„Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából?” 4Móz 20,1–13
1 Izráel fiai, az egész közösség megérkezett a Cin-pusztába az első hónapban, és letelepedett a nép Kádésban. Ott halt meg Mirjám, és ott temették el. 2 De nem volt vize a közösségnek, ezért összegyülekeztek Mózes és Áron ellen. 3 A nép ekkor Mózes ellen fordult, és ezt mondta: Bárcsak elpusztultunk volna, amikor testvéreink elpusztultak az Úr színe előtt! 4 Miért hoztátok az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába? Azért, hogy itt haljunk meg állatainkkal együtt?! 5 Miért hoztatok föl bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre? Nem lehet itt vetni, nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, és még ivóvíz sincsen! 6 Mózes és Áron pedig a gyülekezet elől a kijelentés sátrának bejáratához ment, és ott arcra borult. Ekkor megjelent nekik az Úr dicsősége. 7 Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: 8 Vedd a botodat, és testvéreddel, Áronnal együtt gyűjtsd össze a közösséget, és szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet! Fakassz nekik vizet a sziklából, és adj inni a közösségnek és állataiknak! 9 Mózes tehát az Úr színe előtt magához vette a botját a kapott parancs szerint. 10 Azután összegyűjtötte Mózes és Áron a gyülekezetet a szikla elé, és ezt mondta nekik: Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából? 11 Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre bőséges víz fakadt, és ivott a közösség meg az állatok is. 12 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek bennem, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok. 13 Ezek Meríbá vizei: amikor Izráel fiai perbe szálltak az Úrral, ő ezekkel mutatta meg nekik a szentségét.
Bibliaolvasó Kalauz – Vincze Árpád igemagyarázata
A jog, az igazság, az erkölcsi ítélet azt mondathatja velünk, hogy meg kellene büntetni őket, példát statuálni. Hagyni őket, hadd szomjazzanak! Megérdemlik, hiszen megint lázadnak érzéketlenül, még Mirjam halála sem érinti meg őket. Önzőség van a szívükben. Isten mégis másra hív! Megbocsátását és kegyelmét akarja láttatni. „Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából?” (10) – nem várva választ cselekvésre küld: életet táplál.
RÉ21 757 RÉ 458
Esti ének | 702 | Lásd, Urunk, egy nap újra eltűnt
„Emiatt meghasonlás támadt közöttük…” ApCsel 15,36–41
36 Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk. 37 Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. 38 Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. 39 Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra. 40 Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult; 41 bejárta Szíriát és Kilikiát, és erősítette a gyülekezeteket.
Az Ige mellett – Varga Vanda igemagyarázata
(39) „Emiatt meghasonlás támadt közöttük…” (ApCsel 15,36–41)
Nemrég olvastunk a körülmetélkedés kényes konfliktusáról. Ezt remekül kezelték az apostolok. Most újabb konfliktust látunk: szabad-e olyan munkatársat választanunk, aki egyszer már cserbenhagyott minket? Meddig kell emlegetni valaki hibáját? Mikor, milyen elvek szerint adunk új lehetőségeket valakinek? Mit kell azért tennie? Milyen mélységben kell, lehet megbocsátani? Ha megbocsátottam, abba belefér, hogy határt húzok, és azt mondom: nem dolgozom veled többet? Kényes kérdések ezek; nem is csoda, hogy Pál és Barnabás teljesen másként gondolkoztak róla. Mi magunk is nehezen jutunk dűlőre az ilyen jellegű kérdésekkel. Amint látjuk, nem az emberi tulajdonságok nagyszerűsége vagy hibátlansága szerint fog megoldódni ez a konfliktus, hanem a kegyelem gazdagsága révén – ez alapján ebből is jót tud kihozni Isten. Így két irányba tudják vinni az evangéliumot. Azért lett volna ez a vita Pál és Barnabás között, hogy kettéváljanak? Hogy egy pár helyett kettő legyen? Nem gondolnám. Azt viszont igen: Isten úgy formálta a helyzetet, hogy az ő országa javára legyen. Nem Isten tervezi a konfliktusokat, feszültségeket, hogy előrejuttassa az ő országát. Hanem mivel ismer bennünket, hogy lesznek konfliktusaink, hogy nem tudunk feszültségek nélkül csatlakozni egymáshoz, beleszövi azokat a tervébe.
