak az ammóniak ellen, és ha az Úr hatalmamba adja őket, akkor én akarok lenni a vezetőtök. 10 Gileád vénei azt felelték Jeftének: Az Úr legyen a tanú közöttünk: úgy fogunk tenni, ahogyan mondod. 11 Akkor elment Jefte Gileád véneivel. A nép pedig a maga fejévé és vezérévé tette őt. Jefte pedig mindezt elmondta az Úr színe előtt Micpában. 12 Jefte követeket küldött az ammóniak királyához ezzel az üzenettel: Mi dolgunk van nekünk egymással? Miért vonultál föl ellenem, hogy megtámadd az országomat? 13 Az ammóniak királya azt felelte Jefte követeinek: Azért, mert elvette Izráel az én földemet az Arnóntól a Jabbókig és a Jordánig, amikor kijött Egyiptomból. Most tehát, ha békét akarsz, add vissza azt! 14 Jefte ismét követeket küldött az ammóniak királyához, 15 és azt üzente neki: Így szól Jefte: Nem vette el Izráel se Móáb földjét, se az ammóniak földjét. 16 Hiszen amikor Izráel kijött Egyiptomból, a pusztában vándorolt a Vörös-tengerig, és elérkezett Kádésba. 17 Izráel akkor követeket küldött Edóm királyához ezzel az üzenettel: Szeretnék átvonulni országodon. De nem hallgatott rá Edóm királya. Móáb királyához is elküldött, de az sem engedte ezt meg. Ezért kellett Izráelnek Kádésban maradnia. 18 Azután tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edóm országát és Móáb országát, így érkezett el napkelet felől Móáb országához, és tábort ütött az Arnónon túl. Nem lépték át Móáb határát, mert Móáb határa az Arnón. 19 Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához, Hesbón királyához, és ezt üzente neki Izráel: Szeretnék átvonulni országodon a magam helyére! 20 De Szíhón nem hitte el, hogy Izráel csak át akar vonulni a határán, ezért összegyűjtötte Szíhón egész hadinépét, tábort ütött Jahacnál, és megütközött Izráellel. 21 Izráel Istene, az Úr Izráel kezébe adta Szíhónt és egész hadinépét, és megverték őket. Így vette birtokba Izráel azoknak az emóriaknak az egész földjét, akik azon a földön laktak. 22 Birtokba vették az emóriak egész területét az Arnóntól a Jabbókig és a pusztától a Jordánig. 23 Azért ha az Úr, Izráel Istene maga űzte ki az emóriakat népe, Izráel elől, te akarod azt birtokba venni? 24 Nem úgy van-e, hogy amit birtokul adott neked a te istened, Kemós, az a te birtokod? Mi pedig birtokoljuk mindazoknak a földjét, akiket a mi Istenünk, az Úr űzött ki előlünk. 25 Talán te különb vagy Báláknál, Cippór fiánál, Móáb királyánál? Mert-e ő perbe szállni Izráellel, mert-e harcolni ellene? 26 Háromszáz évig lakott Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban meg az Arnón menti városokban, miért nem akartátok akkoriban elvenni azokat? 27 Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az Úr, a bíró ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között! 28 De az ammóniak királya nem hallgatott arra az üzenetre, amelyet Jefte küldött neki. 29 Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén, majd átvonult Gileád-Micpén, és Gileád-Micpéből vonult az ammóniak ellen. 30 Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, 31 akkor bárki is jön ki elém a házam ajtaján, amikor épségben visszatérek az ammóniaktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul. 32 Fölvonult Jefte az ammóniak ellen, és megütközött velük. Az Úr pedig a kezébe adta őket. 33 Verte őket Aróértól fogva a Minnítbe vezető útig, húsz városon keresztül egészen Ábél-Kerámímig. Igen nagy vereség volt ez. Így kellett megalázkodniuk az ammóniaknak Izráel fiai előtt. 34 Amikor Jefte megérkezett Micpába a házához, éppen a leánya jött ki eléje dobolva és táncolva. Csak ez az egyetlen gyermeke volt, nem volt rajta kívül se fia, se leánya. 35 Amikor meglátta őt, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Ó, leányom! Porba sújtottál, szerencsétlenné tettél! Mert én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza. 36 A leány így felelt neki: Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, tedd velem azt, amit kimondtál! Hiszen megengedte az Úr, hogy bosszút állj ellenségeiden, az ammóniakon. 37 Majd ezt mondta apjának: Csak arra az egyre kérlek, ne bánts engem két hónapig: hadd menjek el a hegyek közé elsiratni a szüzességemet barátnőimmel! 38 Az apja azt felelte: Menj! És elbocsátotta két hónapra. Az pedig elment a barátnőivel elsiratni szüzességét a hegyek között. 39 Két hónap múlva visszatért apjához, az pedig megtette vele azt, amit megfogadott. A leány soha nem hált férfival. Azóta vált szokássá Izráelben, 40 hogy évről évre elmennek Izráel leányai, és megéneklik a gileádi Jefte leányát, évente négy napig.
