A filmművészet a papok és lelkészek ábrázolásával tükröt tart elénk, hiszen megmutatja, hogyan vélekednek az egyház szolgáiról a világban. Napjainkban ez a kép korántsem csak pozitív, de talán soha nem is volt az. Mindenesetre éppen a kritikus képtől nem szabad elfordulnunk – fejtette ki Kókai-Nagy Viktor teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Selye János Egyetem docense. Segítségével jártuk körbe a lelkipásztorok filmes megjelenítését egy nemrég megrendezett nemzetközi konferencia kapcsán.
A testet sokszor mutatják be bűnösként, de Krisztus is testbe született – többek között ez is szóba került a Világ/nézet legutóbbi adásában, amelyben a beteg és egészséges testképről beszélgetett Molnár Ambrus lelkipásztor és Szalai Tamás Dömötör pszichológus. A testkép zavarai számtalan embert érintenek, de az, hogyan látjuk fizikai valónkat, sok szempontból fontos kérdés.
Az érzelmi kötődéssel bíró kapcsolataink elvesztését vagy életünk jelentős fordulatait minden esetben gyászfolyamat követi. Egy válás, költözés, de akár a munkahelyünk elvesztése is kiválthatja ezt a folyamatot, az viszont tény, hogy a legerősebb a halálesethez köthető. Demeter Tünde gyászfeldolgozó módszerspecialistával beszélgetett Molnár Ambrus lelkipásztor a Világ/nézet legújabb epizódjában.
Ma már sokkal könnyebb hozzáférni az erotikus tartalmakhoz, ez pedig komoly veszélyeket hordoz magában. Függőség, depresszió, szégyenérzet és az élethez való motiváció csökkenése. Ujlaki-Győri Anna mentálhigiénés szakember szerint a pornófüggőség megoldására elsősorban a kialakulás okát kell megtalálni, ami esetenként odáig is visszavezethető, hogy milyen családban nevelkedtünk. Hogyan lesz valaki pornófüggő, és mit tehetünk ellene? Milyen egyéni és társadalmi hatása van ma a pornográfiának? A Világ/nézet e heti adásában a pornográfiáról beszélget Molnár Ambrus Ujlaki-Győri Anna mentálhigiénés szakemberrel.
– Ebben a bizonytalan világban a mi szolgálatunk az, hogy az Isten országát építsük az adott településen, ahol szolgálunk – mondta Steinbach József dunántúli püspök a Keszthelyi Televízió Hittel, lélekkel című adásában, ahol rövid interjút készítettek vele.
A kommunikáció társas létezésünk egyik legfontosabb eszköze. Napjainkban legtöbb esetben különböző online platformokon keresztül tartjuk a kapcsolatot és fejezzük ki a véleményünket, ennek viszont a személyesség látja kárát. Hogyan kommunikálunk napjainkban, és miként hat ez a társadalmunkra? Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik Molnár Ambrus a Világ/nézet következő részében vendégével, Aczél Petra kommunikációkutatóval.
Ha valaki egészséges, még nem biztos, hogy kiegyensúlyozott életet él – állítja Tolnayné Csattos Márta. A látóként született, majd egy betegség miatt látását elveszítő nő nem adta fel életét a vaksága miatt, sőt mondhatni, ő alapította meg Magyarországon a vakok elemi rehabilitációját. A gyógypedagógus végzettségű szakemberrel beszélgetett a Világ/nézet legújabb részében Molnár Ambrus lelkipásztor.
Jelentősen átrendeződtek a közösségekben a különféle szerepek, köztük a nemi szerepek is – mondta Grezsa Ferenc pszichiáter, aki szerint ennek gyökerét az elmúlt évszázad társadalmi változásaiban kell keresnünk. A Világ/nézet legújabb részében a szakemberrel Molnár Ambrus lelkipásztor a nemi szerepekről beszélgetett.
A XX. Század Intézet egyik remek hanganyagsorozata a Szöveg. Ennek epizódjai olyan magyar irodalmi művekről szólnak, amelyek „alapjaiban határozzák meg” a múlt évszázadról alkotott képünket. Az egyik utóbbi adás Szabó Magda Abigél című, 1971-ben írt regényének református vonatkozásait tárja fel. Baczoni Dorottya, az intézet igazgatója Balog Zoltán püspökkel beszélgetett a második világháború alatt játszódó ifjúsági regényről.
