Huszonkét magyarországi, öt erdélyi, két partiumi, valamint egy-egy felvidéki és kárpátaljai oktatási intézmény küldöttei vettek részt július 4-7. között a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban megrendezett Kárpát-medencei magyar református középiskolák huszonnegyedik találkozóján.
Június 30-án 15. alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) legnagyobb – Lendület elnevezésű – találkozóját a kárpátaljai fiatalok számára, amelynek ezúttal a Beregszászi Amfiteátrum adott helyett. Központi üzenete Jézus Krisztus dicsőítése volt.
Ünnepélyes keretek között adták át június 30-án a Komáromi Református Egyházközség Csillag óvodáját és bölcsődéjét. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak ez az első, a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült, a 21. századi igényeket minden tekintetben kielégítő, oktatási-nevelési intézménye, amely másfél év alatt készült el.
Az illyefalvi vártemplom adott otthont az Erdélyi Református Egyházkerület évértékelő közgyűlésének július 4-én. Az egyházkerület helyzetéről Kató Béla püspök tartotta meg éves beszámolóját.
Ameddig magyar nyelven tanulnak a gyerekek, addig lesz magyar jövő is a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a maradéki református óvoda június 28-i alapkőletételén. Az óvoda átadása után a háromévestől egészen tízéves korukig megszakítás nélkül járhatnak majd magyar nyelvű oktatási intézménybe a délvidéki szórványközösségben élő gyermekek.
„Nem lehet megunni. Ha egyszer beleszeret az ember, az már nem változik többé” – vallja Mészáros Pál. A szekszárdi borászt, aki másodszor is megnyerte a Magyarországi Református Egyház Bora címet vörösbor kategóriában, arról kérdeztük milyen mély is a kapcsolata a szőlővel és a borral.
Mezőváriban immár 9. alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) egyik legnagyobb rendezvényét, a Családi Csendesnapot. Ezúttal a Csongori Szenvedélybetegeket Mentő Misszió együttműködésével.
„Az, hogy egyek lehetünk, egyháztörténeti esemény és áldás a világ magyar reformátusságának, beleértve a mi egyházkerületünket is” – vallja Krasznai Csaba, az Amerikai Egyesült Államokban található Kálvin Egyházkerület püspöke.
„Az ott-hon nekem több annál, mint amit szavakkal, elméletekkel, történelemmel, egyházzal vagy akár hellyel meg tudnék határozni″ – Adorjáni László kolozsvári lelkipásztor gondolatai az egységről és az összetartozásról.
Isten dicséretében bővelkedhettek május utolsó hétvégéjén a Budapestre látogatók: a XVI. Református Zenei Fesztiválon nemcsak az embereket elválasztó határok mosódtak el, hanem a profán terek is szakralizálódtak.
Sződemeter a világ minden tájáról vonzza a magyarokat, és most már van egy hely, ahol fogadni lehet őket, ahol Kölcsey emlékét lehet idézni – a partiumi településen szombaton felavatták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey Ferenc-emlékházat és a román vallásügyi államtitkárság támogatásával felújított református templomot.
139 évvel ezelőtt a magyar reformátusok életét a szervezeti és gondolkodásbeli különbségek jellemezték, ma viszont egy irányba tartó közösségünkért adunk hálát. A széttöredezettségből az egységig – az 1881-es és a 2009-es alkotmányozó zsinatokon át – vezető úton Baráth Béla Levente kalauzolt minket.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a fővárosban. A május 24-én pénteken kezdődő háromnapos eseménysorozat több helyszínen zajlik, a központ idén is a Bakáts téren lesz.
Igazi fesztiválhangulat uralkodott Debrecenben május 18-án, miután a Nagytemplom előtti teret, a környező utcákat és épületeket is megtöltötték azok a reformátusok, akik a Magyar Református Egyház újraegyesítésének tízéves évfordulójára érkeztek a városba. Kórustalálkozó, pódiumbeszélgetés, játszóház, számos színes program várta a közel tízezer résztvevőt.
„Csak úgy lehetünk igazi reformátusok, ha valóban Krisztusra tekintünk és az életünkkel is hirdetjük, amire az evangélium tanít bennünket” – az egységnap résztvevőit arról kérdeztük, mi hozta el őket Debrecenbe és mit is jelent nekik reformátusságunk.
„Szól az ima azért, hogy ébredés legyen közöttünk, és azért is, hogy ez a nap valóban az öröm és a hálaadás alkalma legyen” – a szombati egységnapon mi is ellátogattunk az imaláncra, hogy közösen fohászkodjunk.
A református nagycsalád egy segítőkész család, amelyik a mindennapokban is megéli egységét – hangsúlyozzák a magyar református egyházi vezetők. Május 18-án, szombaton ezrek ünneplik a Magyar Református Egység Napját Debrecenben.
„Együtt kell várnunk Isten Szentlelkét, hogy fújja ki életünk völgyeiből a reménytelenséget, és a középpont, Krisztus felé tereljen bennünket, akinél minden töredezettség egészséggé és éppé válik" – kérte Fekete Károly tiszántúli püspök a szombati debreceni egységnap kezdetén.