„...egészen elfogott a szánalom” Hós 11
1 Még gyermek volt Izráel, mikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. 2 Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. 3 Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem ismerték fel, hogy én viselem gondjukat. 4 Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik. 5 Vissza fog térni Egyiptomba, vagy Asszíria lesz a királya, mert nem akarnak megtérni. 6 Fegyver pusztít városaiban, véget vet a fecsegésnek, és megemészti őket terveik miatt. 7 Népem megrögzötten elfordul tőlem. Hívják őt a Felségeshez, de senki sem mozdul. 8 Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda, mint Admát, hogyan bánnék veled úgy, mint Cebójimmal? Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom. 9 Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, hogyan is törnék a vesztetekre? 10 Az Urat fogják követni, mert oroszlánként ordít majd, és ha ordít, remegve jönnek fiai nyugat felől. 11 Remegve jönnek Egyiptomból, mint a madár, és az asszírok földjéről, mint a galamb. Letelepítem majd őket házaikba – így szól az Úr.
Bibliaolvasó Kalauz – Steinbach József igemagyarázata
„...egészen elfogott a szánalom” (8). Szánalmas az életünk! Szánalmas, amiket művelünk (8). Áldott legyen az Úr, aki megszánt minket, mert az Ő szánalma nem lesajnáló szánalom, hanem bűnt, halált, gonoszt legyőző irgalom. Ez a szánalom megindul engedetlen életünkön (8–9). Kézen fog, magához emel, mint atya a gyermekét; int, de akkor sem mond le rólunk, ha mi még mindig távolodással válaszolunk az Ő mindenkori közeledésére (1–7). Végül az Urat fogjuk követni, mert az Ő hatalma kiemel szánandó életünk vergődéséből (11).
RÉ21 89 RÉ 89
Jézus Krisztus messiási küldetése | 753 | Én nem tudom, mért szeretett úgy minket
„… én nem önmagamtól jöttem…” Jn 7,25–30
25 A jeruzsálemiek közül ekkor így szóltak némelyek: Vajon nem ő az, akit meg akarnak ölni? 26 És íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem szólnak ellene. Lehet, hogy a vezetők meggyőződtek arról, hogy ő a Krisztus? 27 Csakhogy róla tudjuk, honnan való; amikor azonban eljön a Krisztus, róla senki sem tudja majd, honnan való. 28 Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én nem önmagamtól jöttem, hanem igaz az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek. 29 Én ismerem őt, hiszen tőle való vagyok, és ő küldött el engem. 30 El akarták fogni tehát, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(28) „… én nem önmagamtól jöttem…” (7,25–30)
A lombsátrak ünnepi sokadalmában arról folyik a vita, hogy Jézus-e a Krisztus (26). Némelyek számolnak ezzel a lehetőséggel, mások elvetik, mert a korabeli vélekedés szerint a messiás hirtelen lép elő az ismeretlenség homályából. Nem lehet ő – mondják –, hiszen „tudjuk, honnan való” (27). Urunk válasza merészen egyértelmű: ti nem ismertek engem, mert nem ismeritek az Atyát. Jézust megismerni nem azt jelenti, hogy ismerjük élettörténetét, hogy tudjuk, „honnan való”, hanem azt, hogy tudunk a mennyei Atyával való egységéről, aki elküldte őt e világba. Ezért Istent a Fiú ismeri igazán, Istent pedig egyedül Jézusban lehet megismernünk. Ezt így fejezi ki Urunk templomi tanításában: „én ismerem őt, hiszen tőle való vagyok” (29). Nem csoda, ha e szavak után a nép vezetői nemcsak a szombat törvény megszegőjét látják benne, hanem istenkáromlónak is tekintik. Csak Atyjának titokzatos akarata akadályozza meg őket abban, hogy megöljék, mert még „nem jött el az ő órája” (30). Semlegesek mi sem maradhatunk. Urunk földi származása pedig segít abban, Istent ne csak ködbe vesző magaslatokon, rejtelmes pillanatokban keressük, hanem a hétköznapok világában is lássuk meg. Ő nem csak a hegyek, a völgyek Istene is (1Kir 20,28).
