„Ami azonban kijön a szájból /.../ A szívből származnak a gonosz gondolatok” Mt 15,10–20
10 Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Halljátok és értsétek meg! 11 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert. 12 Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet? 13 Ő pedig így válaszolt: Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni. 14 Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek. 15 Péter ekkor ezt kérte: Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot! 16 Ő pedig így szólt: Még mindig értetlenek vagytok? 17 Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül? 18 Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. 19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások. 20 Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert.
Bibliaolvasó Kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„Ami azonban kijön a szájból...” (18). Ma egész iparága van annak, hogy mit együnk és mit ne. Arról kevés szó esik, hogy milyen kárt okozhat, ha valaki pletykás, rágalmazó vagy bántó szavakat mond. Jézus világossá tette: Amit megeszünk, annak az emésztés után megvan a maga helye, de amit a szívünkben őrzünk és forgatunk, amiből bűn lesz, az ront meg minket és állít szembe Istennel, emberrel. „A szívből származnak a gonosz gondolatok” (19). Szükségünk van Jézus szeretetteljes indulatára, a Szentlélek hit által újjászülő kegyelmére.
RÉ21 326 RÉ 213
Asztali áldás | 675 | Hálát adunk, jó Istenünk
„Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” Zsolt 32
1 Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. 2 Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. 3 Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. 4 Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.) 5 Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.) 6 Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. 7 Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.) 8 Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. 9 Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád. 10 Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül. 11 Örüljetek az Úrnak, ujjongjatok, ti, igazak! Vigadjatok mind, ti, igaz szívűek!
Az Ige mellett – Balog Zoltán igemagyarázata
(2) „Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” (Zsolt 32)
A bűnbocsánat boldogsága! Ezzel kezdi a zsoltáros. Hogy milyen mélységből szabadította ki az Úr, milyen szenvedést jelentett neki saját bűne, annak bevallása csak ezután következik. Nem véletlen ez a sorrend. A bűntudat és bűnbánat nem megelőzi a hitet, hanem az Isten iránti bizalom következménye. Az Újszövetség nyelvén: Krisztus az, aki lehetővé és elviselhetővé teszi a bűn ismeretét. Ezért idézi ezt a zsoltárt Pál apostol (Róm 4,7–8), amikor a hit általi megszabadulásról beszél. Ezért kezdődik hitvallásunk, a Heidelbergi Káté is e „vigasztalással”: „nem a magamé, hanem az ő tulajdona vagyok” (HK 1. válasz), s csak utána vallunk bűnös voltunkról. A kegyelem megelőzi a törvény ítéletét, de Isten törvénye az, amely rámutat arra, hogy nem olyan az életünk, amilyennek lennie kellene. Ezt Isten színe előtt bevalljuk (4–5), szabadulásért esedezünk, s ő megbocsát. Ha nem tudhatnánk erről a szabadításról, legfeljebb „oktalan állatok” módjára lennénk hajlandók Isten rendjének engedelmeskedni. Szeretete viszont nemcsak a jó cselekvésére szabadít fel, hanem arra is, hogy másoknak örvendezve elmondjuk, amit ő velünk tett, s buzdítsuk őket is az ujjongásra (11).
