előző nap következő nap

„Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!” Mal 2,10–17

10 Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket! Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz, meggyalázva az atyáinkkal kötött szövetséget? 11 Hűtlenné vált Júda, utálatos dolgokat követtek el Izráelben és Jeruzsálemben. Meggyalázta Júda az Úr szent helyét, mert idegen isten leányait szerette meg, és velük házasodott össze. 12 Irtson ki az Úr mindenkit Jákób sátraiból, aki ilyet követ el, a csábítót, és aki hallgat rá, még ha áldozatot visz is a Seregek Urának! 13 Továbbá ezt teszitek: könnyel öntözitek az Úr oltárát, sírtok és sóhajtoztok, mert nem tekint már az áldozatra, és nem fogadja kegyelmesen tőletek. 14 Ezt kérdezitek: Miért nem? – Azért, mert az Úr a tanúja annak, hogy hűtlen lettél ahhoz, akit ifjúkorodban feleségül vettél, pedig ő a társad, a feleséged, akivel szövetség köt össze. 15 Egy ember se tesz ilyet, akiben maradt még lélek. De mire is törekszik az ember? Arra, hogy utódot kapjon Istentől. Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ahhoz, akit ifjúkorotokban feleségül vettetek! 16 Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől – mondja az Úr, Izráel Istene –, mert erőszak tapad a ruhájához – mondja a Seregek Ura. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek! 17 Fárasztjátok beszédetekkel az Urat. Ezt kérdezitek: Mivel fárasztjuk? – Azzal, hogy ezt mondjátok: Minden gonosztevőt jónak tart az Úr, kedvét leli bennük! Vagy amikor ezt kérdezitek: Hol van az igazságos Isten?

Bibliaolvasó Kalauz – Bödecs Pál igemagyarázata

„Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!” (16). Ma kétféle hűtlenség veszélyeire figyelmeztet az ige. Az egyik, amikor Isten mellett hűtlenül másra is istenként kezdünk gondolni. Pedig nincs más isten az Egyetlenen kívül, és Krisztusban ő felajánlotta kegyelmes atyai szeretetét az egész világnak. Ezért mindnyájan testvérek vagyunk. „Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz...?” (10). Vigyázzunk magunkra, mert képesek lehetünk lelketlenül, idegenként tekinteni a másikra, akár még ifjúkorunk társára is (14).

RÉ21 43 RÉ 43

Napi ének| 616 | Minden ember csak halandó

„…ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.” 2Pt 1,1–11

1 Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által: 2 Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében. 3 Az ő isteni hatalma megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. 4 Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban. 5 Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, 6 az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, 7 a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. 8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. 9 Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. 10 Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. 11 És így majd dicsőségesen mehettek be a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába.

Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata

(10) „…ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.” (2Pt 1,1–11)

A frissen megalakult keresztyénséget veszélyes tévtanítás fenyegette. Máshol találták ki, de egyházi álruhában tűnt fel a gyülekezetekben, így sokkal pusztítóbb volt. Magát gnózisnak, ismeretnek nevezte. Az emberre vonatkozó tanításának lényege: az emberben van valamennyi isteni szikra, de anyagba, azaz testi mivoltába zárva. Ezt az isteni töredéket kell fejlesztenie, így fokozatosan emelkednie az isteni felé. Nekünk Jézus megismerése által adatik meg, amire szükségünk van: kegyelem, tehát bűneink bocsánata, az Istennel való közösség helyreállása, békesség, vagyis a teljes, kiegyensúlyozott élet. Ezt Istenünk és Üdvözítőnk hozta, és hit által már a miénk (1–2). Nem kell törekednünk arra, amit Krisztus már nekünk ajándékozott. Isteni hatalma, dicsősége és ereje szavatolja, hogy valóban isteni természet részesei vagyunk. Ezzel a pusztulástól is megmentett (3–4). Feladatunk mégis van. A megváltás lehetővé teszi, hogy egyre inkább Isten akarata szerint éljünk, hitünket meg kell mutatnunk. Erre kell teljes igyekezettel törekednünk (5). A felsorolt, elérendő erények csúcsán a mindenkire irányuló szeretet áll (5–7). Erre a lehetőséget megkaptuk a megváltásban, de esendő emberek vagyunk, ezért kell erre figyelmeztetnie, nekünk pedig törekednünk. Jézus-ismeretünk nem lehet sem tétlen, sem terméketlen (8). A hit nem elméleti tudás. Aki tehát a sorolt erények nélkül él, az elfeledkezett a megváltatásáról, nem megváltott ember (9–10). Aki viszont megváltottként dolgozik, minden egyéb várakozásnál sokkal többet kap: dicsőséges helyet Jézus örök országában (11).

november22.