„Ha hálaáldozatot mutattok be az Úrnak, úgy áldozzátok, hogy kedvesen fogadja tőletek.” 3Móz 22,17–33
17 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 18 Szólj Áronhoz és fiaihoz meg Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valaki Izráel házából és az Izráelben élő jövevények közül áldozatot akar bemutatni, és akár fogadalmi, akár önkéntes áldozatként valamiből égőáldozatot mutat be az Úrnak, 19 hibátlan hím marhát, juhot vagy kecskét vigyetek, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. 20 Ne mutassatok be olyat, aminek fogyatékossága van, mert akkor nem fogadja kedvesen tőletek. 21 Ha valaki marhát, juhot vagy kecskét akar bemutatni békeáldozatul az Úrnak, akár fogadalma teljesítéseként, akár önkéntes áldozatként, hibátlan legyen az, semmiféle fogyatékossága se legyen, mert akkor fogadja kedvesen. 22 Ne mutassatok be az Úrnak vakot, törött csontút, sérültet, szemölcsöset, viszketegest vagy sömöröset. Ne adjatok ilyenekből tűzáldozatot az Úr oltárára! 23 Torz és csenevész marhát vagy juhot önkéntes áldozatul be lehet mutatni, de fogadalmi áldozatként Isten nem fogadja azt kedvesen. 24 Összenyomott, zúzott, megszakadt vagy kimetszett heréjűt ne mutassatok be az Úrnak. Ne tegyétek ezt országotokban. 25 Ha idegen ember kezéből való bármi efféle, akkor sem mutathatjátok be mint Istenetek eledelét. Mivel csonkák és fogyatékosak, nem szereznek kegyelmet nektek. 26 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 27 A borjú, a bárány és a kecskegida maradjon az ellés után az anyja mellett hét napig. A nyolcadik naptól fogva szereznek kegyelmet, ha feláldozzák tűzáldozatul az Úrnak. 28 Marhát vagy juhot fiastul ne vágjatok le ugyanazon a napon. 29 Ha hálaáldozatot mutattok be az Úrnak, úgy áldozzátok, hogy kedvesen fogadja tőletek. 30 Még aznap egyétek meg, ne hagyjatok belőle reggelre. Én vagyok az Úr! 31 Tartsátok meg parancsolataimat, és teljesítsétek azokat. Én vagyok az Úr! 32 Ne gyalázzátok meg szent nevemet, hogy megszentelt legyek Izráel fiai között. Én, az Úr vagyok a megszentelőtök, 33 aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy a ti Istenetek legyek. Én vagyok az Úr!
Bibliaolvasó Kalauz – Literáty Zoltán igemagyarázata
Csak hibátlan bárány szerezhet kegyelmet az Úr előtt az ember számára. Ezért kellett megtörténjen a nagypéntek, ahol Isten tökéletes báránya kegyelmet szerzett számunkra az Úr előtt. Nagyszombaton, amikor a világ elcsendesedik, mi e csendben hálával készülünk az előttünk lévő hajnalra, mert tudjuk, hogy Ő, a tökéletes bárány megszerezte számunkra azt a kegyelmet, ami által odaállhatunk Isten elé. Ő, a Feltámadott, a Szent, megszentel minket is, hogy maga elé állítson bennünket. „Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.” (2Kor 2,14–15)
RÉ21 492 RÉ 341 • IÉ Zsid 9,11–12.24 • Zsolt 31
Nagyheti ének | 498 | Emlékezzünk menny Fiáról
„És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” Jn 19,31–37
31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. 32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. 33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, 34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. 35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 36 Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” 37 Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak”.
Az Ige mellett – Lányi Gábor igemagyarázata
(30) „És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (Jn 19,31–37)
Meglepő és megdöbbentő az a részletes alaposság, amellyel János leírja Jézus halálának körülményeit: ahogy kilehelte lelkét (30); a katonák, akiknek az volt a feladatuk, hogy a halált meggyorsítandó eltörjék a lábszárcsontját, látták, nincs erre szükség, mert már halott (33); még lándzsát is döfnek az oldalába, amelyből vér és víz folyik ki (34). Az embert az az érzet veszi elő, mintha Jánosnak bizonygatnia kellett volna, hogy Jézus valóssággal meghalt. Valóban az első század vége felé, amikor János az evangéliumát körvonalazta, az a – pogány filozófián alapuló – nézet terjedt el a keresztyének között is, hogy Jézusnak nem hús-vér emberi teste, hanem csak látszatteste volt, mintha egyfajta isteni „hologramként” érkezett volna közénk. A platonizmus anyag és lélek közti erős különbségtétele nem tartotta összeegyeztetőnek az isteni és emberi ilyen találkozását. János már evangéliuma kezdetén vitatkozik e nézettel, amikor hangoztatja: „az Ige testté lett” (Jn 1,14). De János a halál ilyen plasztikus leírásával már az elkövetkező feltámadás valóságára is előkészíti hallgatóságát: Jézus nem látszathalálból, tetszhalotti létből, hanem valóságos halálból támadt valóságos életre.
