„A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el...” Mt 20,29–34
29 Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt. 30 És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, így kiáltoztak: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! 31 A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltozták: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! 32 Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: Mit akartok, mit tegyek veletek? 33 Ők ezt felelték: Uram, nyisd meg a szemünket! 34 Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.
Bibliaolvasó Kalauz – Fekete Károly igemagyarázata
„A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el...” (31). Felgyorsult világunk megértő az evangélium sietős zarándokaival. Az ügyeink megoldását hátráltató, zavaró nyomorúságok feletti bosszankodás szavai ezek. De milyen jó, hogy Jézus megállt, megszánta őket, megérintette őket, hogy lássanak és kövessék őt.
RÉ21 713 RÉ 460
Reggeli zsoltárének | 5 | Úr Isten, az én imádságom
„Ez az az ember – mondják –, akinek nem kellett Isten oltalma, hanem nagy gazdagságában bízott, és csalárdságban volt erős.” Zsolt 52
1 A karmesternek: Dávid tanítókölteménye, 2 abból az időből, amikor az edómi Dóég Saulhoz ment, és jelentette neki, hogy Dávid Ahímelek házába érkezett. 3 Mit dicsekszel gonoszságoddal, te nagy hős? Hiszen Isten szeretete mindig megmarad! 4 Romlásomra törsz, te cselszövő! Nyelved olyan, mint az éles borotva. 5 A rosszat szereted, nem a jót, a hazugságot, nem az igaz beszédet. (Szela.) 6 Szeretsz bántóan beszélni, álnok a nyelved. 7 Össze is tör téged az Isten végleg, megragad, kiránt sátradból, kitép gyökerestül az élők földjéből. (Szela.) 8 Látják ezt az igazak, és félnek, rajta meg nevetni fognak. 9 Ez az az ember – mondják –, akinek nem kellett Isten oltalma, hanem nagy gazdagságában bízott, és csalárdságban volt erős. 10 De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házában lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor. 11 Hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Nevedben reménykedem, mert jó vagy híveidhez.
Az Ige mellett – Csűrös-Varga Vanda igemagyarázata
(9) „Ez az az ember – mondják –, akinek nem kellett Isten oltalma, hanem nagy gazdagságában bízott, és csalárdságban volt erős.” (Zsolt 52)
„Minden nagymenő ott hagyja a névjegyét” – hangzik a mondat a Reszkessetek, betörők! című filmben, magyarázatként arra, miért kell azokban a házakban, ahova betörtek, mindig nyitva hagyni a csapot. Aztán eszembe jut a srác, aki az épületek falaira illegálisan rajzolt képeit kitette a Facebookra, a nyilvánosság elé. Igen, igény van bennünk dicsekedni azzal is, ami nem helyes. Ott hagyni a névjegyünket, megmutatni a nagyságunkat, a vagányságunkat. De ez akkor van így, ha nem Isten oltalmát keressük, hanem más emberek elismerésére vágyunk. Amikor arra van igényünk, hogy az embertársainknak megfeleljünk. Amikor valami szükségletünket a megoldás helyett azzal akarjuk pótolni, hogy látszódni akarunk. Isten lát bennünket. Istennél nem szükséges bárhol is ott hagynunk a névjegyünket ahhoz, hogy emlékezzen ránk. Hiszen ő maga írt be bennünket az élet könyvébe, és vésett a markába minket. Ő maga küldte el fiát értünk. Ő maga a mi biztonságunk, ezért olyanok vagyunk, mint a viruló olajfa. Hosszú (örök) életű. Gazdag termést hozó, ami mások bajára enyhülést ad.
