„hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul” 1Móz 15
1 Ezek után az események után így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. 2 De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. 3 Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért egy házamnál született szolga lesz az örökösöm. 4 Ám ekkor így szólt hozzá az Úr: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. 5 Majd kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. 6 Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul. 7 Azután ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet. 8 Abrám ezt kérdezte: Ó, Uram, Uram! Miből tudhatnám, hogy én öröklöm azt? 9 Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot! 10 Elhozta neki mindezeket, azután középen kettéhasította őket, és mindegyiknek a két felét egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem hasította ketté. 11 Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elkergette őket. 12 Napnyugtakor aztán Abrám mély álomba zuhant, és rémítő nagy sötétség borult rá. 13 Ekkor az Úr azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket négyszáz évig. 14 De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután majd nagy vagyonnal kijönnek onnan. 15 Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. 16 Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. 17 Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. 18 Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Abrámmal, és ígérte meg neki: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, 19 a kénieket, a kenizzieket és a kadmóniakat, 20 a hettitákat, a perizzieket és a refáiakat, 21 az emóriakat és a kánaániakat, a girgásiakat és a jebúsziakat.
Bibliaolvasó Kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Jó látnunk, hogy még Ábrahámban is ott van a bizonytalanság, a kétely, az elkeseredés. De azt is, hogy ennek ellenére „hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul” (6). Isten minket is szövetségébe hív, a Krisztusban adott új szövetségre a belé vetett hit által, és benne teljesedik ki az ő igazsága (vö. Róm 4; Gal 3; Jak 2).
RÉ21 25
Könyörgés | 717 | Ó, hova visz az út
„…magához hívta, akiket akart...” Mk 3,13–21
13 Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá. 14 Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét, 15 és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket. 16 Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, 17 Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai; 18 továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust 19 és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt. 20 Azután hazament, és ismét összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt. 21 Amikor ezt meghallották a rokonai, odamentek, hogy megfogják őt, mivel azt mondták: megzavarodott.
Az Ige mellett – Bereczky Ildikó igemagyarázata
(13) „…magához hívta, akiket akart...” (Mk 3,13–21)
Jézus az éjszakát a hegyen – Lukács szerint imádkozva (Lk 6,12) virrasztotta végig, mielőtt az őt követő tágabb tanítványi körből kiválasztott tizenkettőt, akiket az ősegyház apostoloknak (küldött, követ) is nevezett. (Jelképesen ők képviselték Izráel 12 törzsét.) Abban a korban a „hallgatók” választottak „professzort”, a tanítványok tanítómestert, és vele szinte együtt is éltek. Jézusnál nem lehetett jelentkezni, nem írt ki pályázatot, hogy a legalkalmasabbakat vegye maga mellé, hanem azokat hívta magához, „akiket akart”. Jézus egyedül az Atyával egyeztetett, aki „Krisztusban kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt” (Ef 1,5) A választottak gyülekezete nem is lehetne sokszínűbb, mert nem érdeklődési kör, műveltség, képzettség vagy pártállás, hanem a szuverén Isten belátása szerinti az összetétele. Nem azért, hogy vitatkozzanak, versengjenek vagy elmélkedjenek, hanem hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hirdessék az Igét, és a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket. Hozzá menni, vele lenni, és követként őt vinni másokhoz is: erre a szolgálatra választott minket is, és alkalmasságunk is tőle van.
