„Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta.” 4Móz 32
1 Rúben és Gád fiainak igen sok jószága volt. Amikor látták, hogy Jazér és Gileád földje alkalmas hely a jószágtartásra, 2 odamentek Gád és Rúben fiai Mózeshez és Eleázár paphoz meg a közösség fejedelmeihez, és ezt mondták: 3 Atárót, Díbón, Jazér, Nimrá, Hesbón, Elálé, Szebám, Nebó és Beón, 4 az a föld, amelyet megvert az Úr Izráel közössége előtt, jószágtartásra való föld, szolgáidnak pedig jószágaik vannak. 5 Ha jóindulattal vagy hozzánk – mondták –, hadd kapják meg szolgáid ezt a földet tulajdonul, és ne vigyél át bennünket a Jordánon! 6 Mózes ezt felelte Gád és Rúben fiainak: Ti itt akartok maradni, amikor testvéreitek harcba vonulnak?! 7 Miért akarjátok elvenni Izráel fiainak a bátorságát attól, hogy átkeljenek arra a földre, amelyet nekik adott az Úr? 8 Atyáitok is így cselekedtek, amikor elküldtem őket Kádés-Barneából, hogy megtekintsék az országot. 9 Fölmentek az Eskól-völgyig, és megnézték az országot, de elvették Izráel fiainak a bátorságát attól, hogy bemenjenek abba az országba, amelyet nekik adott az Úr. 10 Ezért fellángolt az Úr haragja azon a napon, és ezt az esküt tette: 11 Az Egyiptomból feljött férfiak, húszévestől fölfelé, nem látják meg azt a földet, amelyet esküvel ígértem oda Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, mert nem követtek engem hűségesen, 12 kivéve Kálébot, a kenizzi Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők hűségesen követték az Urat. 13 Fellángolt az Úr haragja Izráel ellen, és hagyta őket bolyongani a pusztában negyven évig, míg ki nem pusztult az az egész nemzedék, amely olyat követett el, ami nem tetszett az Úrnak. 14 És most ti, vétkesek fajzata, atyáitok nyomdokába léptek, hogy még növeljétek az Úr Izráel ellen fellángolt haragját?! 15 Ha elfordultok tőle, még tovább hagyja népét a pusztában, és ennek az egész népnek a vesztét okozzátok! 16 Ekkor közelebb léptek hozzá, és ezt mondták: Csak juhaklokat építünk itt a jószágnak, meg városokat a családunknak, 17 aztán mi magunk is fölfegyverkezünk, és megyünk Izráel fiai előtt, míg be nem visszük őket a területükre. De a családunk hadd maradjon megerősített városokban az ország lakosai miatt. 18 Nem térünk vissza házainkba, amíg meg nem kapja minden izráeli a maga örökségét. 19 Hiszen mi nem akarunk velük együtt örökséget kapni ott a Jordánon túl, mert már jutott nekünk örökség a Jordánon innen, keleten. 20 Mózes így felelt nekik: Ha ezt megteszitek, ha fölfegyverkeztek a harcra az Úr színe előtt, 21 és minden fegyveresetek átkel a Jordánon az Úr színe előtt, amíg ki nem űzi ellenségeit maga elől, 22 és ha akkor tértek vissza, miután meghódolt az a föld az Úr előtt, akkor ártatlanok lesztek az Úr és Izráel szemében, és birtokul kapjátok ezt a földet az Úr előtt. 23 De ha nem így tesztek, vétkeztek az Úr ellen. Tudjátok meg, hogy utolér benneteket vétketek büntetése. 24 Építsetek hát városokat családotoknak és aklokat nyájaitoknak, de amit kimondtatok, azt tegyétek meg! 25 Akkor ezt mondták Gád és Rúben fiai Mózesnek: Úgy cselekszenek szolgáid, ahogyan te parancsolod, urunk! 26 Gyermekeink, asszonyaink, jószágunk és az összes állatunk ott marad Gileád városaiban. 27 Szolgáid pedig mindnyájan hadba szállnak az Úr előtt, fölfegyverkezve a harcra, amint kívánod, uram. 28 Mózes ekkor parancsot adott Eleázár papnak és Józsuénak, Nún fiának, meg az izráeli törzsek családfőinek velük kapcsolatban. 29 Ezt mondta nekik Mózes: Ha Gád és Rúben fiai átkelnek veletek a Jordánon, mindnyájan fölfegyverkezve a harcra az Úr színe előtt, és ha majd meghódol előttetek az a föld, akkor adjátok nekik Gileád földjét birtokul. 30 Ha azonban nem kelnek át veletek fegyveresen, akkor köztetek, Kánaán földjén kapjanak birtokot. 31 Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta. 32 Mi átkelünk fegyveresen az Úr színe előtt Kánaán földjére, de az örökségül kapott birtokunk legyen itt, a Jordánon innen. 33 Mózes tehát nekik, Gád és Rúben fiainak meg József fiai közül Manassé törzse felének adta Szíhónnak, az emóriak királyának országát és Ógnak, Básán királyának országát, azt a földet városaival és a városok körüli területekkel együtt. 