„Azután az Úr fog uralkodni” Abd
1 Abdiás látomása. Ezt mondja Edómról az én Uram, az Úr: Üzenetet kaptunk az Úrtól, követet küldött a népekhez: Keljetek föl, indítsunk háborút ellene! 2 Kicsinnyé teszlek a népek között, nagyon megvetett leszel! 3 Rászedett téged szíved kevélysége, mert sziklahasadékokban laksz, magasan van lakóhelyed, és ezt mondod magadban: Ki tudna letaszítani a földre? 4 Ha olyan magasra szállsz is, mint a sas, és ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan is letaszítalak – így szól az Úr! 5 Ha tolvajok törnek be hozzád, vagy éjszaka a rablók, mennyire tönkretesznek! Hiszen annyit visznek el, amennyit akarnak! Ha szüretelők lepnek el, böngésznivalót sem hagynak. 6 Mennyire átkutatják Ézsaut! Megkeresik elrejtett kincseit. 7 A határig űznek szövetségeseid, rászednek, levernek legjobb barátaid. Akikkel együtt ettél, titokban csapdát állítanak neked. 8 Azon a napon – így szól az Úr – kipusztítom a bölcseket Edómból; nem lesz több értelem Ézsau hegyein. 9 Rettegnek majd hőseid is, Témán, mert mindenkit kiirtanak öldöklésed miatt Ézsau hegyein! 10 Erőszakos voltál testvéreddel, Jákóbbal szemben, ezért szégyen borít el, és végleg kiirtanak. 11 Te is jelen voltál, mikor az ellenség elhurcolta kincseit, idegenek törtek be kapuján, Jeruzsálemre pedig sorsot vetettek. Te is úgy viselkedtél, mint azok! 12 Ne nézz kárörömmel testvéredre balsorsa napján! Ne nevess Júda fiain pusztulásuk napján! Ne beszélj róluk nagy hangon nyomorúságuk napján! 13 Ne törj be népem kapuján veszedelme napján! Ne nézd te is kárörömmel baját veszedelme napján! Ne nyúljatok kincseihez veszedelme napján! 14 Ne állj oda az útfélre azért, hogy irtsd a menekülőket, és ne ejtsd foglyul a megmaradtakat a nyomorúság napján! 15 Mert közel van már az Úr napja, fenyegeti a népeket. Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll fejedre, amit elkövettél! 16 Ahogyan ti szent hegyemen ittatok, úgy iszik majd szüntelenül minden nép. Részegre isszák magukat, olyanok lesznek, mintha nem is lettek volna. 17 De a Sion hegyén menedék lesz, szent hely lesz az, és Jákób háza visszanyeri birtokát. 18 Jákób háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza meg pozdorja: meggyújtják és felégetik; nem marad meg senki Ézsau házából. Megmondta az Úr! 19 Birtokba veszik a Délvidéket és Ézsau hegyeit, a Sefélá-alföldet és a filiszteusok földjét. Birtokba veszik Efraim és Samária mezejét, Benjámint és Gileádot. 20 Izráel fiainak a fogságból jövő serege birtokba veszi a kánaániak földjét Sareptáig, a fogságból jövő jeruzsálemiek, akik Szefáradban vannak, birtokba veszik a Délvidék városait. 21 Győzelmesen vonulnak föl a Sion hegyére, és ítéletet tartanak Ézsau hegyei fölött. Azután az Úr fog uralkodni.
Bibliaolvasó Kalauz – Tóth-Mihala Veronika igemagyarázata
„Azután az Úr fog uralkodni” (1,21b). „És annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után” (Szózat), a testvérnépek, Edóm és Izrael viszálya, a fogság viszontagságai, az árulás és kirekesztés után, végül a Sion hegyén menedék lesz, és az Úr fog uralkodni. Az isteni uralom eljövetelének képe határozza meg a mi jelenünket is. Sőt, jöjjön el az ő országa életünk valóságán keresztül nap mint nap.
RÉ21 126 RÉ 126
Zsoltár vasárnapra | 38 | Haragodnak nagy voltában
„Hiszel te az Emberfiában?” Jn 9,35–38
35 Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? 36 Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? 37 Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. 38 Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata
(35) „Hiszel te az Emberfiában?” (Jn 9,35–38)
Jézus újra találkozott a meggyógyítottal, kinek élete ekkorra már feje tetejére állt, és lényegre törő kérdést tett fel. A vak látóvá lett, ez csodálatos ajándék, viszont megtapasztalta: a testi épség távolról sem az élhető élet lehetőségének elnyerése. Kiközösítetté vált; a görög szóhasználat azt a megszégyenítő jelenetet takarja, amikor a róla szóló vita végén az elöljárók egyszerűen elzavarták a vakot (34), ahogy Jézus űzte el a kufárokat a templom megtisztításakor (2,15). Amikor Jézus hozzá fordult, valóra váltotta korábban tett ígéretét: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” (6,37) A jelenetből elsősorban ezt kell megérteni: olyan még nem volt, hogy valaki odament Jézushoz, és visszautasítva, megalázva kellett volna elkullognia. Persze nagy kérdés: ha ez így van, akkor miért nem tolongott csupa felszabadult, boldog, mosolygó ember körülötte földi működése során? A válasz Jézus idézett kérdésében rejlik. Annak, aki vele két évezrede testi értelemben találkozott, ugyanarra kellett válaszolnia, amire nekünk: „Hiszel te az Emberfiában?” Nem a gyógyítóban, a csodatévőben, a prófétában, hanem az Emberfiában, a dicsőséges Krisztusban, élők és holtak bírájában.
