„Ti öltétek meg az Úr népét!” 4Móz 17,1–15
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Mondd meg Eleázárnak, Áron főpap fiának, hogy szedje ki a szenesserpenyőket a tűzből, mert meg vannak szentelve, a bennük levő szenet pedig szórd széjjel. 3 Ezeknek a szenesserpenyőiből, akik az életükkel fizettek vétkükért, készítsetek vékonyra kalapált lapokat az oltár beborítására, mert az Úr színe elé vitték őket, és ezért szentek. Legyenek jellé Izráel fiai számára. 4 Fogta azért Eleázár pap a rézserpenyőket, amelyeket odavittek azok, akik elégtek, és vékonyra verette azokat az oltár beborítására, 5 emlékeztetőül Izráel fiainak, hogy senki se merjen közeledni az Úrhoz, aki illetéktelen, mert nem Áron utódai közül való, és mégis illatáldozatot akar bemutatni. Ne járjanak úgy, mint Kórah és csoportja, akit előre figyelmeztetett Mózes által az Úr. 6 Másnap azonban zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen, és ezt mondták: Ti öltétek meg az Úr népét! 7 Amikor azonban egybegyűlt a közösség Mózes és Áron ellen, majd a kijelentés sátra felé fordultak, hirtelen betakarta azt a felhő, és megjelent az Úr dicsősége, 8 Mózes és Áron pedig odament a kijelentés sátra elé. 9 Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: 10 Húzódjatok félre ettől a közösségtől, hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt! Ők pedig arcra borultak. 11 Majd Mózes azt mondta Áronnak: Fogd a szenesserpenyőt, tégy bele tüzet az oltárról, rakj rá füstölőszert, vidd hamar a nép közé, és végezz engesztelést értük, mert megharagudott az Úr, és megkezdődött a csapás. 12 Fogta azért Áron a szenesserpenyőt, ahogyan Mózes mondta, és a gyülekezet közé futott, mert már meg is kezdődött a csapás a népen. Füstölőszert tett rá, és engesztelést végzett a népért. 13 Megállt a holtak és az élők között, és megszűnt a csapás. 14 Tizennégyezer-hétszázan haltak meg a csapás miatt azokon kívül, akik Kórah lázadása miatt haltak meg. 15 Ekkor visszatért Áron Mózeshez, a kijelentés sátrának a bejáratához, és megszűnt a csapás.
Bibliaolvasó Kalauz – Vincze Árpád igemagyarázata
Döbbenetes a küzdés és vádaskodás, amire képesek vagyunk Isten kijelentésével szemben akár őrá hivatkozva is. „Ti öltétek meg az Úr népét!” (6). Miközben Isten teljesen nyilvánvalóvá tette az ő elhatározását és szándékát, mégsem értjük. Isten akarata ennyire félreérthető és összekeverhető az emberi gondolkodással? Elfelejtjük, hogy a nép nem önmagából fakadóan, saját jogon „szent”, és „az Úr népe”, hanem Isten teszi azzá? Ő az, aki úgy döntött, kiválasztottai révén megmenti népét.
RÉ21 156 RÉ 259
Napi ének | 297 | Tarts meg, Urunk, szent igédben!
„Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.” ApCsel 15,1–5
1 Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. 2 Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. 3 Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. 4 Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. 5 Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.
Az Ige mellett – Varga Vanda igemagyarázata
(5) „Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.” (ApCsel 15,1–5)
Hívőkké lett farizeusok állnak elő. Olyanok, akik világ életükben a törvény betartását tanulták. Most sem látnak más megoldást. Ez az üdvözítő út szerintük.
Lám, mennyire fontos, mit hallunk gyerekkorunkban! Mennyire meghatározó, mit hallunk Istenről és a hozzá vezető útról. Mennyire nem mindegy, mi mit adunk át a következő generációnak Istenről, az élet értelméről, a világ működéséről. Mert el sem tudjuk képzelni, hogy lehet másként is Istent imádni, mint ahogy nálunk hagyomány. Hogy lehet róla mást is gondolni, mint amit mi szoktunk, vagy lehet hozzá másként is imádkozni, mint ahogy mi tanultuk. Hogy Isten több lehet annál, mint amit megszoktunk tőle. És elvárjuk, hogy ezt más is így lássa, hisz’ a szokás szinte szabály. Pál mer nyitni, és a megszokás szemüvegén túllátva keresni Isten akaratát a megváltozott helyzetben. Áldott, aki a változásban fel tudja ismerni, Isten mit vár tőle. Áldott, aki meri meghallani Isten újításra, megújulásra hívó szavát. Áldott, aki nem vaktában keres újat, hanem Isten vezetésével.
