„…egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik” Mt 5,17–20
17 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. 18 Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. 19 Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában. 20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.
Bibliaolvasó Kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata
Isten törvényét azért kaptuk, hogy igazodjunk hozzá. Ám az ember törvényeskedést csinált belőle, és így sem tudta maradéktalanul betölteni. Egyetlen esélyünk, ha Krisztushoz folyamodunk segítségért, aki nem eltörölte, hanem betöltötte Isten törvényét úgy, hogy felszínre hozta és életszerűen juttatta érvényre annak legmélyebb tartalmát. Így Isten törvénye nem külső kényszer, hanem belső késztetés lett neki. Ma arra emlékeztet bennünket, hogy a törvény betöltése a szeretet (Róm 13,10).
RÉ21 78 RÉ 78
Napi ének | 731 | Jöjj hozzánk, Urunk
„…elengedjük nekik ezt a tartozást.” Neh 5
1 Közben erősen zúgolódni kezdett a köznép és az asszonyok júdai honfitársaik ellen. 2 Voltak, akik ezt mondták: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokan vagyunk. Gabonát kell kapnunk, hogy ehessünk, és életben maradjunk! 3 Voltak, akik meg ezt mondták: Zálogba kell adnunk mezőinket is, szőlőinket is, házainkat is, hogy gabonát tudjunk venni az éhínségben. 4 Voltak olyanok is, akik ezt mondták: Mezőnkre és szőlőnkre pénzt kellett kölcsönöznünk, hogy adót fizethessünk a királynak. 5 És bár a mi testünk épp olyan, mint honfitársainké, és a mi fiaink épp olyanok, mint az ő fiaik, mégis rabszolgáknak kell eladnunk fiainkat és leányainkat. Vannak is már így eladott leányaink, de mi tehetetlenek vagyunk, mert mezőnk és szőlőnk már a másé. 6 Amikor panaszukat meghallva értesültem ezekről a dolgokról, nagyon megharagudtam, 7 és miután magamban meghánytam-vetettem a dolgot, felelősségre vontam az előkelőket meg az elöljárókat, és ezt mondtam nekik: Kiszipolyozzátok honfitársaitokat! Azután összehívtam egy nagy gyűlést az ügyükben, 8 ahol ezt mondtam nekik: Mi tehetségünk szerint visszavásároltuk júdai honfitársainkat, akik eladták magukat a pogány népeknek. Ti pedig eladjátok honfitársaitokat, mert ők kénytelenek nekünk eladni magukat. Azok pedig hallgattak, és nem találtak szavakat. 9 Akkor ezt mondtam: Nem helyes, amit műveltek. Hát nem akartok istenfélő életet élni, hogy ne gyalázhassanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?! 10 Én magam, a rokonaim és a legényeim is kölcsönöztünk nekik pénzt és gabonát; mi elengedjük nekik ezt a tartozást. 11 Ti pedig adjátok vissza nekik még ma mezeiket, szőlőiket, olajfakertjeiket és házaikat, sőt a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is! 12 Azok így feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk tőlük semmit! Úgy teszünk, ahogyan kívánod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy így fognak eljárni. 13 Majd kiráztam ruhám ráncait, és ezt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert a házából és vagyonából, és ilyen kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt az ígéretet! Az egész gyülekezet áment mondott rá, és dicsérte az Urat. A nép pedig eszerint járt el. 14 Attól a naptól fogva, hogy Artahsasztá király kinevezett Júda országának a helytartójává, uralkodása huszadik évétől a harminckettedik évéig, azaz tizenkét éven át nem vettük fel a helytartónak járó jövedelmet, sem én, sem a rokonaim. 15 A korábbi helytartók viszont, akik előttem voltak, megterhelték a népet, mert kenyérre és borra több mint negyven sekel ezüstöt szedtek be tőlük, és legényeik is hatalmaskodtak a népen. De én nem tettem így, mert istenfélő vagyok. 16 Ennek a várfalnak az építésénél magam is dolgoztam, mezőt nem szereztem, és a legényeim mind részt vettek a közös munkában. 17 Az én asztalomnál étkeztek a júdaiak, a százötven elöljáró meg mindazok, akik a körülöttünk levő pogány népek közül jártak be hozzánk. 18 Az én költségemre készítettek el naponként egy ökröt, hat kövér juhot és szárnyasokat, és tíznaponként mindenféle bor is volt bőségesen. De én nem követeltem a helytartónak járó jövedelmet, mert nehéz munkát kellett végeznie a népnek. 19 Tartsd emlékezetben, Istenem, az én javamra mindazt, amit ezért a népért tettem!
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(10) „…elengedjük nekik ezt a tartozást.” (Neh 5)
A babiloni fogság után nemcsak a lerombolt templomot és városfalat kellett újraépíteni, hanem az egész nép életrendjét is helyre kellett állítani Isten törvénye szerint. Enélkül az építkezés munkája nem pusztán megnehezedik, hanem értelmetlenné válik. A mózesi törvények szerint minden hetedik évben pihennie kellett a termőföldnek, ekkor kellett az adósságokat is elengedni (5Móz 15). Most, a nagy nemzetépítő összefogás idején derül ki: a régi próféták újra panaszkodhatnának a kiáltó gazság miatt (Ézs 5,7), mert a tehetősek adósságcsapdába döntik és kiszipolyozzák honfitársaikat (7). Emiatt jövendölte Jeremiás, hogy a fogságban gyalázattal fogják emlegetni őket (Jer 29,18). Nehémiás nemcsak példálózik, hanem példát is ad az istenfélő életről, és szent kötelességgé teszi a szegénysorsúak terheinek elengedését. Nehéz példa ez, de járható út, mert az elengedés (szabadon bocsátás) alapja Isten szabadítása volt, egykor Egyiptomból, most Babilonból. Mi több, Nehémiás áldozata a szegénysorsúakat is alázatra hívja. Maga is dolgozik az építkezésen, asztalához fogadja a munkásokat, és felelősségteljes megbízásáért nem követel bért. Kétszeresen vesztes? Inkább kétszeresen áldott. Boldog, aki tiszta kézzel és tiszta szívvel állhat meg Isten előtt.