Krisztus halálára emlékezni legalább akkora felemeltetés, mint a karácsonynak vagy a feltámadásnak a csodája – mondta a nagypéntekről Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az Agapé című televíziós műsorban, amelyet szerdán késő este adtak a Duna Televízióban.
Két újabb református tematikájú videót tekinthetnek meg az érdeklődők a Bizony, Isten! YouTube-csatornán. Az egyik videóban a két éve nyugalmazott debreceni lelkipásztorhoz, Derencsényi Istvánhoz látogathatnak el a stábbal, míg a másikban a Skót Misszió munkájával és mindennapjaival ismerkedhetnek meg.
Felszabadító őszintén beszélni a nehézségekről. Tanulhatunk általa, erőt meríthetünk abból, ha megismerjük egymás történetét. A Találkozás című televíziós sorozat készítői küldetésüknek tekintik bemutatni olyan emberi történeteket, amelyek azt közvetítik: elesettségünkben és kiszolgáltatottságunkban is lehetséges rátalálni Istenre. Ambrus Eszter szerkesztővel és Nagy-Bozsoky József rendezővel beszélgettünk missziójukról.
Nyugaton a helyzet változatlan címmel jelent meg tavaly szeptemberben Edward Berger filmje, amely Erich Maria Remarque 1928-ban írt regénye alapján készült, és nem az első kísérlet a könyv megfilmesítésére. A néző végigkíséri a főszereplő iskolás Pault, ahogy fiúból katonává válik. A film érzelmi hullámvasút, amely során megkérdőjelezzük emberségünket, illetve a remény és hit nélküli lét értelmét.
A közösségi média jelenléte átformálta kapcsolatainkat, napjaink fiataljai nem ismernek közösségi háló nélküli világot. A rendelkezésre álló platformok használata azonban veszélyeket is rejt. A Biblia tanítása testünk megbecsülésére figyelmeztet, a médiában viszont sokszor mégis ennek az ellenkezőjével találkozunk. Életveszélyes kihívások, érzékeny vizuális tartalmak, álhírek keringenek a közösségi platformokon.
Megosztva ítélte oda a 2022-es Média a Családért díjat Ambrus Eszternek és Nagy-Bozsoky Józsefnek (MTVA) a Találkozás című, egy Down-szindrómás gyermeket nevelő családról szóló televíziós riportjáért, valamint Madocsai Bea szabadúszó újságírónak a Ráhel szőlőskertje című beszélgetéséért a Média a Családért Alapítvány. Ambrus Eszter szerkesztő-riporter osztotta meg gondolatait missziójáról és az elismerésről.
Keresztyénként vannak olyan válaszaink, amelyekre szüksége van az embereknek, akkor is, ha a végtelen információs zajban nem is érzik azok hiányát az életükben – vallja Farkas Zsuzsanna, újságíró, kommunikációs tanácsadó, akivel arra kerestük a választ, hogyan tud az egyház önazonosan alkalmazkodni a technológiai változásokhoz.
Miként lehet a formát úgy naprakésszé tenni, hogy a tartalom változatlan maradjon? Milyen szerepe van az egyháznak a virtuális figyelemért folytatott küzdelemben? Milyen céljai lehetnek egy kárpátaljai, fiatalok által szerkesztett, igeközpontú blognak? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Molnár-Kovács Dorottyával a TeSó blog írójával, aki akadémiai környezetben az egyházi kommunikáció témájával is foglalkozik.
– Nem kellene, hogy nehéz legyen Istenről beszélni a hétköznapokban, csak sokszor nem működik a vallásos nyelvezet vagy túl erőltetetten közelítjük meg a kérdést – véli Jakab István marosvásárhelyi designer, a @hallgatlak oldal készítője. Az igeközpontú egyedi felület öt éve indult el a közösségi médiában.
Mától a karácsony előtti várakozás minden napján adventi üzeneteket olvashatnak lelkészeinktől és ismert reformátusoktól a Magyarországi Református Egyház facebook és instagram oldalán, hogy segítsünk békességet teremteni a készülődés időszakára.