„Végezzen a pap engesztelést Izráel fiainak egész közösségéért, és bocsánatot nyernek...” 4Móz 15,22–41
22 Megtörténhet, hogy nem szándékosan szegitek meg valamelyik parancsolatot, amelyet az Úr rendelt el Mózesnek. 23 Pedig mindezek, amelyeket Mózes által megparancsolt nektek az Úr, attól kezdve, hogy az Úr megparancsolta, érvényesek minden nemzedéknek. 24 Ha tehát a közösség tudtán kívül, nem szándékosan történt ilyen dolog, akkor készítsen az egész közösség egy bikaborjút kedves illatú égőáldozatul az Úrnak, a hozzá tartozó étel- és italáldozattal az előírások szerint, meg egy kecskebakot vétekáldozatul. 25 Végezzen a pap engesztelést Izráel fiainak egész közösségéért, és bocsánatot nyernek, hiszen nem volt szándékos a vétek, ők pedig elvitték tűzáldozatukat ajándékul az Úrnak, meg vétekáldozatukat is elvitték az Úr elé azért a nem szándékos vétekért. 26 Így nyer bocsánatot Izráel fiainak egész közössége és a köztük tartózkodó jövevény, mert az egész népet terhelte az a nem szándékos vétek. 27 Ha csak egyvalaki követi el a nem szándékos vétket, akkor mutasson be egy egyéves nőstény kecskét vétekáldozatul. 28 A pap pedig végezzen engesztelést az Úr színe előtt azért az emberért, aki nem szándékosan követte el vétkét, hogy engesztelést szerezzen neki, és akkor bocsánatot nyer. 29 Ugyanez a törvény vonatkozzék nálatok a született izráelire és a jövevényre, aki köztetek tartózkodik, ha nem szándékosan vétkezik. 30 De ki kell irtani népe közül azt az embert, akár közületek való, akár jövevény, aki szándékosan követ el valamit, mert az Urat gyalázta meg. 31 Hiszen az Úr igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg: föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell. 32 Amikor a pusztában voltak Izráel fiai, rajtakaptak egy embert, aki tűzifát szedegetett a nyugalom napján. 33 Akik tetten érték, amint fát szedegetett, odavitték Mózes, Áron és az egész közösség elé. 34 Őrizetbe vették, hiszen még nem volt megszabva, hogy mit kell vele tenniük. 35 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Halállal lakoljon az az ember: kövezze meg őt az egész közösség a táboron kívül! 36 Kivitte azért őt az egész közösség a táboron kívülre, ott halálra kövezték, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 37 Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: 38 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik, hogy csináljanak bojtokat a ruhájuk szegélyére, nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szegélyen levő bojtokra kék bíbor zsinórt. 39 Arra való ez a bojt, hogy valahányszor ránéztek, emlékezzetek az Úr minden parancsolatára, teljesítsétek azokat, és ne csábítson el titeket se a szívetek, se a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket, 40 hanem emlékezzetek, és teljesítsétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenetek előtt. 41 Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. Én, az Úr vagyok a ti Istenetek!
Bibliaolvasó Kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
A szándékos és nem szándékos bűnök, valamint a tökéletes és szent Isten összeférhetetlensége áll előttünk. A megoldás: „Végezzen a pap engesztelést Izráel fiainak egész közösségéért, és bocsánatot nyernek...” (25). Boldogok vagyunk, mert a mennyei főpap, Jézus Krisztus eljött, hogy áldozzon, s ő maga legyen az áldozat, hogy mi bűnbocsánatot és áldást nyerjünk!
RÉ21 712 RÉ 223
Reggeli dicséret | 661 | Szívem megalázván tehozzád megyek
„Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen!...” ApCsel 14,8–20
8 Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. 9 Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. 10 Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt. 11 Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban! 12 Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. 13 Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik. 14 Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, 15 és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. 16 Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, 17 bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet. 18 Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik. 19 Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. 20 De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.
Az Ige mellett – Varga Vanda igemagyarázata
(10) „Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen!...” (ApCsel 14,8–20)
Egyenesen állni a lábunkon. Azt hiszem, ez kell mindnyájunknak. Egyenesen állni Isten erejéből, az ő tenyerén. Egyenesen állni, úgy, hogy abból erő sugározzon, látszódjon meg Isten ereje, amellyel rajtunk a csodát tette. A lábunkon erősen állni, hogy csodákban tudjunk segédkezni, fel tudjuk ismerni, kit kell továbbsegítenünk, mert annyi hit van benne, hogy meggyógyulhatna. Erősen állni, hogy ne ácsingózzunk Istennek járó dicséretre. Tudjunk a félrecsúszott helyzetekben egyértelmű határokat szabni, és rámutatni Istenre mint erőforrásra. Állni, hogy ne kelljen az Istentől elvett dicsőség. Egyenesen állni, tudva, nem kell máshol keresnünk az istenek emberi alakban való megjelenését, mert Krisztusban már megkaptuk. Tudva, hogy nem emberek tesznek csodát, hanem Isten, az emberek által. Sokszor általunk is. Egyenesen álljunk az imádkozásban, hogy a mi munkánkon is Isten ereje világítson át, hogy látszódjon, nagy a mi Istenünk. Akár örömben, mint egy beteget gyógyulásra vezetni, akár kínos helyzetben, helyesbítésre szorulóknak, egy feladatunk van: szólni Isten szavát, és ebben egyenesen megállni.
