Egységben

Hírek a Kárpát-medencéből

foto6_DSC_3017 Bogya-Kis házaspár 2025 Pocsai

„A lelkészi hivatásból nem lehet nyugdíjba menni”

Nehéz objektíven kérdezni, amikor az ember a saját lelkipásztoraival ül le beszélgetni. Bogya-Kis Ferenctől és feleségétől több évtizednyi szolgálat után, 2023 augusztusában könnyek között és hálatelt szívvel búcsúzott a szatmárnémeti Szamos-negyedi gyülekezet, amikor nyugdíjba vonultak. Most, két év elteltével együtt idéztük fel, hogyan élték meg a búcsú és a költözés pillanatait, mit jelent számukra az, hogy a gyermekeik is a lelkészi hivatást választották, és hogyan formálódott át a szolgálatuk a nyugdíjas évek szabadabb ritmusában.

Tovább a cikkhez

További hírek

Az öröm és elégedettség ünnepe: Szatmár Határok Nélkül

Tizenötödik alkalommal találkoztak a szatmári reformátusok határon innen és túl, hogy közösen erősítsék hitüket és testvéri kötelékeiket. Szeptember 20-án Nagyecsed adott otthont a Szatmár Határok Nélkül rendezvénynek, ahol Fekete Károly tiszántúli püspök az öröm felszabadító erejéről, Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspök pedig az elégedettség krisztusi titkáról hirdette az Igét. Az ünnepi istentiszteleten átadták a Milotai Nyilas István-díjat, délután pedig különféle szabadtéri programok várták a résztvevőket.

Lelki utazás a magánytól a közösségig – a szatmári egyházmegye nyári tábora belülről

„Egyedül/Együtt?” – a Szatmári Református Egyházmegye idei ifjúsági tábora nemcsak nyári kikapcsolódás, hanem egy tudatosan felépített lelki út is volt. A partiumi Nagytarnán megtartott rendezvényen csaknem százötven résztvevő áhítatokon, beszélgetéseken és kreatív programok segítségével fedezte fel, mit jelent egyedül lenni Istennel, és mit ad a közösség megtartó ereje.

Kárpátalját is letarolta a hétfői vihar

Nemcsak Magyarországon, hanem Kárpátalján is hatalmas károkat okozott a hétfői vihar. Leírhatatlan, amit Nagydobronyban okozott – állapította meg Kolozsy András, az Ungi Református Egyházmegye esperese, aki helyszíni beszámolójában drámai képet festett a természeti csapás utáni állapotokról.

További tartalmak

A Magyar Református Egyház és a Generális Konvent hírei

A Magyar Református Egyház Közös Zsinata, 2025. május 23. Debrecen - Fotó: Pocsai Petra

Önazonosságunk közös forrásai

„Otthonról haza” – ezt érzik most az ausztráliai magyar reformátusok, akik immár hivatalosan is a Magyar Református Egyház testvéri közösségének tagjai lettek. Az egyház Közös Zsinata a református egység napja előtt ülésezett, és a fontos döntések mellett megemlékeztek a református egység múltjának fontos állomásairól, miközben hangsúlyozták, nemcsak a múlt közös, hanem a jelen és a jövő is.

Magyar Református Egyház címer 1800x1200

Hiszünk az élet diadalában – a Generális Konvent elnökségének húsvéti körlevele

Húsvétkor a mennyei életerő mindent és mindenkit megelőz. Szükségünk is van rá, mert a halálos erők folyamatosan és látványosan mutatják magukat, félelmet keltenek, és az emberi gyöngeségre emlékeztetnek bennünket. Mégsem lehet a halálé az utolsó szó. Jézus Krisztus feltámadásával Isten diadalra vitte az életet. Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

További tartalmak

Hírek a diaszpórából

Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége 2025 szeptember 2.

A külhoni misszió kihívásai és tapasztalatai

A XXI. századi külhoni misszió jelentősége Nyugat-Európában témában tartotta meg az éves közgyűlését a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége szeptember első hetében. Hét ország magyar diaszpórájának gyülekezeteit ötven résztvevő képviselte. A konferenciát a helyi magyar gyülekezet szervezésében az augsburgi Diakóniai Otthonban tartották meg.

Tovább a cikkhez

„Tartsd meg, amid van!”

A detroiti lelkészt, Csákai Lászlót megelőzte a híre: már akkor hallani lehetett róla a gondnok Ilonka nénitől, amikor még csak várta őt a két év óta lelkipásztor nélküli Allen Park-i gyülekezet. Pályaválasztásáról, előző szolgálatairól és az első amerikai hónapok benyomásairól is kérdeztük.

Buenos Airesből a debreceni nagytemplomba

Tizenháromezer kilométert utazott Benedek-Micsinay Mária, az Argentínai Magyar Református Egyház főgondnoka, hogy képviselje gyülekezetét a magyar református egységnapon tartott nőszövetségi konferencián, május 24-én. A Kárpát-medence és a világ számos pontjáról érkező küldöttek megtöltötték a debreceni református nagytemplomot, ahol emelkedett, ünnepi hangulatban találkozhattak. A konferencia után sikerült szóba elegyednünk Benedek-Micsinay Máriával.

„Hozzá illő segítőtársai” leszünk egymásnak – hazaértek otthonról az ausztrál reformátusok

Az a lelkipásztor, amelyik hat napon át láthatatlan, a hetedik nap érthetetlen – vallja Péterffy Kund sydney-i lelkipásztor, aki az Ausztráliai Magyar Református Egyházak Szövetségét képviselte a Magyar Református Egyház Közös Zsinatán, Debrecenben. Az ausztrál testvéreket képviselő szervezetet a zsinat befogadta az egyház társult közösségi tagjaként. Péterffy Kunddal arról beszélgettünk a református egység napján, hogy mit jelent nekik ez a döntés, illetve hogy mi a református gyülekezet szerepe az ausztráliai magyarság megőrzésében.

További tartalmak

Videók és galériák

Események a Kárpát-medencéből