34 Gád fiai fölépítették Díbónt, Atárótot és Aróért, 35 Atrót-Sófánt, Jazért és Jogbohát, 36 Bét-Nimrát és Bét-Háránt, ezeket a megerősített városokat és a juhok aklait. 37 Rúben fiai pedig fölépítették Hesbónt, Elálét és Kirjátajimot, 38 Nebót, Baal-Meónt, amelyeknek megváltoztatták a nevét, továbbá Szibmát. Így nevezték el azokat a városokat, amelyeket fölépítettek. 39 Manassé fiának, Mákírnak a fiai pedig Gileádba vonultak, elfoglalták azt, és kiűzték az ott lakó emóriakat. 40 Mózes Manassé fiának, Mákírnak adta Gileádot, aki letelepedett ott. 41 Manassé másik fia, Jáír fölvonult, és elfoglalta az emóriak sátorfalvait. Elnevezte azokat Jáír sátorfalvainak. 42 Nóbah is fölvonult, elfoglalta Kenátot és falvait, és saját magáról Nóbahnak nevezte el.
Bibliaolvasó Kalauz – Hajdú Zoltán Levente igemagyarázata
Milyen érzékeny és nehezen kitapintható a határ az ember önös érdeke, a közösségi célok és Isten parancsa között! Ha csak a magunk elgondolásai szerint próbálnánk megtalálni az igazságot, biztosan tévútra jutnánk, hiszen ahány ember, annyi igazság. Isten azonban minden korban kiválasztotta azokat a Szentlelke szerinti vezetőket, akik fel tudták mutatni az Isten szerinti igazságot az emberi részigazságok útvesztőiben. Ma sincs ez másképp!
RÉ21 170 RÉ 273
Zsoltárdicséret | 591 | Erős vár a mi Istenünk
„…még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat…” ApCsel 20,17–38
17 Milétoszból azután elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit. 18 Mikor azok megérkeztek hozzá, ezt mondta nekik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsiába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt: 19 szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. 20 Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként. 21 Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. 22 És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom, 23 csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. 24 De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. 25 És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. 26 Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. 27 Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. 28 Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. 29 Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30 sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. 31 Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. 32 Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében. 33 Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, 34 sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. 35 Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” 36 Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott. 37 Valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt. 38 Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
Az Ige mellett – Varga Vanda igemagyarázata
(24) „…még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat…” (ApCsel 20,17–38)
Micsoda gazdag búcsúcsomagot kapnak a gyülekezet vezetői! Útravalót a magukról és másokról való gondoskodáshoz. Vigasztalást a szomorúságukra, hogy Pált többé nem látják. Nyugalmat, hogy Pál tudja, mit vállal. Nagy bátorság kell, hogy merjük egy szenvedésekben gazdag küldetésre induló ember utolsó gondolatait meghallgatni, és jól értelmezni. Nem hárítani és alternatív megoldásokat keresni, nem bagatellizálni az eseményeket, hogy biztosan nem lesz gond. Nem hiú ábrándokat kergetni, hogy ha Isten vele van, nem lesz bántódása, hanem merni megtalálni a nyugalmat abban: Pálnak nem okoz problémát a gondolat, hogy esetleg meg kell halnia Krisztusáért. Neki nem drága az élete erre. A kincs, amelyet Krisztusban lelt, drágább az életénél. Nekünk olyan nehéz egy-egy távozó – haldokló – testvérünk mellett ilyen bátran megállni, nem tagadásba menekülni, hanem őszintének lenni! Megadni a lehetőséget a búcsúra. Megadni a lehetőséget magunknak, hogy megértsük a másikat, mit gondol a helyzetéről. Merni nem hárítani az esetleges halál gondolatát. Merni bátorítani a távozó testvért, hogy a halálban és utána is bizonyosan Krisztusa várja. Áldott az ember, aki ebben a tabumentes halálban részesülhet családja és gyülekezete körében.
