Az ötödik nemzedékhez tartozó gyerekek is beszélnek magyarul Buenos Airesben – ezt tapasztalta az Argentínai Magyar Református Egyház hetvenedik jubileumára érkező négytagú anyaországi küldöttség. A szeptember 13-i ünnepi istentisztelet után a vendégek a gyülekezet hétköznapjaiba és az ottani magyarság történeteibe is bepillantottak. A távolság, a fogyatkozó létszám és az anyagi nehézségek mellett minduntalan felmerül a kérdés: a helyi magyar reformátusok miért tesznek meg még ma is ennyit ezért a közösségért?
– Kivételes sorsú embereket ismertem meg, akik egymásról és másokról is gondoskodnak – mondja Écsi Gyöngyi hetényi református lelkipásztor. A tiszteletes évente kétszer Argentínában szolgál, ahol a magyar reformátusok idén ünneplik az Argentínai Magyar Evangéliumi Református Keresztyén Egyház megalakulásának 70. évfordulóját. Személyes kapcsolatokról, a közösség és a hitélet megmaradásáról beszélgettünk a lelkipásztorral.
Alapításának századik évfordulóját ünnepelte idén a montreali magyar református gyülekezet. A kanadai magyar reformátusság egyik legrégebbi közösségével a Magyarországi Református Egyház küldöttsége is együtt ünnepelt. Mező István Mózes, a Zsinati Hivatal vezetője és Sógor Csaba, a hivatal Kárpát-medencei és diaszpóraosztályának vezetője meséltek a látogatásról.
Június 10-én, kilencvenegy éves korában, békésen, családja körében, az Egyesült Államokban elhunyt Szűcs Zoltán Dániel nyugalmazott lelkipásztor, az észak-amerikai Kálvin Egyházkerület korábbi püspöke.
További tartalmak