Bibliaolvasó Kalauz – Futó Zoltán igemagyarázata
Tisztelettel és józan megbecsüléssel kell egymást számontartanunk. Lám, egyedül a megvetett Jefte bizonyult alkalmasnak arra, hogy népe szabadítója legyen. Vitás, peres ügyeinket pedig tanuljuk meg az Úrra bízni. Jefte istenfélő bölcsességgel mondja el, hogy népe ügyét az Úrra bízza. De „aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12). Istent kérhetjük, de ne akarjuk kényszeríteni, ahogy Jefte tette (30–31)! Isten „...az alázatosaknak kegyelmet ad” (1Pt 5,5).
RÉ21 46 RÉ 46
Kedd esti dicséret | 684 | Bölcs teremtője a széles nagy földnek
„Amint könyörögtek, megrendült az a hely [...], megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten Igéjét.” ApCsel 4,23–37
23 Amint elbocsátották őket, elmentek az övéikhez, és elbeszélték mindazt, amit a főpapok és a vének mondtak nekik. 24 Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel Istenhez kiáltottak, és így szóltak: Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, 25 te mondtad a Szentlélek által Dávid atyánknak, a te szolgádnak szájával: „Miért tombolnak a népek, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot? 26 Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen.” 27 Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével, 28 hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék. 29 Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; 30 nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által. 31 Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét. 32 A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából semmit a magáénak, hanem mindenük közös volt. 33 Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. 34 Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, 35 és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá. 36 József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, 37 mivel földje volt, eladta azt, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(31) „Amint könyörögtek, megrendült az a hely [...], megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten Igéjét.” (ApCsel 4,23–37)
Olaj a tűzre. Ezt szoktuk mondani, ha valami ellenkező hatást vált ki, mint szeretnénk, és inkább felerősíti azt, amit elkerülnénk. A nagytanács fenyegetése csak megerősítés volt. A tanítványok, visszatérve a többi hívőhöz, megerősödnek abban, folytatni kell az Ige hirdetését, nem lesznek halkabbak, épp ellenkezőleg. Bátorítson ez az igerész minket is, amikor falakba ütközünk, amikor hitünk miatt gúnyolnak vagy lenéznek, amikor a szolgálatunkat kicsinylik. Ha Istentől van az elhívás, a hátráltatás ne gyengítsen, hanem erősítsen. Legyen a következő lépés imádság, mint itt is. Ez is tanulságos, az első, amit tesznek az apostolok, a többi testvérrel való közös imádság: istendicséret, hálaadás és segítségkérés. Ne a mi elköteleződésünk rendüljön meg, amikor akadályokba ütközünk, hanem az imádságunk rengessen meg mindent körülöttünk, miközben mi a Szentlélek erejével indulunk tovább. Bátran, reménytelien és tettre készen. Együtt azokkal, akiket testvérekül kaptunk ajándékba.
