Világimanapot tart a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának női bizottsága 2024. március elsején. Az esemény középpontjában a Palesztinában élő keresztyén testvérek állnak.
Február 24-én lesz két éve, hogy kitört szomszédunkban a háború. A Dorkász Szolgálat Alapítvány befogadóközpontja ezért arra hívja a keresztyén felekezetek képviselőit, hogy együtt, egy szívvel vigyék a béke ügyét Isten elé és imádkozzanak a háború végéért.
Kíváncsi vagy rá, mi segíthet Neked érthetőbb, relevánsabb és az igéhez hűségesebb prédikátorrá válni? Szeretnéd tudni, hogyan tudnád még inkább megjeleníteni, átadni, célba juttatni Isten igéjét a tanítás során? Érdekel, milyen az Isten szíve szerint való igehirdetés? Ha igen, akkor várnak a Langham Igehirdetői Konferenciára, amelyet 2024. március 6. és 8. között tartanak Érden, az Epicentrum Rendezvényközpontban.
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda idén is megszervezi az ökumenikus imahét csütörtök estéjén az ökumenikus ifjúsági imaestet. Az alkalmon a Sófár Zenekar mellett Fábry Kornél katolikus, Balog Zoltán református és Kondor Péter evangélikus püspökök is fognak szolgálni.
A magyarországi teremtésvédelmi szervezetek ökumenikus közössége és különböző egyházi szervek minden keresztyén közösséget hívnak, hogy csatlakozzanak ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, melyben a Dubajban megrendezett ENSZ klímakonferencia, a #COP28 idején az egyházak imádságban és könyörgésben próbálnak egy testté kapcsolódni, és eljuttatni a Föld és a szegények kiáltását a vezetők fülébe, hogy elkötelezett döntések szülessenek világunk egyenlőtlenségeinek és fájdalmainak enyhítésére.
Erdélyi Dániel vezényletével Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát adja elő a szerző születésének napján, december 16-án a Pozsonyi úti Református Templomban a Központi Református Kórus és másik négy énekkar.
December 1-jén és 2-án (péntek–szombat), a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban (1092 Budapest, Kinizsi utca 7.) keresztyén könyvvásárt tartanak, ahol sütisütő versenyt és jótékonysági süteményvásárt rendeznek a Református Drogmisszió javára.
A Kálvin Kiadó és a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Egyháztörténeti Tanszéke Holland–magyar protestáns kapcsolatok címmel könyvbemutatót tart szeptember 25-én, hétfőn 16 órától a Ráday Ház Tóth Kálmán termében.
Szakmai műhelyt rendez a Budapesti Szociális Szakmatámogató Hálózat Szenvedélybeteg-ellátó Munkacsoportja, amely a művészetterápiának a szenvedélybetegségek kezelésében betöltött szerepével foglalkozik.
A szervezők célja a magyarországi keresztyén közösségek fiatal felnőttjeinek összefogása, illetve tanítása a hit védelmének és hatékonyabb képviseletének érdekében.
Az Iszákosmentő Misszió első lelkésze és titkára, Siklós József negyven évvel ezelőtt tragikusan, egy vasúti balesetben távozott az élő sorából. Június 18-án Budapesten, a Csepel-központi-református templomban emlékeznek rá és a szervezet megalakulására.
Ki a „magyarok istene”? Valláspótlék-e a szabadság, a nemzet vagy a szerelem kultusza? Petőfi forradalmi hevülete vagy a Himnusz bús szakralitása formálta inkább a magyar kultúrát? Tényleg Petőfi volt a legnagyobb költőnk? Miért jelennek meg azóta is újabb próféták, „szentek”, földi messiások Adytól Zámbó Jimmyn át korunk online influenszereiig?
A 2021-ben megjelent új református énekeskönyv tizenhat éneke csendül fel a Református énekek koncert-istentiszteleten a Kárpát-medencei egyesített kórus előadásában. A Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb egyházzenei ünnepét 2002 óta azzal a céllal rendezik meg, hogy a református énekkincset világi helyszínen, de istentiszteleti keretek között mutassák be.
Konfirmációs webináriumot szervez április 26-án, szerdán a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Osztálya. Az online alkalom első részében meghívott lelkészek mondják el a tapasztalatukat, gyakorlatukat. A második blokkban a résztvevők kis létszámú csoportokban beszélgetnek a felvetett kérdésekről.