„Bizony, az Úr haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával!” Jer 52
1 Huszonegy éves volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hamútal volt, Jirmejá leánya, Libnából. 2 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan Jójákím tette. 3 Bizony, az Úr haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával! Végül is elvetette őket a színe elől. Cidkijjá azután fellázadt Babilónia királya ellen. 4 Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá. Tábort ütöttek vele szemben, körülötte pedig ostromműveket építettek. 5 Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig. 6 A negyedik hónap kilencedikére elhatalmasodott a városban az éhínség, mert nem volt már ennivalója az ország népének. 7 Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a városból a két várfal közt levő kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, kijutottak az Arábá-völgy felé vezető útra. 8 A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérték Cidkijját Jerikó síkságán; ekkor egész csapata szétszóródott mellőle. 9 El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, Hamát földjére, ahol ítéletet tartott fölötte. 10 Babilónia királya Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, és Júda összes vezéreit is megölette Riblában. 11 Azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba, és börtönben tartotta halála napjáig. 12 Az ötödik hónap tizedikén, Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, aki Babilónia királyának a szolgálatában állt. 13 Felgyújtotta az Úr házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját. 14 A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig körös-körül mindenütt lerombolta Jeruzsálem várfalait. 15 A nép nincstelenjeinek egy részét és a nép maradékát – akár a városban maradtak életben, akár átpártolók voltak, akik átpártoltak Babilónia királyához – a megmaradt kézművesekkel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok. 16 Az ország nincstelenjeinek másik részét otthon hagyta Nebuzaradán testőrparancsnok szőlőműveseknek és mezei munkásoknak. 17 Összetörték a káldeusok az Úr házánál levő rézoszlopokat, továbbá az Úr házához tartozó mosóállványokat meg a rézmedencét, és az összes rezet elvitték Babilóniába. 18 Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket és a hintőedényeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni. 19 Elvitte a testőrparancsnok a tálakat, a szenesserpenyőket, a hintőedényeket, a fazekakat, a mécstartókat, a serpenyőket és az áldozati kelyheket is; mindent, ami csak aranyból és ezüstből volt. 20 A két oszlopban, az egyetlen rézmedencében, a talapzatként alatta levő tizenkét rézbikában és a mosóállványokban, amelyeket Salamon király készíttetett az Úr házához, mindezekben a tárgyakban megmérhetetlen súlyú réz volt. 21 Az oszlopok magassága tizennyolc könyök volt, és tizenkét könyök hosszú zsinór érte körül őket. Négyujjnyi vastagok voltak, belül pedig üregesek. 22 Réz oszlopfő volt rajtuk. Az egyik oszlopfő öt könyök magas volt, és az oszlopfőn körös-körül recézet meg gránátalma volt, mind rézből. Ugyanilyen gránátalmák voltak a másik oszlopon is. 23 Kilencvenhat gránátalma volt a külső oldalon, összesen száz gránátalma volt a recézeten körös-körül. 24 Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot meg Cefanjá papot, a helyettesét és a három ajtóőrt. 25 Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, hét embert a király személyes környezetéből, akiket a városban találtak, továbbá a hadseregparancsnok írnokát, aki fegyverbe szokta hívni az ország hadinépét, végül hatvan férfit az ország népéből, akiket ott találtak a városban. 26 Fogta és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok Babilónia királyához Riblába. 27 Babilónia királya pedig kivégeztette, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának a saját földjéről. 28 Ennyien voltak azok, akiket fogságba vitt Nebukadneccar: uralkodása hetedik évében háromezer-huszonhárom júdait, 29 Nebukadneccar uralkodásának tizennyolcadik esztendejében Jeruzsálemből nyolcszázharminckét lelket, 30 majd Nebukadneccar uralkodásának huszonharmadik esztendejében hétszáznegyvenöt lelket vitt fogságba Júdából Nebuzaradán testőrparancsnok: összesen tehát négyezer-hatszáz lelket. 31 Jójákín júdai király fogságának harminchetedik évében, a tizenkettedik hónap huszonötödikén történt, hogy Evíl-Meródak, Babilónia királya, abban az évben, amikor uralkodni kezdett, megkegyelmezett Jójákín júdai királynak, és kiengedte a fogházból. 32 Jóindulattal beszélt vele, és székét följebb tétette a többi király székénél, akik nála voltak Babilonban. 33 Letehette Jójákín a rabruháját, és állandóan vele étkezhetett egész életében. 34 Ellátmányát állandó ellátásként Babilónia királyától kapta napi szükséglete szerint, egész életében, halála napjáig.
Bibliaolvasó Kalauz – Kuti József igemagyarázata
„Bizony, az Úr haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával!” (3) Miért történt ez velünk? Miért a bukás, a szenvedés, a fogság? Babilon nyilvánvaló bűne és látványos bűnhődése nem akadályozhatja meg Isten népét az önvizsgálatban. Fáj persze a mások bűne is, de az első, az igazi feladat: a saját életünk megtisztítása!
RÉ21 79 RÉ 79
Jézus Krisztus messiási küldetése | 242 | Ó, seregeknek hatalmas Királya
„Honnan vegyünk kenyeret…?” Jn 6,1–15
1 Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. 2 Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. 3 Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. 4 Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. 5 Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? 6 Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. 7 Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. 8 Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: 9 Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? 10 Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. 11 Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. 12 Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! 13 Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. 14 Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. 15 Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(5) „Honnan vegyünk kenyeret…?” (Jn 6,1–15)
Ötezer ember! Jönnek éhesen-szomjasan, a jóllakás reményében. A tanítványok talán hálásak és büszkék, Jézus kérdése azonban nekünk is szól: „Honnan vegyünk kenyeret?” A tömeg számára szükséges élelem megszerzését mi is csak a szokványos gazdasági rendszer szabályai szerint tudjuk elképzelni, azaz pénzen vennénk árut. Esetleg felmérnénk helyzetünket, mint András: öt kenyerünk és két halunk van, de mi ez ennyi embernek. Mit tehetünk hát? Oda merünk állni Jézus elé, hogy bevalljuk szegénységünket? Uram, azt hittük, gazdagok vagyunk, és most tanácstalanul állunk egy élethelyzet előtt. Honnan vegyünk „kenyeret”, amikor meg kellene akadályozni, hogy egy házasság tönkremenjen, vagy valaki önkezével vessen véget életének? Miért nem tudjuk elérni, hogy egy fiatal hitre jusson, egy özvegy élete új értelmet nyerjen? Jézus felborítja emberi számításainkat, lehűti tanítványi lelkesedésünket. Üres kézzel kell kimennünk az emberek közé, hogy lakomához ültessük őket. Nincs semmink, de van Krisztusunk. Így törik szét az adás-vétel látszólag szükségszerű rendszere, amely emberi kapcsolatainkat a cserekereskedelem szintjére szállítja le. Az éhes ember félrevezethető a több vagy olcsóbb kenyér ígéretével. Krisztus nem olcsó kenyeret ad, hanem önmagát.
