A tatai református templomban az úrasztala és a szószék mellett van egy kő. Ez a kő emlékezteti a gyülekezetet a múltjára és arra, hogyan lehet – és kell is – időnként újrakezdeni, ha úgy tetszik, megreformálni a gyülekezeti életet és személyes életünket.
Életének 67. évében, 2019. október 24-én megtért Teremtőjéhez Karcsai Nagy Éva, a Kossuth Rádió riportere, a Reformátusok Lapja, a Parókia Portál és az Európa Rádió külsős munkatársa.
Debrecen főtere, középpontjában a református Nagytemplommal a magyar reformátusság jelképe. A történelmi épület falai élő, pezsgő, színes és szolgálatkész közösséget rejtenek.
A Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. tehetséggondozó pályázatot hirdet tartalomkészítő médiamunkatársak képzésére olyan, az újságírás iránt érdeklődő Kárpát-medencei fiatalok számára, akik az írott, elektronikus vagy a vizuális média valamelyik területén képzelik el jövőjüket.
Megalakulásának 15. évfordulója alkalmából a Protestáns Újságírók Szövetsége (Prúsz) tagdíjfizetési amnesztiát hirdetett: akik december 31-ig befizetik a 2019-es tagdíjat, azoknak elengedik a felhalmozódott tartozásukat.
Nagy megtiszteltetésnek tartja a polgárdi református gyülekezet, hogy szeptember 8-án élő istentisztelet-közvetítéssel jelentkezik templomukból a Kossuth Rádió. Tizenöt évvel ezelőtt szintén az évszázados falak közül sugározták a vasárnapi istentiszteletet. A jeles alkalomból ellátogattunk a Fejér megyei városba az utolsó augusztusi vasárnapok egyikén.
Mi vezeti kis falvak lelkipásztorait arra, hogy lelkészzenekart alapítsanak? Milyen az à la carte képzés? Mi történt a Művészetek Völgyében a Református Udvarral? A Reformátusok Lapja e heti számában a válaszok mellett a Csillagpont kerül a középpontba, képes és írásos ízelítőt kapunk a legnagyobb református ifjúsági fesztivál ez évi legjobb pillanataiból.
Fesztivál, tánc, bábcsoport, dicsőítő zenekar, reggel hatkor imaóra – néhány címszó a hatvani református gyülekezet életéből. A Heves megyei városban a szívükön viselik Jézus missziói parancsát, és a legkülönfélébb ötletekkel próbálják megszólítani a rájuk bízott tizenhárom település lakóit. Munkájukat dél-koreai misszionáriusok is segítik.
A Reformátusok Lapja szerkesztősége sajnálattal tájékoztatja olvasóit, hogy a nyomdagép sajnálatos meghibásodása miatt a 2019. június 23-i szám terjesztése később kezdődik, ezért előfordulhat, hogy az előfizetőkhöz csupán a jövő hét első felében érkezik meg a lap.
Kibővített lapszámmal és színes Kárpát-medencei körképpel készült a Reformátusok Lapja a Magyar Református Egység Napjára. A május 19-i dátummal megjelent újság – amelyet a debreceni rendezvény résztvevői között többezer példányban osztottak szét – mától online is elérhető bárki számára.
A Hernád völgye az ország egyik legreménytelenebb vidékének tűnik: elnéptelenedő falvak, alig van munkalehetőség, kilátástalanság. A Mérán szolgáló lelkészházaspár azonban azt vallja: „ezen a halódó vidéken" Isten közelébe, a reménységbe kell vezetni az embereket.
Hévízre évente több mint kétszázezer ember utazik gyógyulni és pihenni. Vannak azonban, akik nemcsak testi gyógyulásra, hanem lelki épülésre és feltöltődésre is vágynak – őket várja és fogadja is a hévízi református gyülekezet. A Kossuth Rádióban húsvéthétfőn bárki meghallgathatta, hogyan ünnepelnek ebben a zalai közösségben.
Különleges gyülekezet az ácsi reformátusoké – hagyományokra építkeznek, és az egyházi programok szerves részei a városi rendezvényeknek. A közösség megtiszteltetésnek tartja, hogy nagypénteken az ő templomukból közvetíti az istentiszteletet a Duna Televízió.
Aki tavaly már rendelkezett egyházunk számára adója 1 százalékáról, annak idén nincs teendője, de akkor sem történik semmi baj, ha újra leadjuk a nyilatkozatot. A Nemzeti Adó és Vámhivatal egyszázalékos felajánlásokra vonatkozó iránymutatását közöljük.
„A gyülekezetünk már tizenöt éve folyamatosan építkezik" – mondja Kádár Ferenc lelkipásztor, miközben felfelé kapaszkodunk az 1780-as években épült gyúrói református templom tornyában futó évszázados falépcsőkön. A településen annak jártunk utána, milyenek egy élő vértesaljai gyülekezet mindennapjai, ahol egymást váltják a lelki és a fizikai építkezés időszakai.
A Reformátusok Lapja szerkesztősége sajnálattal tájékoztatja olvasóit, hogy a nyomdagép előre nem látható meghibásodása miatt a 2019. március 31-i szám terjesztése később kezdődik, ezért előfordulhat, hogy az előfizetőkhöz csupán a jövő hét első felében érkezik meg a lap.
Nem csak lelkeket mentenek a szentes-felsőpárti református gyülekezetben: az élelmiszerbankkal együttműködve naponta gyűjtik a kidobásra ítélt, de még fogyasztható élelmiszereket, amelyeket a városban élő nélkülöző családok kapnak meg. A Kossuth Rádió vasárnap az ő istentiszteletüket közvetítette.