„...Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon” 1Sám 14,16–52
16 Amikor Saul megfigyelői a benjámini Gibeában látták, hogy a lármázó sokaság hullámzik, és ide-oda futkos, 17 ezt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba az embereinket, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk! A számbavételnél azután kiderült, hogy Jónátán és a fegyverhordozója nincs sehol. 18 Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt. 19 Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Ne menj sehová! 20 Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet, és megkezdték a harcot, ahol már ember ember ellen harcolt, és igen nagy volt a zűrzavar. 21 Azok a héberek, akik azelőtt a filiszteusokkal tartottak, és mindenfelől velük együtt vonultak táborba, azok is átálltak Izráelhez: azokhoz, akik Saullal és Jónátánnal voltak. 22 Amikor az Efraim hegyvidékén elrejtőzött izráeliek meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok, ők is utánuk eredtek a harcba. 23 Így szabadította meg az Úr Izráelt azon a napon. A harc azonban átterjedt Bét-Ávenen túlra. 24 Az izráeliek már nagyon elcsigázottak voltak azon a napon, mert így eskette meg Saul a népet: Átkozott az az ember, aki enni merészel estig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit a nép. 25 Egyszer csak eljutottak egy erdőbe, ahol méz volt a földön. 26 Amikor a hadinép az erdőbe ért, csak úgy folyt a méz, de senki sem emelte kezét a szájához, mert félt a hadinép az eskü miatt. 27 Jónátán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet. Ezért kinyújtotta a kezében levő botot, és belemártotta a végét a lépes mézbe, kezével a szájához emelte, és mindjárt felragyogott a szeme. 28 Ekkor megszólalt valaki a nép közül, és ezt mondta: Apád megeskette a népet, hogy átkozott az az ember, aki ma enni merészel! Ezért ilyen kimerült a nép. 29 Jónátán ezt felelte: Apám szerencsétlenségbe dönti az országot. Nézzétek csak, hogy felragyogott a szemem, mert egy kicsit belekóstoltam ebbe a mézbe! 30 Bárcsak evett volna ma a nép az ellenségeinél talált zsákmányból! Akkor most még nagyobb lehetne a filiszteusok veresége! 31 Azon a napon ugyanis Mikmásztól Ajjálónig verték a filiszteusokat, és a nép már nagyon kimerült. 32 Ekkor a nép rávetette magát a zsákmányra: fogták a juhokat, marhákat, borjakat, vérüket a földre folyatva vágták le őket, és a vérrel ette a nép a húst. 33 Amikor jelentették Saulnak, hogy vétkezik a nép az Úr ellen, mert vérrel együtt eszi a húst, ezt mondta: Bűnös mulasztást követtetek el! Gördítsetek gyorsan ide egy nagy követ! 34 Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki a marháját és a juhát! Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az Úr ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, ki-ki a maga marháját még azon az éjszakán, és ott vágták le. 35 Saul ugyanis oltárt épített az Úrnak. Ez volt az első oltár, amit az Úrnak épített. 36 Azután ezt mondta Saul: Törjünk rá még az éjjel a filiszteusokra, virradatra fosszuk ki őket, és ne hagyjunk meg közülük senkit! Ők pedig ezt felelték: Tégy mindent úgy, ahogyan jónak látod! De a pap ezt mondta: Járuljunk előbb oda az Istenhez! 37 Ekkor megkérdezte Saul az Istent: Rátörjek-e a filiszteusokra? Izráel kezébe adod-e őket? De Isten egész nap nem válaszolt neki. 38 Azért ezt mondta Saul: Gyertek ide mindnyájan, akik oszlopai vagytok a népnek, tudjátok meg, és nézzetek utána, hogy miféle vétek történhetett ma? 39 Mert az élő Úrra, Izráel szabadítójára mondom, hogy még ha a fiam, Jónátán követte is el azt, neki is meg kell halnia. De a népből senki sem felelt neki. 40 Akkor ezt mondta egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig Jónátán fiammal a másik oldalon. A nép ezt mondta Saulnak: Tégy úgy, ahogyan jónak látod! 41 Akkor ezt mondta Saul az Úrnak: Izráel Istene, tárd fel az igazságot! És a sors Jónátánra meg Saulra esett, a nép pedig ártatlannak bizonyult. 42 Saul ezt mondta: Vessetek sorsot köztem és Jónátán fiam között! És a sors Jónátánra esett. 43 Saul ezt mondta Jónátánnak: Valld be nekem, mit tettél? Jónátán be is vallotta, és ezt mondta: A kezemben levő bot végével valóban megkóstoltam egy kis mézet. Most pedig kész vagyok meghalni. 