„Szemmel tartom őket, de vesztükre és nem javukra” Ám 9,1–10
1 Láttam az Urat az oltárnál állni. Ezt mondta: Üss az oszlopfőre, hogy belerendüljenek a küszöbök, hadd hulljanak a kövek mindnyájuk fejére! Akik megmaradnak, azokat fegyverrel ölöm meg. Nem tud elfutni közülük senki, nem fog megmenekülni közülük senki! 2 Ha a holtak hazájába hatolnak be, onnan is kiragadja őket a kezem. Ha az égbe mennek föl, onnan is lehozom őket. 3 Ha a Karmel tetején bújnak el, ott is felkutatom és megragadom őket. Ha a tenger mélyére rejtőznek előlem, parancsomra ott is megmarja őket a kígyó. 4 Még ha fogságba mennek is ellenségeik előtt, parancsomra ott is megöli őket a fegyver. Szemmel tartom őket, de vesztükre és nem javukra. 5 Ha az Úr, a Seregek Ura megérinti a földet, megrendül az, és gyászol minden lakója. Úgy megemelkedik, akár a Nílus, majd leapad, mint Egyiptom folyója. 6 A mennyben építette meg palotáját, és a földön vetett alapot boltozatának. Szól a tenger vizének, és kiönti azt a szárazföldre: az Úr az ő neve! 7 Nem olyanok vagytok-e a szememben, Izráel fiai, mint az etiópok? – így szól az Úr. Én hoztam föl Izráelt Egyiptomból, a filiszteusokat meg Kaftórból és az arámokat Kírből! 8 Az én Uram, az Úr szemmel tartja a vétkes országot. Eltörlöm azt a föld színéről! Bár mégsem pusztítom ki egészen Jákób házát – így szól az Úr. 9 Mert íme, parancsot adok a népeknek, és megrostálom Izráel házát, mintha rostában ráznák, melyből egy szem sem esik a földre. 10 Fegyvertől halnak meg népem vétkesei, akik azt gondolják: Nem ér el minket és nem talál ránk a veszedelem.
Bibliaolvasó Kalauz – Tóth-Mihala Veronika igemagyarázata
„Szemmel tartom őket, de vesztükre és nem javukra” (9,4b). A próféta végül kihirdeti, hogy Isten elől nem lesz menekvés. Se a pokol, se a menny, se a hegy, se a tenger, se a templom nem nyújt menedéket Isten haragja elől, mert ő mindenhol meglátja azt, akit ítéletével keres. Ne úgy képzeljük Istent, mint akinek egyik keze veszedelmes, a másik áldó, hanem fogadjuk el kezéből az áldást és az ítéletet egyaránt.
RÉ21 151 RÉ 6
Fohász | 468 | Végtelen irgalmú szentséges Úr Isten
„...ez a mi fiunk, és vakon született…” Jn 9,18–23
18 A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit, 19 és meg nem kérdezték tőlük: A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát? 20 Szülei pedig így válaszoltak: Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és vakon született, 21 de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról. 22 Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. 23 Ezért mondták a szülei: Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg!
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata
(20) „...ez a mi fiunk, és vakon született…” (Jn 9,18–23)
Történetünk nyitánya, a gyógyítás a tehetetlenek és a cselekvők közötti feszültségre mutatott rá, a második szakasz az előbbiek vallásoskodásáról rántotta le a leplet. A harmadik, a szülők tanúságtétele, megrázó. De a legtragikusabb a kérdés: a farizeusok azt sem hiszik el, ami a tulajdon szemük előtt történt. Látnak egy embert, aki vak volt, születésétől fogva, és látóvá lett. Ők ezt nem hiszik el. Mintha a Feltámadottal találkozó Tamás története villanna fel (20,24–29): a hitetlenség gátja vakká tesz. Aki azonban nem hiszi el a szeme előtt végbemenő csodát, elveszti a hálaadás lehetőségét is. Így távolodnak el minden kor farizeusai a rácsodálkozás képességétől, végül az ilyen ember számára se csoda, se isteni ajándék nem létezik többé. A felfuvalkodott bölcs, aki azt hiszi, kijelölheti Isten mozgásterét, valójában mindent elvesztett, a gyümölcsbe harapó Ádámhoz hasonlít leginkább: azt hiszi, most jutott valaminek a birtokába, pedig csak az derül ki, ő bizony meztelen, mint a mesebeli király. Az ilyen ember arra is képtelenné válik, hogy kimondja a szükség idején: Uram! Tégy velünk csodát! Vigyázzunk és imádkozzunk: ide ne süllyedjünk soha.
