„Ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által” Ef 2,11–22
11 Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. 12 Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. 13 Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. 14 Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, 15 miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. 16 Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, 17 és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. 18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. 19 Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. 20 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 21 akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 22 és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.
Bibliaolvasó Kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata
Nemcsak az egykori efezusiakra vonatkozott, hogy „mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek reménység nélkül és Isten nélkül éltek a világban” (12). Nem is csak ők kerültek közel „Krisztus vére által”, és kaptak szabad utat „egy Lélekben az Atyához” (13–18), hogy Isten háza népe (19), Krisztusban megalapozott építkezés és szent templom (20–22) legyenek. A mi Urunk előttünk is megnyitotta ezt az utat: „ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által” (22).
RÉ21 590 RÉ 392
Zsoltárdicséret | 178 | Én lelkem, áldva áldjad szép énekszóval Istened!
„Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek!” Józs 4
1 Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az Úr Józsuénak: 2 Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egyet-egyet, 3 és parancsoljátok meg nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok. 4 Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egyet-egyet, 5 és azt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az Úrnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára, Izráel törzseinek a száma szerint. 6 Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, 7 akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az Úr szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. 8 Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az Úr mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott letették azokat. 9 Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig. 10 A ládát vivő papok a Jordán közepén álltak, amíg végbe nem ment mindaz, amit Józsué az Úr parancsára megmondott a népnek. Mindezt már Mózes így parancsolta Józsuénak. A nép pedig sietve átkelt. 11 Miután az egész nép mindenestül átkelt, az Úr ládája is átkelt a papokkal együtt, és a nép élére állt. 12 Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele is átkelt harcra készen Izráel fiai élén, ahogyan meghagyta nekik Mózes. 13 Mintegy negyvenezer fölfegyverzett ember kelt át az Úr színe előtt, hogy harcoljon Jerikó síkságán. 14 Az Úr naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében: éppúgy tisztelték egész életében, mint ahogyan Mózest tisztelték. 15 Az Úr azt mondta Józsuénak: 16 Parancsold meg a bizonyság ládáját vivő papoknak, hogy jöjjenek ki a Jordánból! 17 Józsué tehát megparancsolta a papoknak: Jöjjetek ki a Jordánból! 18 Amikor kijöttek az Úr szövetségládáját vivő papok a Jordán közepéből, alighogy szárazra tették a lábukat, visszatért helyére a Jordán vize, és úgy folyt, hogy a medre egészen megtelt éppúgy, mint azelőtt. 19 Az első hónap tizedikén jött ki a nép a Jordánból, és tábort ütött Gilgálban, Jerikó keleti határán. 20 Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, 21 és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, 22 magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. 23 Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, 24 hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az Úr keze, és hogy féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor.
Az Ige mellett – Kun Mária igemagyarázata
(6) „Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek!” (Józs 4)
Józsué ismét feladatot ad: vegyetek föl tizenkét követ a Jordán közepéből, ahol a papok lába szilárdan áll (5). Ezeket magukkal vitték a szálláshelyükre. Később emlékeztető kövekként elhelyezték azokat Gilgálban. Ez a város a későbbiekben is lényeges szerepet töltött be a nép életében (1Sám 11,15). A tizenkét kő „nagy”, csak a vállukra véve tudták kivinni, Izráel 12 törzse szerint. Ez arra emlékeztette őket és az eljövendő nemzedékeket, hogyan vezette Isten az ő népét. Ezek a kövek jelek, de elmondani nekik kell az utódok számára, honnan jöttek, hová tartoznak, milyen módon volt jelent az Úr az életükben (7). A cél: el ne felejtsék, milyen hatalmas dolgokat cselekedett velük az Úr (Zsolt 112). Annyiféle kő, tárgy van az életünkben! Ezeket sokszor oly kevésre becsüljük. Főleg, ha nem tudjuk eseményekhez kötni, ha nem mondjuk el, mire emlékeztetnek, csak értéktelen holmik maradnak. Mire kell emlékezni? Egy-egy eseményre, ahol megmutatkozott Isten hatalma. Tárgy, történés, amely egyértelműen rámutat arra, ha az Isten jelen van, a lehetetlen lehetségessé válik.
Még nincs átívelő híd a folyó felett, de medrén keresztül száraz lábbal kelnek át, mert Isten jelen van, s munkálkodik. Minden azért történik, hogy „féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor” (24).
