Pál apostol buzdítását követve a különböző felekezetek az idei ökumenikus imahéten arra fókuszálnak, mivel gazdagítja általuk Isten az egyetemes egyházat.
A párbeszéd átalakul, de megmarad. Az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) legutóbbi ülésén megvitatta az elkövetkező hónapok feladatait és döntött arról, hogy egyesíti erejét a missziói stratégiaalkotás folyamatát összefogó zsinati missziói bizottsággal.
Világtalálkozóval ünneplik az öt éves magyar református egységet, megjelenik az újfordítású Biblia revíziója, véget érnek a Kálvin-emlékévek, s az egyházi tisztújítás jegyében telik majd a 2014-es év egyházunkban.
Több neves svájci reformátor életéhez kapcsolódó évfordulót is ünnepelhetünk idén. Ízelítőnek megemlékezünk azokról a tudósokról, akik hozzájárultak „a hitbeli atyák" életművének magyarországi ismertségéhez.
A telkibányai gyülekezetbe is jutott a Kárpát-medencében őshonos gyümölcsfákból, melyek telepítéséről 2011-ben született megállapodás az állam valamint a történelmi egyházak között.
A Budapest-Északi Református Egyházmegye bírósága feláll a Szabadság téri szoboravatás kapcsán indult ügyben és soron kívül megtárgyalja a hivatalvesztésre tett indítványt.
Erre a kérdésre Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke is válaszolt.vezérigéje Ézsaiás próféta "De most hallgass rám..." mondata volt.
Rá lehet csodálkozni arra, hogy akkor tehát elsősorban nem az esemény, az élethelyzet, a másik ember hozzám való indulata vagy tette, vagy akár a saját személyiségem adottsága és hiányossága az, ami számít – Némethné Sz. Tóth Ildikó újévi áhítata.
A november 3-i Horthy-szobor avatás kapcsán Hegedűs Loránt ellen folyó fegyelmi eljárásban a hivatalvesztésre tett indítványt az illetékes egyházmegye bírósága elfogultságra hivatkozva nem tárgyalja meg.
„Jézus megtanít bennünket arra, hogy lehet jókor, jó helyen lenni, időben észrevenni azt, ami a legfontosabb"—mondja Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi videó üzenetében, mely a Tiszántúli Református Egyházkerült honlapján található.
Olyan ez a nap az ember életében, mint az állomás a vonat számára. Egy megtett útszakasz vége, egy másik kezdete. Az esztendő fordulója a legtöbbünket emlékezésre, értékelésre, mérlegelésre késztet, írja óévbúcsúztató áhítatában Baksy Mária, abaúji esperes.