44 Saul ezt mondta: Engem verjen meg az Isten, ha nem halsz meg, Jónátán! 45 A nép azonban azt mondta Saulnak: Jónátán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő Úrra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon. Így mentette meg a nép Jónátánt a haláltól. 46 Ekkor Saul felhagyott a filiszteusok üldözésével, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre. 47 Miután Saul átvette Izráel felett a királyi hatalmat, harcba szállt minden ellenségével körös-körül: Móábbal, az ammóniakkal, Edómmal, Cóbá királyával és a filiszteusokkal. Ahol csak megfordult, mindenütt győzelmet aratott. 48 Derekasan hadakozott, megverte az amálékiakat, és megmentette Izráelt fosztogatói kezéből. 49 Saul fiai ezek voltak: Jónátán, Jisví és Malkísúa. Két lánya közül az idősebb neve Mérab, a kisebbiké pedig Míkal volt. 50 Saul feleségének a neve Ahínóam volt, Ahímaac leánya. Hadseregparancsnokának a neve Abnér volt, aki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia. 51 Kís, Saul apja és Nér, Abnér apja is Abíél fiai voltak. 52 A filiszteus háború azonban, amíg Saul élt, egyre csak súlyosbodott. Ezért ha meglátott Saul egy-egy erős vagy bátor embert, azt maga mellé vette.
Bibliaolvasó Kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„...Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon” (45). A nép felismeri Isten szabadító tettét, és megvédi Jónátánt még Saul fogadalmától is. Isten jelenléte legyen a legfontosabb az életünkben, és akkor meglátjuk azt is, hogy miben kell változtatnunk korábbi tervünkön, akár fogadalmunkon is. A nép „közbenjárása” szép példa arra, hogy még egy magasrangú vezető előtt is kiállhatunk az Úr egy megtámadott szolgája mellett.
RÉ21 31 RÉ 31
Napi ének | 765 | Ez a világ csak baj halma
„Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva...” Róm 9,1–13
1 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, 2 hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3 Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, 4 akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, 5 akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen. 6 Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, 7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 8 Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. 9 Mert így szól az ígéret: „Abban az időben eljövök, és fia lesz Sárának.” 10 Sőt, Rebeka esetében még inkább, aki egy férfitól fogant fiakat, Izsáktól, a mi atyánktól. 11 Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, 12 nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek”, 13 amint meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(3) „Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva...” (Róm 9,1–13)
Furcsa szavak ezek egy XXI. századi ember számára, abban a korban, amelyikben leginkább az én felől nézünk mindenre, a fő kérdés, hogy velem mi lesz, és csak azután jönnek a közösségek, csoportok, ahová tartozom. Az apostol azt mondja, hogy népének tagjaiért akár életét, üdvösségét is feladná! De itt nem is a szavak a lényegesek igazán, hanem az érzelem, amely ott feszül ezekben a mondatokban. Hogy Pál mennyire szereti saját népét, és folyamatos mély fájdalom a számára látni, ahogy a sajátjai, akik előtt minden tudás és ígéret nyitva áll, hogyan zárják el magukat az evangélium elől. Már ez üzenet nekünk, ez a szenvedély, ez a krisztusi érzés, hogy akár még magamat is adnám azokért, akikhez tartozom. Jó kilépni az ego szorításából a hit terén is. És nem baj, ha ott feszül a féltés és a felelősség azok iránt, akik a családtagjaim, akik a barátaim, akikkel egy nemzethez tartozom, és még nem ismerik Istent. Ez a feszültség a misszió egyik legfontosabb mozgatója! A másik, ami ezekből a sorokból kihallatszik, az, hogy Isten népe mindig, minden esetben, még az Ószövetségben is az ő ígéreteitől és akaratától függött. Nem a gének, nem a vérségi kötelék a lényeg, még Izráelben sem, még ott is az Úr döntése és szándéka. Legyen ez is figyelmeztetés, az ő mai népét is a hozzá fűződő viszonyuk határozza meg, nem a vérségi kötelék. Nincs „automatikusan” hívő ember, hitvalló generációk ide vagy oda, a Mindenható döntése és elhívása, az arra adott válaszunk kapcsol be az ő népébe.
